...és még annyit, hogy...

 Azt hiszem többször megjegyeztem ezen a blogon mennyire nem kedvelem Karácsony Gergelyt. Jellegtelen, simulékony, se íze, se bűze politikusnak láttam, igazából nem is jó szó, hogy nem kedvelem, mert ahhoz kéne valami cselekvés, amivel nem ért egyet az ember, de a problémám lényege éppen a fluid, kellemesen ellebegő nemcselekvésben van. Már Zuglónál is feltűnt, és gyanús volt, hogy nem történik semmi, amikor olyan hétpróbás gazemberek vannak a környéken mint az a sötétszemű szocialista..nem emlékszem a nevére, kb. ennyire érdekel, Horváth Csaba talán? Mindegy ott se történt semmi, csak a biciklizés.  A főváros dettó, és azt már nem pusztán egy elpuskázott lehetőségnek, hanem komoly hibának tartottam, hogy valaki egy világváros élén nem volt képes arra, hogy az ország haladó erőit egy zászló alá terejle. Sőt, én már régóta várok valami olyan megmozdulást a világ nagyvárosaitól, amiben mintegy levetik magukról, lerázzák magukról a saját perifériájukat és egymással kezdenek el sz...

Kíváncsiságból megnéztem Vitézy Dáviddal egy interjút, ami a Budapesttel kapcsolatos terveiről szól. Végighallgattam az egész beszélgetést, kicsit több mint egy óra.  És nem tudtam szabadulni az érzéstől, hogy én a közlekedési főosztályvezető pályázati előadását hallom.  Ez nem egy világváros víziója.  Mindez teljesen független az ő személyétől, múltjától, és a politikai kontextustól. Olyannyira, hogy nekem ugyanez a bajom Karácsony Gergellyel is, és ezt láttam Puzsér Róbert programjában is annak idején.  Valahogy talán az történhetett, hogy a modernkori Magyarároszágon a helyi, városi politizálás beszorult egy szűk szakpolitikai keretbe, de annak is a kb. a szabványkönyvek és útvonaltervezők világába. Amit én hallottam az egy építészeti, várostervezői értekezlet. Ebben az értelemben semmi baj nincs vele, megnyugtató valakit hallgatni, aki ért valamihez, de a rossz ajtón kopogtat ezzel.  Mégsem őt hibáztatom, mert a többiek is ezt csinálják. Bicikliutak, fasorok...