...és még annyit, hogy...

Az ázsiai országok híresek (inkább hírhedtek) a szigorú, sok esetben mindent (úgy értem a jövőt) eldöntő vizsgáztatási rendszerükről. Jellemző ezekben az országokban valami nagy állami csúcsvizsga, aminek az eredménye aztán automatikusan eldönti ki mehet egyetemre, de még a szakiskolák között is szigorú rendben szórja a fiatalokat.  Ez tényleg létezik, itt Szingapúrban is.  Nem teljesen ismeretlen azért a magyar rendszerben sem, hiszen van nekünk egy érettségink, ami pontosan ugyanúgy központi, állami, országos vizsga és nagyon hasonló dramaturgiával zajlik. Kiöltözött halálosan izguló diákok, központi tételek, írásbeli, szóbeli, feladatmegoldós vizsga, de én a szakközépiskolában szakmai érettségit is tettem, éppenséggel egy Lada személygépkocsi sebességváltóját kellett diagnosztizálnom.  Azért is hozom fel ezt az élményt, mert nagyon erősen feljöttek most az emlékeim, ahogy be lettem hívva vizsgáztatónak egy vizsgára a szingapúri politechnikumban, ahol most tanítok. Invi...

Ez a bejegyzés a " Bekopog az új kultúra " bejegyzésem egyfajta folytatása, továbbgondolása. Az előző bejegyzésban azt próbáltam érzékeltetni, hogy, amit az első oktatóként eltöltött félévem után látok egy szingapúri politechnikumban, az valami egészen más oktatási megközelítés.  Nem jobb vagy rosszabb, hanem más. Több mint amit megszoktunk az akadémiai világ lineáris, szövegcentrikus kommunikációjában. 25 év felsőoktatási oktatói múlt után most 17–19 éves generációt tanítok. Az első hetekben azon kaptam magam, hogy folyamatosan azt keresem, hol van az írás? Tankönyv, cikk, esszé. Helyettük videók, slideshow-prezentációk, animált narratívák, hangok és ikonok kavalkádja jelent meg. Mind az oktatók által készített tananyagokban (ami itt 100%-ban online anyagokat jelent, a diákok nem használnak jegyzeteket, munkafüzetet, tankönyvet, nincs nyomtatásban semmi), mind a diákok leadott anyagaiban számtalan jelét láttam olyan dolgoknak, amiket korábban inkább csak a közösségi média po...

Véget ér lassan az első oktatói félévem itt Szingapúrban és nagyon karakteres az az irány, amit itt látok. Írtam erről korábban most kicsit más formában vagy más, újabb példákkal szeretnék ráerősíteni, illetve a magam számára is igyekszem összeszedni mi is történik itt. 25 évet tanítottam a felsőoktatásban. Formálisan most is ott tanítok, Szingapúrban ugyanis a Polytechnic higher-education institute-nak számít. A secondary school-lal 16 éves korban itt véget ér a középiskola és a diákok vagy politechnikumba vagy junior college-be mennek. Utána meg egyetemre mindkettőből. Nálunk is van ilyen, technikum, de nálunk azt nem sorolják még a felsőoktatáshoz. Mindegy is, nem a pozíció számít, bár megjegyzem sokan azt kérdezik tőlem miért váltottam egyetemről poly-ra, az szerintük egyértelmű lejebb ereszkedés.  Hát én nagyon nem érzem annak. Ennek elsődleges oka az, hogy nekem nagyon komoly gondjaim vannak a felsőoktatással, különösen az akadémiai világ egyre látványosabb kiöregedésével. És...

Nagyon tartalmas és sűrű 5 hónapon vagyok túl. Éppen idén szeptemberben volt 25-ik éve, hogy tanítok és mégis ez a szingapúri polytechnikum tudott újat mutatni. Egyelőre nem tudom eldönteni, hogy az itteni rendszer, az ázsiai világ különlegessége vagy a GenZ által megjelenített korszakváltás az oka, de az tény, hogy semmi sem olyan, mint előtte eddig volt.  Kezdjük a tényekkel. Ezek egy részéről korábban már írtam. Abban semmi meglepő nem volt, hogy egy végtelenül fegyelmezett, szinte légmentesen záró rendszerbe kerültem. Az egész ország így működik. Szingapúr a halálosan komolyan vett protokollok és szabályok országa. Nem minden ok nélkül sokan ezt a rovására írják. Ettől tartják az országot unalmasnak, sótlannak, hiányolják a kreativitás és a szabad szárnyalás lehetőségét. És valóban...rend van, tisztaság, minden sarok elvágólag, minden vonat pontosan befut. A képet Generative AI generálta mert itt az adatvédelemre és a személyiségi jogokra is szigorú szabályok vannak és nem lehe...

Egy korábbi posztban csináltam már összehasonlítást az észt és a szingapúri oktatási rendszerről. Azt a bejegyzést elsősorban szülőként, a lányom általános iskolai tapasztalatai alapján készítettem. Most sokkal inkább a saját oktatói/munkavállalói tapasztalataimról fogok írni és az oktatás egy másik végletéről, a felsőoktatásról, illetve felsőfokú szakképzésről. Észtországban 12 éven keresztül voltam a Tallinni Egyetem oktatója. Szingapúrban egy ún. polytechnikumban oktatok innovációt és dizájn gondolkodást. Az itteni oktatási rendszerben ez a középiskola és az egyetem közötti lépcsőfokot jelenti. Sokat elárul talán, hogy az iskola, ahol tanítok korábban College (tehát főiskola) néven futott, de tettek itt egy nagyon határozott különbségtételt és a gyakorlati/alkalmazott (applied) tudományok képzéseit közelebb húzták a szakképzésekhez.  Nekem ez a megoldás nagyon megfelel, mert Tallinnban rengeteg problémám volt az akadémiai világ valamint a való világ (üzleti élet és társadalom) ...

Úgy tűnik kultikus szám mámomra a 12. Eddig az összes jelentősebb munkahelyemen 12 évet dolgoztam. Most is így lesz, felmondtam a Tallinni Egyetemen. Nem tudatosan alakítottam így, hogy 12 évre jöjjön ki ez is, de tény, hogy 12 év után megint váltok. Manapság az nagy időnek számít. Magam körül látok embereket 3-4 évente váltanak. Van aki sokkal gyakrabban. Számomra ez azért elképzelhetetlen mert én az összes munkahelyemen építettem valamit és az időbe telik. Persze ez csak az én fejemben volt így, hisz bármikor kitehettek volna. Nem pusztán az én elhatározásomon múlt, de talán azt mondhatom, hogy ott tudtam megmaradni, ahol elkezdhettem építeni. 1991 óta dolgozom, az testvérek között is 34 év, és úgy jön ki a háromszor 12 éves munkahely, hogy voltak átfedések.  Hát ez itt, Szingapúrban, a harmadik országban ahol élek és dolgozom, okozott is problémát. Itt ugyanis nemcsak rend van, hanem olyan szinten élnek a maguk kis világában, hogy el nem tudják képzelni, hogy máshol egészen másk...

Minden nap rácsodálkozom Szingapúrban, hogy mennyire odafigyelnek a részletekre. Hívhatjuk ezt pedantériának is, és főleg azoknak, akiknek ezt a részletgazdag rendet fenn kell tartaniuk ez idegesítő tücsökherélés lehet, de az eredmény magáért beszél. A házunk körül egyszerre három nagy építkezés zajlik. Közvetlenül mellettünk a ház oldalában, az út túloldalán új lakóházak épülnek. Az itt manapság toronyházakat jelent, nem 10 emeleteseket mint gyerekkoromban Tatabányán az újvárosi szalagtizesek vagy a Gál István lakótelep új tömbjei, hanem 20-30 emeletes keskeny, de magas tornyokat. Nincs hely széltében, Szingapúr felfelé nő.  Egy tenyérnyi hely. A telken ha magyar falusi kádár kockák épülnének rajta és a szokásos tér lenne közöttük sokat mondok ha négy elférne egymás mellett meg talán másik négy egy következő sorba de akkor nincs kert. Egy negyed utca. Ezen a zsebkendőnyi területen szerintem több ezer ember fog lakni. És ha az építkezésről balra elfordítom a fejem, akkor merőlegese...