Vizsgáztatás Szingapúrban
Az ázsiai országok híresek (inkább hírhedtek) a szigorú, sok esetben mindent (úgy értem a jövőt) eldöntő vizsgáztatási rendszerükről. Jellemző ezekben az országokban valami nagy állami csúcsvizsga, aminek az eredménye aztán automatikusan eldönti ki mehet egyetemre, de még a szakiskolák között is szigorú rendben szórja a fiatalokat.
Ez tényleg létezik, itt Szingapúrban is.
Nem teljesen ismeretlen azért a magyar rendszerben sem, hiszen van nekünk egy érettségink, ami pontosan ugyanúgy központi, állami, országos vizsga és nagyon hasonló dramaturgiával zajlik. Kiöltözött halálosan izguló diákok, központi tételek, írásbeli, szóbeli, feladatmegoldós vizsga, de én a szakközépiskolában szakmai érettségit is tettem, éppenséggel egy Lada személygépkocsi sebességváltóját kellett diagnosztizálnom.
Azért is hozom fel ezt az élményt, mert nagyon erősen feljöttek most az emlékeim, ahogy be lettem hívva vizsgáztatónak egy vizsgára a szingapúri politechnikumban, ahol most tanítok. Invigilation. Itt ez a neve.
Felügyelő tanár. Írásbeli vizsga. Mechanical engineer (nem tudom mi az magyarul) és gyógyszerész hallgatóknak. Hogy miért éppen ezt a kettő szakott terelték egy terembe azt nem tudom, de azt igen, hogy miért engem és egy média iskolában tanító tanárt osztottak be oda. Mert mi nem tanítjuk ezeket a tárgyakat, nem értünk hozzá, ha akarnánk se tudnánk segíteni.
Nem is záróvizsga volt, az alkalmazott mechanika tárgyat a Mechanical Engineering szakos diákok másodévben veszik fel egy három éves képzésben. Tehát itt az első különbség. Egy sima tantárgyzáró írásbeli vizsgát ebben a rendszerben ugyanazzal a nagy feneket kerítő cirkusszal bonyolítanak le, mint nálunk egy érettségit.
Már hetekkel ezelőtt kikerült az online rendszerbe, hogy február 26-ra be lettem osztva. 27-re is standby módba, tehát az azt jelenti, hogy az irodában kellett lennem készen állva ha esetleg behívnak. Aztán, akik újak, mint én el kellett mennünk egy tréningre, ahol részletesen elmagyarázták a szabályokat. Hát én nem mentem (mert tavaly augusztusban már megcsináltam), de visszanéztem előző este a tájékoztató videót (31 perces) és szükségem is volt rá.
A könyvtárba kell reggel 9 és 9:15 között bejelentkezni (és úgy ellenőrzik a személyazonosságodat mintha még sosem láttak volna) és magadhosz veszed a szigorúan zárt és lepecsételt feladatlapokat meg az összes papírt, ami majd kell. 9:20-ra már a kijejölt teremben kell lenned.
25-30 szigorúan egyszemélyes iskolapad, mindegyik sarkába egy szám ragasztva, elvágólag, egymástól egyenlő távolságra, a műszakiak által jóelőre felállítva. A táblán nagy felirat, tilos bármit átalakítani a teremben. 9:30-tól engedhetjük be a diákokat. Addig az asztalaikra kitesszük már a feladatlapokat, de 9:50-ig azokat ki se nyithatják. Jönnek be egyesével, kettesével, ahogy érkeznek. Hangtalanul bólintva, fegyelmezetten. Nincsenek kiöltözve, póló, rövidnadrág, crock papucs vagy sportcipő. Kis hátizsák, rajta az elengedhetetlen plüss álat kulcstartók (van akinek 6-7 is lóg a táskáján) és mindenki kezében vagy a táskáján lóg a vizespalack. Ezen a klímán folyamatosan víz van mindenkinél, nekem is van a táskámban.
Annyira halálosan fegyelmezettek, minden órám elején ez van. Hangtalanul bejönnek és leülnek. Most oda ahova a szám rendeli őket. Láthatóan tudják már hova kell ülniük, előre megkapták a számot. Egy szót nem szólnak. Nincs tenyérbe csapkodós helló haver, nincs ideges viccelődés, senki nem dobja lazán a táskáját a székre vagy az asztal alá csak miheztartás végett. Leülnek, kiteszik a kis igazolványukat a jobb felső sarkába az asztalnak (nem a balra, véletlenül se, és senki se játszik a határokkal. A jobb sarokba). Tolltartóból kipakolják, ami majd kell, aztán a tolltartó mehet az asztal alatti fiókba. Számológép. Van akinél kettő. De nem lehet tokja. Ahogy okosóra se lehet a kézen a számológép nem lehet interaktív. Radír, hibajavító. Víz a lábnál vagy a táskában. Mobil is a táskában kikapcsolva. Egy büdös szó nem hangzik el erről, automatikusan csinálja mindenki. Láthatóan nem először. Általános iskola óta ez van. Ez nekik rutin.
9:50-kor a vezető tanár (mert olyan, mint a hadsereg. Ahol két katona van, az egyik mindig parancsnok). Senior Invigilator. Szóval ő odamegy az ajtóhoz és bezárja. Mert 9:50 és 10:00 között senki nem jöhet be. Ekkor ő megtartja a tájékoztatóját. Aki nem ér oda 9:50-re az kint marad 10 percig. 10:00 perckor a diákok végre kinyithatják a feladatlapot és elkezdhetnek dolgozni. Ekkor a vezető tanár kinyitja az ajtót és kimegy a későkhöz. Nekik kint tartja meg a tájékoztatót, míg én bent maradok és az a feladatom hogy ellenőrizzem senki nem csal, les, nincsenek tiltott eszközök, nincs teleírva a radír, szóval a szokásos.
10:45-ig még lehet késni. De nem kapnak a késők plusz időt. Akkor ők ennyivel kevesebb ideig dolgozhatnak a feladatlapon. 10:45 után azonban már senki nem csatlakozhat. Ekkor nem marad semmi más hátra mint a teremben körözés, felváltva. A tanár nem olvashat, nem telefonozhat, suttogva váltunk pár szót de általában a terem két átellenes sarkában helyezkedünk el és ha az egyik körözni kezd a másik felveszi az átellenes pozíciót. A diákok le se szarnak minket.
Kérdeztem a több mint 20 éve tanító társamat, hogy volt-e valaha csalás a vizsgákon amiken részt vett. Azt mondja nagyon ritka. Talán egyszer vagy kétszer fordult elő, leginkább a WC-re menés alkalmával. Mert felemeli a kezét, hogy ki akar menni. Akkor kitöltünk egy papírt, hogy ki mikor meddig és a besztott tanárok mindig ellenkező neműek és én viszem a fiúkat, a társam a lányokat. Szabályosan utánuk kell menni a WC-be, megnézem előtte a fülkét, de nem nagyon kell ezzel foglalkoznom mert tele van a WC tanárokkal és a kísért diákokkal. Minden fülke már CSI szinten át lett világítva. Úgyhogy én csendben kezet mosok, szárítgatom a gépnél aztán kint a folyosón megvárom a diákot.
Két órájuk van. Most legalábbis ennyi volt. Egy órán belül senki nem mehet el. Tehát ha valaki 45 perc alatt megcsinálja, akkor ott ül még 15 percet és csak utána hagyhatja el a termet. Az első olyan másfél óra után végez. Egy gyógyszerész lány (nekik persze teljesen más feladatlap van). Felteszi a kezét hangtalanul. Én az egész vizsga alatt egyetlen hangot nem hallottam. Kitölti a papírja előlapját. A vizsgakérdéseket magával viheti. Gondosan összepakol mindent és, ami megint nagyon jellemző fegyelmezetten visszatolja a széket. Úgy hagyja el a termet a szingapúri diák, mint a japán szurkolók a stadiont. Patikatisztán.
Namost az általam tanított tárgyakban, sőt az egész részlegen, nálunk már nincsenek ilyen vizsgák. Se menet közben, de záróvizsgaként. Mi csak projektek mentén tanítunk (mert mi oktatjuk az innovációt) de hasonló a helyzet a médiaiskolában is, és az üzleti iskola egy részében is. De vannak területek és tárgyak, ahol ez a fajta vizsgáztatás, a tesztek, írásbeli valós idejű feladatok még nagyon mennek. Ami teljesen kikopott az a tételhúzós, szóbeli vizsga. Ennek csoportos projektelőadás verziója viszont nagyon népszerű. Azt videóra is veszik, piaci szereplőket hívnak meg, egyéni és csoportos kombinált értékelés van. Azokon a vizsgákon az a vicces, hogy akár több tárgyból egyszerre levizsgának egy projekt előadással. Néha 4-5 tanár is bent ül és az egyik kommunikációt tanított, a másik üzleti terv készítést a harmadik impact mérést és mindenki a saját tárgya tartalmát értékeli ugyanabból a komplex előadásból.
De ezeknél az interaktív projekt előadás, vagy prototípus készítés jellegű vizsgáknál sincs érzésre osztályzás. Nagyon szigorú értékelési szempontrendszer van, amit a diák is megkap előre, és amentén megy az értékelés úgy, hogy a tanárok egymás értékelését is ellenörzik, olykor felülírják. Nekem is lejjebb pontoztak jó pár diákot, állítólag túl sok A és A+ jegyet adtam. Európához képest Ázsiában az a mentalitás ugyanis, hogy csak Isten lehet tökéletes, és a kimagasló tehetségek. Aki megcsinálja tisztességesen a feladatot az a B. Nálam az A. De itt ez túlkényeztetésnek számít. :)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése