...és még annyit, hogy...

Az utóbbi időben újra és újra visszatérek ugyanahhoz a kérdéshez: mi magyarázza valójában Orbán Viktor viselkedését? Sokáig nekem is az tűnt a legvalószínűbbnek, hogy ezt az embert valamilyen módon fogják. Nem egyszerűen arról van szó, hogy jó kapcsolatot ápol Oroszországgal, vagy hogy üzletel velük. Hanem arról, hogy a látható viselkedése sokszor annyira következetesen megy szembe Magyarország nyilvánvaló stratégiai érdekeivel, annyira makacsul ragaszkodik egy egyre terhesebb orosz kapcsolatrendszerhez, hogy adja magát a gondolat: itt több van puszta politikai számításnál. Valamivel zsarolhatják, beszervezhették, fogják, és kész. Másokkal beszélgetve viszont egy másik magyarázat rajzolódott ki. Eszerint nincs szükség semmiféle titkosszolgálati mélydrámai elemre. Elég az, hogy az orosz üzlet – olaj, gáz, Paks, a köré szerveződő pénz- és lojalitásrendszer – olyan erőforrást adott a rendszernek, amelyet egyszerűen nem akart és talán már nem is tudott elengedni. Nem kellett beszervezni. E...

Egy kollégám hívta így azokat a munkákat, amik az apró részletekről szóltak. Adatokat kellett gyűjteni mondjuk egy elemzéshez, statisztikai összefüggéseket keresni, táblázatokat szerkeszteni, vizualizációt készíteni, hivatkozásokat rendezni.  Ezeknek a munkáknak két egymással ellentétes tulajdonsága van: 1. Nagyon kell érteni valamihez és azt csinálni kell.  2. Lehúz az apró részletek, a rögszagú valóság szintjére, nincs lehetőség a kontinenseket, évszázadokat, eszmetörténeti korokat, ideológiákat és a horizonton lebegő víziókat átölelő nagyotmondásra.  Ezzel nem leszólni akarom a vízió jelentőségét, a stratégiai gondolkodást, de az én értelmezésemben a cselekvés mindig a tücsökherélés, a víziókba felnéz az ember (a munkából). Másképpen fogalmazva. Nem dolgozik, aki csak a víziók szintjén repked. A legidegesítőbb az, amikor valaki erről a szintről "leszól".  Orbán Viktorról mondják, hogy ő már únja a belpolitikát (talán napjainkban a kegyelmi ügy kapcsán újra lehúz...

Nem fog szépen hangozni, amit mondani fogok.... Hajlamosak vagyunk (igen, én is) úgy tekinteni a Magyarországot évtizedekkel visszavető lépések sorozatára mint, amit a megértés, elképedés, sajnálat, aggódás vesz körül.  "A sírt, hol nemzet süllyed el,  Népek veszik körül,  S az ember millióinak  Szemében, gyászkönny ül." Ha azt gondolnám, hogy a szózat határozta meg, húzta valahogy magával azt a nagyon félrement kollektív tudatot, amit Magyarország jelent, akkor azt mondanám, hogy ez az egyik legkártékonyabb írása a nemzetnek.  De nem így gondolom, szerintem a már félrement kollektív tudatból született az írás, ami méltán lett a nemzeti ünnepek örök második kötelező darabja hiszen tű pontossággal hozza az önsajnálat, a másoktól elvárt sajnálat, a szenvedéstörténet és a folyton mást hibáztató áldozati pozíció kombinációit a röghözkötéssel, a mozdulatlanná merevedő tanult tehetetlenséggel. Én nem tartozom azok közé, akik szerint le kéne cserélni a himnuszt és a sz...