Miért kerül hátrányba az, aki kiszáll a globalizációból?

Nagyon érdekes (és szerintem tanulságos) elemzés jelent meg a New York Times-ban arról, hogy miképpen tűnik egyre inkább úgy, hogy Kína törekvése a technológiai önellátásra kudarcra van ítélve.

A cikk a félvezetőgyártás példáján keresztül mutatja be azt, hogy milyen nagyon összetetté és bonyulttá vált a mai világban a csúcstechnológiához való hozzáférés. Hogy a félvezetők, mikrocsippek mennyire fontosak és a hozzáférhetőségük mennyire függ a nemzetközi együttműködéstől azt mindannyian a bőrünkön érezhettük, akik mondjuk autót nem tudtak vásárolni, vagy korábban alapvetőnek számító cikkekhez nem tudtak (vagy nem azonnal tudtak hozzáférni). 

A félvezetők ma a csúcstechnológiás eszközök lelkét jelentik és túlzás nélkül mindenhol. A hadiiparban, az orvoslásban, a kommunikációban, a közlekedésben, az űrkutatásban, a modern mezőgazdaságban, a számítástechnikában úgy an block, a logisztikában, a robottechnológiában, a gyártástechnológiában, az oktatásban és a kezünkhöz nőtt kütyüjeinkben is. Hozzá vagyunk szokva ahhoz, hogy körbe vagyunk véve gépekkel és eszközökkel, amiknek a működéséről, a technológiai hátteréről fogalmunk sincs ezért talán fontos érzékeltetni, hogy a félvezetőgyártás egy rendkívül bonyolult, összetett folyamat. 

Egy rövid (angol nyelvű) áttekintő videó arról mit is jelent a félvezetőgyártás a gyakorlatban:

A cikk is hangsúlyozza és én is szeretném kiemelni, hogy itt nem pusztán a gyártásról magáról van szó. A félvezetőket megtervezik és folyamatosan új megoldások jelennek meg. Aztán nagyon speciális körülmények között legyártják ezeket úgy, hogy a szükséges alapanyagokat a világ legkülönbözőbb sarkaiból szedik össze. Bármilyen furcsán hangzik, megint máshol szerelik össze és tesztelik a félvezetőket és teszik aztán különféle eszközökbe a világ másik sarkában. 

Ez a soklábon állás nem csak arról szól, hogy a nyersanyagok eloszlása földrajzi sajátosság és a különféle természetes erőforrások szerteszét vannak a világban, hanem arról is, amit a közgazdaságtan úgy hív komparatív előny. 

Ez nagyon röviden azt jelenti, hogy egy végtelenül összetett folyamatban ha valamelyik ország (illetve annak csúcstechnológiával foglalkozó ipara) rááll egy adott fázisra, megteremti annak az infrastrukturáját, célzottan ráírányítja az oktatást, a kutatást akkor abban az adott témában hatalmas előnyre fog szert tenni. Megkerülhetetlen lesz. 

Ez persze nem teljesen igaz, mert mindent meg lehet tanulni, mindent fel lehet építeni, de amikor valaki mondjuk már 50 éve rá van állva a mikrochip gyártásra azzal nagyon nehéz lesz versenyre kelni. 

Amikor Kína úgy döntött, hogy önellátóvá válik a csúcstechnológiagyártás terén, akkor azt úgy képzelték, hogy majd belepumpálnak egy csomó pénzt, egy nap alatt felhúzzák a gyárakat (mint azokban a videókban, ahol tényleg egy nap alatt raknak össze előregyártott elemekből háztömböket), és Xi Jinpin elnök csettintésére indul is a mikrocsipgyártyás. 

A New York Times cikkében megszólaltatott szakértők szerint, ha Kína valóban piacvezető akar lenni a félvezetőgyártásban azt megteheti, de rá fog menni 30 esetleg 50 éve is. Márpedig a kínai elnök ezt nem így képzeli. Számára Mao Ce Tung bezárkózó és az önellátásra épülő politikája a példa és ha Mao meg tudta oldani, hogy atombombája, aztán rögtön utána hidrogénbombája majd saját műholdjai legyenek, akkor ezt is meg fogják oldani házon belül és többé nem válnak függővé szankcióktól vagy éppen a nemzetközi versenytől. 

Ez nem elképzelhetetlen. De nem egyik napról a másikra fog megtörténni. És itt nem segít az a technológiában nagyon érvényes szabály, hogy a technológiai előny sosem igazi előny, mert lemásolni, ellopni, utánacsinálni vagy ne adj isten megvásárolni már sokkal hamarabb és olcsóbban megy mint kifejleszteni. Ez általában igaz is. De nem a csúcstechnológiában ahol hiába lopod el az előző heti terveket, ha nincs meg a kapacitásod, hogy a saját mérnökeid ennél jöbbat tervezzenek a jövő héten megint lopnod kell és ez most már egyre nehezebb mert kirakták a kínai cégeket számos nyugati országból. ZTE-stűl, Huewei-estűl. meg Confucius Intézetestűl, ahol nyelvtanítás címszó alatt ment a kémkedés. Lehet lopni, de ellopni csak a múlt hetit lehet. A jövőheti ott van, ahol az ész van. 

Van egy másik oka is a kínai kudarcnak, amit szintén részletesen tárgyal a New York Times cikke. Ez a felülről jövő voluntarista tervgazdálkodásos fejlesztés megspékelve a lojalitással (mintegy a verseny helyett) leginkább hatalmas korrupciós botrányokhoz vezet. Az is lett belőle. 

Akárhogy is tekerjük, a nyílt szabad versenyen, a kreatív energiákat szabadon engedő légkörben és az együttműködésen, a komparatív előnyök kihasználásán alapuló fejlesztések mindig előnyben lesznek a bezárkózó, lefojtott, és erőből tolt megoldásokkal szemben. Kína ettől még lassan kiépítheti a maga kapacitásait és könnyen lehet, hogy ez is fog történni. De ennek ellenszere a még szorosabb és még specializáltabb globális együttműködés, ami egy nagyon erős versenyelőny.