Pali bá

Írtam régen egy bejegyzést, a mi hrabali alakjainkról. Nagyon szeretem elkapni ezeket a karaktereket és nem tudom, hogy sajnos vagy hálistennek, de elég sokukkal találkoztam életem során. 

Palibá műszaki oktató volt a gépészeti szakközépiskolában, ahol a 80-as évek végén tanultam. Történelmi idők voltak. 1986-ban kezdtem, akkor voltam első éves és azt hiszem meg voltam győződve róla, hogy belőlem tényleg autószerelő lesz és majd a bányánál fogok dolgozni, ahogy nagyjából majdnem mindenki Tatabányán. 1990-ben végeztem, se Kádár, az oroszok is kifelé igyekeztek, de a bányának is nagyjából vége volt. 

Palibá ennek a történetnek az első, kezdeti világához kapcsolódik, méghozzá úgy, hogy abban a későkádári, szocialista világban is egy ott maradt, úgy maradt kellékként. Indigókék vagy barna makulátlan köpenyben volt mindig. Keringenek most is a Youtube-on, nekünk ezeket még élesben vetítették, azok a 60-as évekbeli munkavédelmi filmek, amin a korszak félreismerhetetlen hangtechnikájával rögzítve félig kioktató félig figyelmeztető hangon egy férfi elmagyarázza a gépjármű igénybevétele előtti olyan fontos teendőket, mint a gumiabroncs állapotának, a lámpák működőképességének, az ablaktörlőnek, az olajszintnek az ellenőrzése. 

Nem találtam igazán jó képet...

Kimért stílus volt ez, a szocialista ember, a felelősségteljes, építő, munkás. A szaki, a mesterember, de abból az alapos, körültekintő, erkölcsös fajtából. Toll, de méginkább vastad ceruza a zsebben, SZTK keretes szemüveg, élére vasalt öltönynadrág, zárt, bőr félcipő. És persze a köpeny. Kinézetre ezt az egyenes tartású oszlopát hozta a szocialista gazdaságnak Palibá. Tényleg ezt a fajtát meg lehetet találni mindenhol. Így nézett ki egy ABC (Budapesten Közért) üzletvezető, csak neki a köpenye fehér volt, vagy egy villamossági üzlet eladója és a vállalati mérnökök egy Palibá korabeli csoportja is. Mennyi idős lehetett? 50-es. Még gyerekként megélte a háborút, az 50-es évek végén, 60-as évek elején volt fiatal, de a beatkorszak már nem szívta be, 86-ra is megmaradt abban a a hangulatban, ami a 60-as évek elején a rendszer konszolidációjának és a jóléti növekedésnek az ígéretével magával ragadott egy egész generációt. 

Ez azonban csak a külcsín volt. Palibát ugyanis nem ez tette hrabali alakká. Ezek a köpenyes üzletvezetők, ezek a világ legunalmasabb és sokszor legarrogánsabb alakjai voltak. 

De Palibá a 80-as évek közepére már őszülő, de mégis leeresztett pajeszával és buja, szőrös nagy füleivel egy lüktető és a maga nemében igen szórakoztató jelenség volt. Nem lehetett a legélesebb kés a fiókban, mert abban az iskolában kizárólag az első évesek szakmai felkészítéséért felel. Akkoriban egy szakközépiskolában úgy zajlott az oktatás, hogy heti 4 napot elméleti órákra jártunk (matek, irodalom, fizika meg a szaktárgyak, mint anyagismeret, műszaki rajz, gépjármű elektronika) és 1 napot az iskola műhelyében töltöttünk szakmai gyakorlat néven. Egy szakmunkásképzőben ehhez képest, az volt a szokás, hogy egy hetet iskolában töltöttek, egy hetet meg a műhelyben. A különbség annyi lett, hogy a szakmunkásképzősök általában meg is tanultak egy szakmát. 

Namost az első éveseknek (mert egy komoly szakközépiskolában már nem azt mondták, hogy elsősök, hanem, hogy első évesek) a szakmai gyakorlat szakmától függetlenül abban az iskolában "fémipari alapképzés" néven zajlott. Ez gyakorlatilag lakatos alapmunka volt, (fém)fűrészelés, reszelés, csiszolás, szegecselés, sőt hegesztettünk is. Három szakmát tanítottak ott akkor. Autószerelő, esztergályos, lakatos. Azt hiszem a hierarchia sorrendje is ezt volt. 

Palibá, kizárólag elsősöket tanított. Tehát komoly szakmai munkát nem bíztak rá, mint a többi műhelyben ahol nagy esztergagépek, vagy mint a mi műhelyeinkben motorok, vagy egész autók álltak. Az ő műhelyében kizárólag satupadok voltak és azok fölött környedve kellett kis fémdarabokat a megadott méretre reszelni, sorjázni, csiszolni és Palibá a nap végén akkurátusan tolómérővel lemérte az összes munkadarabot, hogy a megengedett tűréshatáron belül van-e a méret. 

Én akkoriban szerelmes voltam egy Rita nevű tatai lányba, akivel a nyáron a nagykőrősi KISZ építőtáborban ismerkedtem meg pedig nem is voltam KISZ tag. Ez témánk szempontjából azért fontos, mert az én első munkadarabom egy 15x15mm-es (gyengébbek kedvéért másfél centis) munkadarabomat legalább háromszor sikerült egy napon belül 15mm alá reszelnem, amivel kapcsolatban Palibá meg is adta a hajszálpontos diagnózist:

- Csak a Zsuzsin jár az esze. 

A lányt ugyan Ritának hívták, de Palibá minden nőt Zsuzsinak szólított. A #metoo áldozatává azért nem vált mert akkor még nem voltak hashtagek, illetve azért mert Palibá nem csak a nőket, hanem minden egyes férfit is Zsuzsinak szólított, akit nem ismert. Márpedig minket sem ismert. Hetente egyszer találkoztunk, heti egy napot töltöttünk az ő műhelyében az iskola sarkán (ennek még lesz jelentősége) és ez neki nem adott elegendő időt arra, hogy névszerint megismerjen minket. Zsuzsi. Mindenki Zsuzsi volt. Talán fáradt volt már abba a sok névbe. 

Évekkel később, amikor katona voltam a határőrségnél Adyligeten kiképzőként tapasztaltam meg ezt. Amikor én voltam újonc azt gondoltam a tisztesek meg a hivatásos tiszthelyettesek élvezik az újonc határőr egrecíroztatását. Én azonban ma már bátran merem mondani, hogy az egyik legfárasztóbb munka a parancsolgatás. Hogy beosztanak kétszáz újonchoz egy maroknyi tisztest és nektek kell rendet tartani. Én nem tudom a határőröket honnan sorozták akkoriban, de akik hozzánk kerültek, azok kb 30% írni-olvasni nem tudott. Nekik próbálj elmagyarázni valamit aztán adj töltött fegyvert a kezükbe. A határőr járőr ugyanis Magyarországon egészen még a 90-es években is harci feladatot látott el, és éles fegyverrel ment a határon járőrszolgálatba. Na de elkalandoztam, 

Palibá. 

Szóval Palibá is hasonló élmények mentén talán, de arra a következtetésre jutott, hogy neki se ideje, se ereje, se agykapacitása nincs, hogy arra a pár hónapra diákok nevét tanulja meg. Ezért az egyszerűség kedvéért mindenki Zsuzsi lett. Egy olyan iskolában, ahova 400 fiú járt, és talán 4 lány. Mindig akadt pár lány, aki esztergályos szeretett volna lenni. Még az is lehet, hogy néha volt köztük Zsuzsi. 

Namost Palibá, nem csak a nevét nem volt hajlandó megtanulni senkinek, hanem az esetek többségében közvetlenül nem is beszélt senkihez. Például, amikor látta rajtam, hogy elbambulok már megint, és az ablakon bámulok ki, miközben a 15 mm-es munkadarabomat reszelem, akkor a hozzá legközelebb álló osztálytársam munkaruhájának az ujját rángatta meg és őt noszogatta:

- Szólj a Zsuzsinak! Már megint a Zsuzsin jár az esze. 

Palibá olyan pontosan tudta mi zajlik bennünk, hogy az épület utcafront felőli sarkán lévő műhelyében szemmagasságig az összes ablakot lefestette velünk fehér festékkel. Egyrészt az is a fémipari alapképzés része lehetett, másrészt, és ez volt a nagyobb rész, nem a lányokat néztük, ahogy elhaladnak az épület előtt. Egy olyan iskolában, ahova 400 tizenéves fiú jár és egy lány elmegy az épület előtt akár 50 méterre. Hát Palibá valahonnan tudta, hogy ez nem tesz jót a 15mm méretre reszelésének. 

Palibá pedagógiai módszerei is sajátosak voltak. Minden műhelynap végén jegyet (osztályzatot) kaptunk. Ez később is így volt, felsőbb években is, de akkor már legalább autót kellett szerelni. Palibá szigorú elvei szerint egy nap csak egy ember kaphatott ötöst. Ez ugye felvet kérdéseket, mert mi van, ha ketten is kiválóak? Ha tökéletes munkadarabot adtak le, és a nap végi kvízkérdések mindegyikére tudták a választ. Akkor Palibá addig kérdezett, amíg az egyik el nem rontott valamit és a másik kapta az ötöst. Hármast mindenki kaphatott. De várjál.......minden nap valakinek egyest is kellett kapnia. Tekintet nélkül arra, hogy mit csinált és mennyit tudott, azt a pozíciót is be kellett tölteni. Namost egyest egyrészt könnyú volt kapni azzal, hogy háromszor kellett új munkadabarot adni a tanulónak, mert méret alá reszelte a vasat. Ha ez nem jött össze, vagy történetesen többeknek is összejött, akkor vissza az előző módszerhez és jöttek a kvízkérdések. Hány % szén van az acélban? Mitől problémás minden éles sarok egy mozgó alkatrészen? Mi az illesztés? 

Palibának egyetlen gyenge pontja volt. Mondhatnám Akhillesz sarka. Rettenetesen félt az egerektől. A mi műhelyeink nem voltak olyan koszosak, hogy én ott bármikor egeret láttam volna, de valahogy az első évben szinte minden hétre jutott egy. Na nem valami lyukból szaladtak elő, a műhely sarkából. Mivel takarítani is nekünk kellett, ezek a műhelyek habár olajosak voltak, foltosak, messziről lehetett érezni a fémalkatrészek tisztítására használt brigéciol szagát, alapjában rend volt. Szerszámok megtisztítva a helyén, minden satupad tisztán, ott se reszelék, se maradék alkatrész nem maradt. A padló felsöpörve, felslagozva, minden patikatiszta. Az egész az ajtón repült be. A felsőbb évesek által. 

Palibá egy idő után láncos zárat tett az ajtóra, valami miatt annak viszont mindig nyitva kellett maradnia amíg a lánc engedte. Nem tudom a szellőzés miatt talán, kellett neki a légáramlat, fogalmam sincs, de minden ilyen rigolyáját nagyon komolyan vette. Az ajtó tehát résnyire nyitva maradt és a szünetben, amikor mi a hozott kis reggelinket fogyasztottuk (fél literes zacskós tej, két sóskifli) akkor rendszerint egy "Palibá???" kérdéssel felvezetve, hogy az öreg biztos odanézzen az ajtóból berepült egy döglött egér. 

Palibá ijedten ugrott fel az asztalától.

- Zsuzsi, aztakurva....szólj a Zsuzsinak, dobd ki!

Az ajtóhoz legközelebb ülő diák unott arccal megfogta az egeret is kivitte a kinti kukába. Bent nem lehetett. 

Mit gondoljak Palibáról? Már akkor is szerettük. Kiszámítható volt, egészen pontosan lehetett tudni mi történik, mi fog történni. Reszelni megtanultam, tudtam, hogy kell mérni, szegecselni, és ívhegeszteni is. Menetet vágni csavarra. Fúrni. Mármint fémet úgy, hogy folyamatosan hűteni kell közben. Szállóigeként használtuk a Zsuzsizását és elnéztük neki, hogy mindenki hármast kap. Minket se érdekelt. Aztán amikor felsőbb évesek lettünk, akadt olyan aki talált/hozott egeret, mit tudom én honnan. Én nem emlékszem, hogy egyszer is visszamentem volna a műhelyébe. Nagyon szerettem volna onnan szabadulni, hogy autót szerelhessünk végre, és másodévre abba a műhelybe kerültem, ahol a Rába buszmotorokat kellett összerakni. Azt imádtam.