...és még annyit, hogy...

Kilenc hallgatónk diplomázott idén a Tallinni Egyetem Social Entrepreneurship MA képzésében. A képzés, az ún. project-based learning (project alapú tanulás) módszerét alkalmazva zajlik, ami azt jelenti, hogy a belépő hallgatók a képzés első napjától kezdve egy meglévő vállalkozási ötleten dolgoznak. Mindent, amiről tanulnak a képzésben azonnal meg is kell valósítaniuk a gyakorlatban így egy állandó kapcsolat van a megszerzett tudás és annak alkalmazása között. Amikor diplomáznak, lehetőségük van arra, hogy ne csak egy papírt szerezzenek, hanem egy működő vállalkozással repüljenek ki (spin off) a képzésből. A mesterképzés megalapítása a nevemhez kötődik, elég öreg vagyok már ahhoz, hogy szerénytelenség nélkül ki merjem jelententeni, ezt a programot én hoztam létre. 2013-ban hagytam el Magyarországot és az első évben vendégoktatóként dolgoztam a Tallinni Egyetemen, de a program lejárta után nem mentem haza, hanem megpályáztam és megnyertem egy időközben megüresedett oktatói állást. Szoci

Nagyon érdekes számomra az Szingapúrban, hogy mennyire elválik egymástól a származás és az identitás. A magam bőrén is érzem, pedig még csak jövőre lesz 10 éve, hogy elhagytam Magyarországot, hogy apránként, elemenként alakul ez, mert a találkozások nyomott hagynak az emberen.  Engem pedig pont ezek a találkozások érdekelnek. Ráadásul az építő, megtermékenyítő, inspiráló találkozások. Nemrég voltam az Asian Civilisation Museumban és ott találtam ezt a kihajtható oltárt, ami szerintem tökéletesen szimbolizálja azt, amit ebben a posztban mondani akarok. Fantasztikus ahogy keveredeknek ebben az oltárban a hagyományos kínai motívumok a keresztény szimbólumokkal. Ez történik az emberekkel is, amikor útra kelnek, vagy éppen hozzájuk érkeznek nagyobb számban mások. Úgy hagyunk nyomott egymáson, ahogy ezena kihajtható oltáron hagyott egyszerre nyomott az európai és ázsiai világ. Ez az egymásra hatás ráadásul az én véleményem szerint nem a kisebbség, a marginális határszéli jelenség, ahol egymá

Nagyon aggasztó jeleket látok Észtországban. Az országban élő észtek (kb. a lakosság 70%-a) és oroszok (26%) között a majd 30 évvel ezelőtt kívívott függetlenség óta vannak feszültségek és az ukrajnai események ezeket sajnos újra felszínre hozták.  Nem élek már Észtországban, információim az ottani kollégáimtól barátaimtól vannak, illetve még mindig olvasom a helyi újságokat, híreket, nyomon követem az országban zajló eseményeket. A fő munkahelyem is Észtországban van, ott (is) vezetek bankszámlát, észt bejegyzésű cégem van és ott van nyugdíj és egészségbiztosításom. Ezer szállal kötődöm még az országhoz.  Látom a Facebookon a minap, hogy az egyik észt kollégám megoszt egy lettországi hírt , ami szerint egy orosz ajkú lett Bolt taxi sofőr az orosz himnuszt hallgatta a kocsiban és az utasa megkérte, hogy kapcsolja le a rádiót. A dologból vita kerekedett, aminek az lett a vége, hogy a Bolt sofőr a hajánál fogva rángatta ki a nőt kocsiból. Erre a hírre reagálva írja le saját bejegyzésébe

 Nagy örömömre szolgál, hogy az általunk Észtországban kifejlesztett "social hackathon" módszer elkezdett terjedni Magyarországon. Otthon " közösségi hackathon " illetve " ötletmaraton " néven került bevezetésre. Mi Észtországban angolul a "social hackathon" nevet adtuk neki, észtül "Loometalgud" néven futott, amit leggyakrabban "ötletbörzeként" fordítottunk magyarra, de a "talgud" egy olyan észt kifejezés, amiben sokkal több van.  Azt jelenti ugyanis a szó, amit a mi "kaláka" szavunk jelent, pontosan ugyanazzal a tartalommal. Amikor a helyi közösségek tagjai összeállnak és együtt csinálnak valami olyasmit, amit egyénenként nem, vagy nagyon nehezen tudnak megoldani. Apám még járt kalákába a falujában a 80-as években, mert az ő házának építésében rengeteg falubeli segített, és hétvégenként ezért évekig járt el maga is, másoknak segíteni.  Az általunk Észtországban kifejlesztett módszerről két éve csináltam e

 A 2022-es országgyűlési választások után eldöntöttem, hogy nem fogok többé kompromisszumot kötni a szavazatom leadásakor. Hosszú évtizedek óta úgy érzem, hogy nekem nincs politikai képviseletem Magyarországon. Eddig erről úgy gondolkodtam, hogy az ember egy irányzathoz, egy politikai közösséghez csatlakozik, ami óhatatlunk sokszínű. Határai elmosódottak, nyitott, néppártosodni kell, csak akkor lehet győzni ha a kritikus mennyiségű embert sikerül magunk mellé állítanunk és ehhez sokakhoz, felvizezve kell beszélni. Mostanra azonban azt gondolom, hogy  1. A politikai realitás az, hogy a progresszív, európai, liberális gondolkodásnak mindössze olyan 10%-nyi támogatottsága van Magyarországon. Annyi amennyi a narancs-kék térképeken látszik. Ez a politikai közösség mérete, ebből kell kiindulni. 2. Morálisan és logikusan is azt gondolom, hogy aki az ország felemelkedéséért, jövőjéért aggódik, aki fenntartható Magyarországot akar az nem engedhet ezekből a liberális, demokratikus értékekből és

Számtalan Facebookos bejegyzésében olvastam, hogy a szavazóköröket megjárt értelmiségiek többek között olyan tapasztalatokkal érkeztek vissza, miszerint a baloldal (és leginkább annak értelmiségi része) képtelen megérteni a magyar néplelket, kifejezetten ódzkodik attól. Ehhez képest Orbán sikere pedig éppen abban mérhető a vidéki lakosság körében, hogy ő pontosan érti, elfogadja és ehhez alakítja a politikáját.  Bödőcs Tibor ugyanezt a jelenséget a kangörcsös TSZ elnök névvel illette, Orbán folyamatosan előadott produkcióira utalva a pufidzsekis disznóvágástól a nótázásig és disznókörömből való pálinkázásig. A magyar néplélek az én véleményem szerint azonban egy fenntarthatatlan világot tükröz.  Mindjárt azonnal korrigálom is magam, mert abban az értelemben egyáltalán nem fenntarthatatlan, hogy elketyeg ez akár évszázadokig is, ahogy eddig is működött. Nem kérdés, hogy ez egy ezer éves ország.  Nagyon régen, majdnem 10 éve ennek a blognak egy ősi változatában írtam arról, hogy a "

Erősen szubjektív írás lesz ez is, közelebb a saját élményeimhez, mint empirikus adatokhoz. Kerestem pedig adatokat, elemzéseket mégis úgy döntöttem a saját élményeim mentén írom meg ezt a bejegyzést (is), mert amit igazából mondani akarok az ezen keresztül jön át. Lehet később ha lesz időm veszem a fáradtságot és megnézem a számok nyelvén ugyanezt a témát. A szó, hogy vállalkozás az én fejemben egyrészt egy közhelyszerűségig elkoptatott kifejezésként él, amit hivatalból mindenki bátorít. Bécsben cukrászdát nyitunk, támogatjuk a kkv-ket (kis- és középvállalkozásokat), valójában azonban érdemi vállalkozói kultúra nem jött létre az országban, sőt a bejegyzésem egyik állítása az, hogy e tekintetben inkább visszalépés történt. Másrészt amikor a kifejezést úgy hallom, hogy vállalkozó, akkor a témában szerzett első élményem a kényszerből kikért adószám, a számlaadásra (és nem egy ötlet vagy üzleti terv végrehajtásására) létrejött Bt-k tömege vagy a kilencven éves elejének makkos cipős, bun