...és még annyit, hogy...

 Kis hatásszünet után folytatom a művészetről szóló bejegyzés sorozatot. Az első bejegyzésben a művészet általános meghatározását jártam körül, klasszikus és modern gondolkodók illetve különböző kultúrák értelmezésében: https://www.annyit.com/2023/05/a-muveszet-i.html A második bekezdésben elkezdtem a művészet komplex jelenségét elemeire szedni és egyetlen dimenziót, az esztétikumot jártam körül: https://www.annyit.com/2023/05/a-muveszet-ii-esztetikum.html Most, a harmadik bekezdésben ugyanezt a vonalat követem, de ezalkalommal egy másik dimenziót szeretnék az előtérbe helyezni. Az intencionalitás, az akaratlagosság kérdését, az alkotói szándék kérdését. Azt a kérdést tehát, hogy kell-e alkotói szándék, mennyire fontos az alkotói szándék egy műalkotás létrehozásában? A klasszikus filozófusok, mint például Platón és Arisztotelész, bár nem használták a "szándék" vagy "intencionalitás" mai terminológiáját, számos értelemben foglalkoztak olyan kérdésekkel, amelyeket ma

A magam részéről az esztétika dimenziójában veszít el engem a művészettörténet és a filozófia is. Én akárhányszor olvasok vagy hallok erről a témáról nem tudom legyőzni magamban az ellenállást miszerint a szépség fogalma szubjektív és kifejezetten otromba dolognak tartom a szépség központi, vagy valamiféle hatalmi (szakértői) pozícióból történő definiálását. Az hogy ez egy szakma (esztéta) az számomra egyenesen elképesztő, és épp ésszel nem tudom felfogni, hogy ki fizet valakinek azért, hogy megmondja ez a (mű)tárgy szép-e. Márpedig nagyon sokan beszélnek, írnak és gondolkodnak szépségről. Azt az előző bejegyzésben említett klasszikusoktól már tudjuk, hogy a szépség, az esztétikum, az ideák világát, az abszolút, a fennkölt elérését hivatott szolgálni. A valóságnak egy olyan formája a szépség, ami közelebb áll az ideák világához, azokat jelenítik meg.  Platón filozófiájában a szépség összekapcsolódik az absztrakt örök formák és ötletek világával. Szerinte a világban megjelenő szépség a

Egyetlen posztban nagyon hosszú lenne, ezért több részre bontva fejtem ki mit gondolok a művészetről.   A művészet szerintem a civilizációnk csúcsa és nagyon kevés dolog van, ami annyira képlékeny, instabil és mégis nagyon erősen jelen lévő, mint a művészet.   A művészet semmi. És minden egyszerre. Valahogy az élet fonákján van mindig. Tökéletesen hasztalan ha úgy vesszük, mégis az egyik legősibb emberi jelenség.  Platón filozófiájában a művészet lényege a mimesis, a valóság imitálása. Csakhogy nála az a csavar is megvolt, hogy szerinte az érzékszeveinkkel felfogott valóság csak annyira valós, mint a barlang falára vetett árnyékok. Tehát ő egy magasabb rendű valóságról, az ideák világáról beszél. Magyarán szólva a művészet is, mint az érzékszerveink a valóságot próbálja megragadni űgy, hogy a tökéletes formák megjelenítésére törekszik. Tanítványa Arisztotelész ehhez azt is hozzátette, hogy a művészet nem csak másolja a valóságot, hanem bemutatja annak potenciálját, miszerint mivé is

Ahogyan sokakat engem is beszívott az utóbbi hetekben a ChatGPT mesterséges intelligancia alapú chat programja. Nem vagyok a téma IT szintű szakértője, abszolút felhasználói szinten közelítek a kérdéshez és ezáltal megengedem magamnak, hogy az egyszeri végfelhasználó szempontjából nézzek az egészre és teljesen hidegen hagyjon milyen brilliáns vagy éppen egyszerű megoldások állnak egy-egy AI alkalmazás mögött. Nem érdekel sem a matek, sem a programozás, sem a hardver és sem a teljes fizika, kémia, matematika, ami ezek mögé kell. Kb. úgy nem érdekel, ahogy nem érdekel mitől hűt a hútőgép, vagy hogy katódsugárcső vagy LCD elemek hozzák a képet a kepérnyőre.  Engem a felhasználói élmény érdekel, álljon el a kaja hűtőben anélkül, hogy megsükketülnénk a zúgástól és rámenne a gatyánk a villanyszámlára. Ne legyen hangyás a TV képe hanem úgy érezzem rám esnek a jégdarabkák amikor a jégkorong közvetítésen a plexifalhoz csapódik egy játékos.  Az AI alkalmazásokhoz is így álltam. A Google fordít b

Ez a címe annak állandó kiállításnak, ami a szingapúri ArtScience múzeumban van. A kiállítás koprodukcióban készült a tokiói teamLab kreatív csoporttal, akik magukat "ultra-technologistának" tartják és projektjeikben különböző szakterületek embereit hozzák össze és közös digitális installációkat csinálnak. Művészekkel, programozókkal, mérnökökkel, CG animátorokkal, matemarikusokkal, építészekkel, web és graphic dizájnerekkel, szerkeztőkkel dolgoznak. Amikor beléptem a kiállítás terébe az első benyomásom az, volt, hogy ez a Disneyland egy digitális változata és szó se róla nagyon nagy hangsúly van a szórakoztatáson. Az embernek alaposabban körbe kell néznie, nem hátrány elolvasni a magyarázatokat és instrukciókat, de ha valaki kicsit jobban odafigyel, akkor magától is rájön, hogy az összes installáció interaktív, valamilyen módon reagál a látogatók jelenlétére.  Van például egy színes csúzda, amire animált virágok és gyümölcsök vannak projektálva (a kiállítás szponzora a Panas