Posts

Showing posts with the label csalók

Az internet ellenség

Image
Ez a cím így persze hülyeség, mégis megtartom a drámai elemek kiemelése végett. Amit mondani akarok vele az az, hogy sokkal, de sokkal veszélyesebb hely lett az internet, mint mondjuk 10 évvel ezelőtt. De ezen nincs mit csodálkozni, tulajdonképpen természetes, hogy ez történt, nem felszámolni, hanem kitanulni kell.  Ha valami hasonlottal szeretném érzékeltetni, akkor talán az utak példája illik ide. Az utak nagyon veszélyesek. Több tonnás járművek közlekednek rajta olyan sebességgel, aminek a töredékével is széttépnek vagy éppen péppé lapítanak egy emberi testet. Erről nyilván nem az út tehet, de ettől még lehet mondani, hogy az utak veszélyes helyek.  Na pontosan így értem ezt az internet kapcsán is.  Eleinte hír, mit hír, kitörő öröm volt, bármit kapni az inerneten. Egy email örömhír volt. Emlékszem a betárcsázós korszakban, amikor még meglehetősen drága is volt a szolgáltatás éppen csak azért és addig mentem fel a netre, hogy megnézzem jött-e email. És ha nem, akkor döhösen csapkodt

"Fake it 'til you make it"

Image
 Nem is tudom, hogy lehetne jól lefordítani ezt a címbéli mondatot magyarra. "Addig hazudj míg igaz nem lesz?" Nem pontos, mert ez inkább a Fidesz kommunikációs stílusára hajaz, miszerint ha valamit elég sokszor, elég töményen sulykolnak, az beleég az emberek fejébe, igazzá válik. Ez sajnos működik. Jürgen Habermas kommunikációs elméletében is felhívja a figyelmet arra, hogy azért érdemes például érdekvédelmi szervezeteknek irreálisan nagy követelésekkel előállniuk, mert akkor valahol középen fognak találkozni és az a közép annál magasabban lesz minél magasabb az eredeti követelés. Ez pontosan így működik egy piaci (kofa) alkudozásánál is. A hazugság, tekintet nélkül arra, hogy igaz vagy sem, bekerül a kommunikáció terébe, felkerül a térképre, nem lehet nem figyelembe venni, reagálni kell rá és már ettől közelebb kerül az igazsághoz mintha ki sem mondták volna. Vegyük észre ennek a pszichológiáját. A hazugság cáfolata már önmagában életben tartja a hazugságot, mert a szájára