...és még annyit, hogy...

 Hosszú évekkel ezelőtt volt egy éjjeli álmom, ami azóta is kísért hangulatában. Este van, megyek haza munkából, ülök a villamoson zenét hallgatva és kifelé bámulok az ablakon. Fáradt vagyok, alig várom, hogy én is hazaérjek az egyik ilyen lakásba, ami az épületek ablakából melegen, sárgán világít.  Minden neonszínű, kék, vörös vagy borostyánsárga. A város színei. Valahogy olyan jó, meleg és biztonságos érzés kísérte ezt az álmot. Ha fáradt is, de elégedett voltam és jól éreztem magam. A furcsa az volt, hogy ez a város Ázsiában volt.  Nem én vagyok ezen a képen, de az álom hangulata nagyon hasonló volt.  Évekkel később is elgondolkodtatott ez az álom és azon morfondíroztam vajon melyik ázsiai városban van villamos. Hong Kongban van, Tokyo-ban is van, Shanghaiban is van, és sok más kínai városban.  Történetesen Szingapúrban nincsen. Most pedig, évtizedekkel az álom után Szingapúrban élek és jelenleg olyan helyi munkám van, ami rendszeres utazással jár a városban, be kell járnom az irodá

 A Frame in Time - ezzel a címmel megy egy szingapúri dokumentumfilm a Netflix itteni kínálatában és számomra a három részes sorozat egy telitalálat. Szingapúr hihetetlenül gyors fejlődését dolgozza fel a minisorozat pont abból a szempontból, az emberek élete szempontjából, ahogy az engem érdekel.  Már korábban is szembeötlő volt számomra a párhuzam a 60-as évek lakótelepi építkezéseiben a két ország között, de most még mélyebben betekinthettem abba, mennyire helyénvaló és élő ez a párhuzam Magyarország és Szingapúr között.  A kép AI generálta illusztráció. Csak nyomokban hasonlít arra amit lentebb leírok Engem már gyerekként is vonzottak az átmenetek. Amikor régi házakat, épületeket, középkori romokat vagy elhagyott gyárépületeket láttam akkor magával ragadott a pillanat és próbáltam elképzelni azt az időt, amikből ezek a tárgyi emlékek itt maradtak. Ilyen ikonikus kép számomra Tatabányán a vasút mentén sok helyen talán még ma is futó hullámos stílusú vasúti kerítés. Nem tudom enne

Lehetett kb. 1992 vagy talán 1993. Tatabányán dolgoztam, életem első munkahelyén, az Egyesített Szociális Intézményeknél. 20 éves voltam,  a mésztelepi hajléktalanszállón voltam képesítés nélküli szociális munkás.  A program, amit működtettünk egy éjjeli menedékhelyből, ingyenkonyhából, 3 szobás krízis fektetőből és egy pár lakásos átmeneti szállásból álló modellkísérlet volt a rendszerváltás hajnalán.  Történt egyszer, hogy konferenciát rendezett az intézet a témában és Budapestről jöttek le nagy, neves szakemberek előadni, meg meghallgatni mit csinálunk mi Tatabányán. Némi éllel mondom ezt a nagy, neves szakembereket, de ki fog derülni mindjárt, hogy az él nem nekik szól.  Én nem sokkal korábban szereltem le a katonaságtól, ezért pontosan tudtam mit jelent az, amikor valami nagy ember jön. Takarítást, ideges készülődést, kiabálást, parancsolgatást és szolgalelkű seggnyalást, amikor a "pestiek" megérkeznek. Fehér abrosz, pogácsa, ásványvíz, "gyertek kérlek, akkor talán

Ráakadtam a minap a Youtube-on a 70-es, 80-as évek csehszlovák TV-sorozatára, ami "Nők a pult mögött" néven futott a magyar televízióban. A videó alatti kommentárokban sokan mondanak köszönetet a feltöltésért és megjegyzik, hogy a hangulatért jöttek, az eredeti szinkron miatt, ami visszarepíti őket abba az időbe, ami elmondásuk szerint sokkal nyugodtabb, békésebb volt.  Tele van ilyen kommentárokkal az internet, teljesen mindegy milyen 80-as évekbeli filmek, TV-műsorok kerülnek fel. Legyen szó Bud Spencer, Terence Hill filmekről, Lindáról, Onedin Családról, Abigélről, Csengetett Milordról vagy éppen a Kemény Kalap Krumpliorról. Ugyanez van régi kabaréjelenetek alatt vagy találni korabeli híradó adásokat, szilveszteri műsorokat, vagy az Ablak adásait.  Tombol a nosztalgiahullám és én próbálom megérteni mi van a jelenség mögött.   felvonulók a Hotel Árpád előtt Tatabányán, 1986 - fortepan.hu Ez egy világjelenség Nem csak Magyarországon látom ezt a nosztalgiahullámot. Amerikai v