Posts

Showing posts with the label Szingapúr története

Szingapúr 1819 előtt

Image
Az előző bejegyzésben belekezdtem annak a vitának az ismertetésébe, ami Szingapúr történelme körül alakult. Most folytatom a minap elkezdett gondolatmenetet azzal, hogy röviden összefoglalom a sziget 1819 előtti történetét, tehát azt a történelmet, ami nem az angol vagy más európai szereplőkhöz kötődik.  A térség történelme azért is nagyon érdekes számomra, mert az általam megszokott európai logikától nagyon eltérő értelmezések vannak. Habár manapság az identitáspolitikák korát éljük, és ennek hatása Ázsiában is érzékelhető, még a korszellem sem tudja átütni azt a fura ellentmondást, ami a nemzeti keretek és a kozmopolita ambíciók között van. Igazából én erről szeretnék írni, a történelmi jellegzetességek a jelenség mélységét és kontextusát szolgálják.  Miután előzőleg azt hangsúlyoztam, hogy még a függetlenséget kivívó alapító atyák is az angol szabadkikötő létrehozásához kötik a modern Szingapúr történetét, most nézzük meg, hogy milyen nyomai vannak az életnek az ezt megelőző korsza

700 év vagy 200 év - vita Szingapúr történelméről

Image
Sajátos, intellektuálisan számomra nagyon érdekes vita van Szingapúrban az ország történelméről, gyökereiről. Ez a vita nem sokban különbözik az Európában is ismert - mi voltunk itt előbb - játéktól, de ad egy számomra eddig ismeretlen csavart a történetnek Szingapúr kiemelkedő sikere és az abból történelmileg visszavezetett magyarázatok.  Sir Stamford Raffles megérkezik Szingapúrba Én ahogy vagyok szokva, hogy a történelmet nemzeti keretek között szemléljük. Ezt itt, talán Kína közelsége miatt, dinasztikus megközelítésként említik, amikor a történelmi vizsgálódás kerete egy adott dinasztia története, tekintet nélkül arra, hogy azok éppen mekkora területen uralkodtak. Tulajdonképpen ilyen a magyar történelem is, aminek rögzített pontja a magyar nép, és akármekkora is vagy akárhol van "Magyarország" az lesz a történelmi vizsgálódás tárgya. Ehhez képest itt (mármint Dél-Kelet Ázsiában) sokkal gyakrabban előkerül egy teleologikus szemlélet, ami egy progressziót, egy utat mutat

A Szingapúr sztori 2.

Image
A második résszel folytatom a bejegyzés sorozatot, amiben Szingapúr sikertörténetére keresem a választ. Az általam a témában olvasott könyvekre, újságcikkekre, elemésekre támaszkodom, például a modern Szingapúr alapító atyjának tekintet Lee Kuan Yew visszaemlékezéseire, de mivel most itt élek folyamatosan beszélgetek emberekkel, részt veszek rendezvényeken, követem a napi híreket és nem utolsósorban a bőrömön érzem, mit is jelent a mai Szingapúr.  Az előző bejegyzést a második világháború alatti Japán megszállás fejleményeivel zártam, folytassuk hát innen. Lee Kuan Yew, közvetlenül a háború után végre megkapta a hőn vágyott angliai ösztöndíjat és jogi tanulmányait angliában fejezhette be. Ez olyannyira közvetlenül a háború után történt, hogy Szingapúrt egy hazatérő katonákat szállító hajón hagyta el, ahova valahogy felügyeskedte magát. A hajóútról annyi élménye maradt, hogy a háború befejezésének mámorában leplezetlenül szeretkeztek katonák a hazatérő ápolónőkkel a fedélzeten. Négy éve

A Szingapúr sztori 1.

Image
Karácsonyra megleptem magam Szingapúr alapítójának Lee Kuan Yew-nak önéletrajzi könyvével. Ez igazából csak az első könyv, a gyerekkorától az ország Malajziától való függetlenné válásáig tehát 1965-ig dolgozza fel a történteket az ő szemszögén keresztül.  Nagyon szeretném megérteni ezt az országot. Annyira idegen, egyszerre lélegzetelállító és ijesztő, sikeres és elmaradott, globális és mégis nagyon ázsiai, okos és despota, gazdag és mégis törékeny.  Már hónapok óta olvasom, messze vagyok még a végétől, mert egyrészt nincs sok időm, másrészt meg sokfelé elkalandozok, utánajárok egy-egy résznek, beszélgetek emberekkel, tényleg nagyon érdekel az egész.  Apró részletekben, kiragadott elemeken keresztűl összeszedem a meglátásaimat ezen a blogon. Nem itt szerettem volna kezdeni. Szingapúrt 1819-ben alapította egy Thomas Stamford Raffles nevű angol és szerintem ez nagyon fontos fejlemény. Rengeteget olvastam az alapítás körülményeiről, végigjártam az itteni múzeumokat. Mégis a történet dinam