...és még annyit, hogy...

Jeles András 1979-es filmje nagyon ijesztő számomra. Rég nem láttam olyan filmet, ami ennyire eltalálta volna azt a hangulatot és megfogalmazta volna azokat a kétségeket, amik aktuálisann élnek bennem Magyarország kapcsán. Pedig, több mint 40 éve készült a film. Nem tudom sejtették-e, hogy ilyen jól fog öregedni.  A kis Valentinó egy nagyon csúnya arcát mutatja a 70-es évek végi Magyarországának. 1979 azért is ikonikus időszak számomra, mert kb innentől vannak saját, összetettebb emlékeim az akkori világról és az akkori magyar társadalomról.  7 éves voltam akkor.  Nemrég az "Átmenet" blog posztomban arról írtam, milyen érzékenyen megragad bennem, ahogy korok lassan csúsznak át egymásba és milyen romantikus, szelíd emlékeim vannak gyerekkorom Magyarországáról.  A kis Valentinó, ha lehet, ennek az egész hangulatnak a tökéletes ellenpontozása. És ezért ül a film nagyon, mert ehhez az egyáltalán nem szerethető leíráshoz, amit Jeles András az avantgard előfutáraként elénk tesz, s

Szingapúrban minden csili-vili, csoki zizi madártej. Hát nem. Vannak árnyékos oldalai is Szingapúrnak. Nem is egy. Most egyet emelnék ki, ami bizonyos értelemben fokmérő számos más, szőnyeg alá söpört problémának.  A tavalyi évben 25%-kal nőtt az öngyilkosságok száma a szigetországban. Ez 20 éve nem látott növekedés, 2022-ben 476 ember vetett önkezével véget az életének. Majd minden korosztályban növekedés figyelhető meg, és ami igazán szívfacsaró az a gyerekek és fiatalkorúak öngyilkossági rátájának ijesztő mértéke. Tavaly 34 tíz és tizenkilenc év közötti fiatal lett öngyilkos. Ugyanígy nagyon szomorú azt látni, hogy jelentősen megnövekedett az idősek, különösen a 70-79 évesek körében az öngyilkosságot elkövetők száma.  Mivel több mint 25 évig az elmeegészségügy területén dolgoztam szakmabéliként is sokkoltak ezek a hírek, pedig eddig csak olyan országokban éltem, ahol hagyományosan magas az öngyilkosságok aránya (Magyarország, Észtország és most Szingapúr).  A saját tapasztalataim és

Hatalmas nosztalgia veszi körül ma a Szomszédok TV sorozatot. Én is tagja vagyok az egyik FB csoportnak, amiben a legapróbb részletekig kielemzik, felidézik, visszakeresik a sorozat elemeit.  Pedig nem volt jó sorozat a Szomszédok. De tulajdonképpen azt is mondhatnám, hogy nem volt jó a 90-es évek. Még nem tudom eldönteni, hogy az idősárkány tart-e ott nálam, hogy most éppen a 90-es éveket nem bírom elviselni, vagy tényleg ennyire szar volt. Általában három évtized távolságból kezd megszépülni nálam egy korszak, de ez a 90-es évek kapcsán eddig még nem következett be. Viszont emlékszem, hogy a 90-es években a 70-es éveket tartottam gáznak. Ennek fő mozgatórugója a zene, a divat, a kor filmjei, majd az egész akkori világ hangulata. Engem ki lehetett kergetni a világból  hippikkel, a trapéznadrággal és a virágos pólókkal, a jézus kinézettel vagy a pajeszos, hosszú hajjal, de nem volt jobb helyen a diszkó korszak se. Magyar viszonylatban a népzene ötvözésével a poppal, az egész Koncz Zsuz

Szépen búcsúzott Indiana Jones ezzel az új filmmel. Kicsit féltem tőle, mert mindig nagy a kockázata annak, hogy csak hét bőrt akarnak lehúzni ugyanarról a történetről. A kilencvenes években engem kirázott a hideg a folymatos LGT búcsúkoncertektől pl.  Azóta azonban eltelt 30 év és én is belenőttem a búcsú nadrágba. Nálam azt hiszem a Bridget Jones Naplója volt a fordulópont. A legutolsó részt, amikor láttam napokig nyomott hangulatban voltam. Hogy mennyire megöregedett minden szereplő benne. Aztán belenéztem a tükörbe és én is pontosan ugyanannyit öregedtem. Rene Zellweger mindössze három évvel idősebb nálam.  Elment azzal a filmmel a Jóbarátok, az összes ilyen még internet és főleg közösségi média előtti párkapcsolatos vagy éppen anélküli városi történet, az Amerikai Pitétől a Bridget Jones-ig. Most esik le, hogy ezeknek ugyanaz a nevük...Indiana és Bridget Jones...  Aztán azért is tartottam az Indiana Jones filmtől, mert megint látunk majd egy valószínűtlenül öreg embert, aki még mi

 Hosszú évekkel ezelőtt volt egy éjjeli álmom, ami azóta is kísért hangulatában. Este van, megyek haza munkából, ülök a villamoson zenét hallgatva és kifelé bámulok az ablakon. Fáradt vagyok, alig várom, hogy én is hazaérjek az egyik ilyen lakásba, ami az épületek ablakából melegen, sárgán világít.  Minden neonszínű, kék, vörös vagy borostyánsárga. A város színei. Valahogy olyan jó, meleg és biztonságos érzés kísérte ezt az álmot. Ha fáradt is, de elégedett voltam és jól éreztem magam. A furcsa az volt, hogy ez a város Ázsiában volt.  Nem én vagyok ezen a képen, de az álom hangulata nagyon hasonló volt.  Évekkel később is elgondolkodtatott ez az álom és azon morfondíroztam vajon melyik ázsiai városban van villamos. Hong Kongban van, Tokyo-ban is van, Shanghaiban is van, és sok más kínai városban.  Történetesen Szingapúrban nincsen. Most pedig, évtizedekkel az álom után Szingapúrban élek és jelenleg olyan helyi munkám van, ami rendszeres utazással jár a városban, be kell járnom az irodá

 Kis hatásszünet után folytatom a művészetről szóló bejegyzés sorozatot. Az első bejegyzésben a művészet általános meghatározását jártam körül, klasszikus és modern gondolkodók illetve különböző kultúrák értelmezésében: https://www.annyit.com/2023/05/a-muveszet-i.html A második bekezdésben elkezdtem a művészet komplex jelenségét elemeire szedni és egyetlen dimenziót, az esztétikumot jártam körül: https://www.annyit.com/2023/05/a-muveszet-ii-esztetikum.html Most, a harmadik bekezdésben ugyanezt a vonalat követem, de ezalkalommal egy másik dimenziót szeretnék az előtérbe helyezni. Az intencionalitás, az akaratlagosság kérdését, az alkotói szándék kérdését. Azt a kérdést tehát, hogy kell-e alkotói szándék, mennyire fontos az alkotói szándék egy műalkotás létrehozásában? A klasszikus filozófusok, mint például Platón és Arisztotelész, bár nem használták a "szándék" vagy "intencionalitás" mai terminológiáját, számos értelemben foglalkoztak olyan kérdésekkel, amelyeket ma

This is Facebook, or rather now known as Meta, showing us at every turn that there's always a way to go lower. Threads, touted as a competitor to Twitter, is also available in Singapore and out of curiosity, I pressed the button. I downloaded the application and with a single button press, I copied my Instagram account's profile settings to Threads. I don't have a personal Instagram, I use it for selling my paintings, so I have an account on Instagram, Twitter, TikTok, and now Threads under my artist name Art Sai Suo (to sound grandiose). I'm not complaining, since I've sold quite a lot of paintings, without ever having to invest a penny into paid advertisements, so these platforms have worked for me so far. Interestingly, I particularly like Instagram, for paintings, which is a highly visual genre, that platform fits very well and the story, reels, and other features have been cleverly designed. I work with many small enterprises who have successfully built their b

 Ez a Facebook, vagyis új nevén Meta minden kanyarban megmutatja nekünk, hogy mindig van lejjebb. Szingapúrban is elérhető a Twitter versenytársaként beharangozott Threads és hát kíváncsiságból megnyomtam a gombot.  Letöltöttem az alkalmazást és tényleg egy gombnyomással átmásoltam az Instagram fiókom profilbeállításait a Threadsre. Nekem nincs saját személyes Instagramom, a festményeim eladására használom, ezért az Art Sai Suo "művésznevemen" (hogy nagyképű legyek) van fiókom az Instagramon, a Twitteren, a TikTokon és most már a Threadsen is. Nem panaszkodom, hiszen elég sok képet eladtam, anélkül, hogy valaha egy fillért is fizetett reklámokba fektettem volna, tehát nekem eddig működtek ezek a felületek. Érdekes módon az Instagramot kifejezetten szeretem, festményekhez, ami erősen vizuális műfaj nagyon fekszik az a platform és ügyesen lettek kialakítva a story, reels és egyéb funkciók.  Sok kis vállalkozással is dolgozom, akik az Instagramon vagy a TikTokon építették fel si