...és még annyit, hogy...

Számomra a legnagyobb különbség az ázsiai és európai életem között (a klímát leszámítva) a nagy állami ellátórendszerek logikája és működése közötti különbség. Itt most elsősorban a nyugdíj- és egészségbiztosítási rendszerre gondolok.  Szakmailag eddig is tudtam, hogy a kötelező teljes lefedettséget nyújtó egészségbiztosítás szinte csak Európában létezik..  Most megint megengedem magamnak, hogy ne a társadalompolitikai ideológiák hanem a felhasználói élmény mentén közelítsek a témához. Mert engem is így ért, és habár a szakmám folytán elméletileg tisztában voltam az eltérő jóléti rendszerek különbözőségeivel, megélni azt a hétköznapokban teljesen más élmény.  Európa legtöbb országában, amikor az embernek van egy állandó bejelentett munkahelye, akkor azonnal van TB-je is, tehát egészségbiztosítása és nyugdíjmegtakarítása. Ha akarja, ha nem. (most a bejegyzés erejáig engedjük meg ezeket az elnagyolt leírásokat. A valóságban ez nem ilyen vegytiszta.) És azt se keverjük most ide, hogy a ma

Nagy átfogó történelmi és szakmapolitikai bejegyzéseket terveztem, de most egyszerűbbnek látom, ha a felhasználói élmény szempontjából a magam példáján keresztül mutatom be miképpen működik az élet Szingapúrban. Hogyan lehet itt orvoshoz menni, milyen módon lesz nyugdíja az embereknek, hogyan lehet lakáshoz jutni, kölcsönt felvenni, vállalkozni az országban.  Amikor beadtam az állandó letelepedési engedély kérelmet, akkor a személyes adatok közlése mellett az itteni társadalombiztosítási rendszerbe való bejelentkezés volt az első teendő.  Kezdjük tehát azzal. Szingapúr európához képest egy egészen különböző számomra teljesen új élmény, ahol az angolszász (liberális) modellek öngondoskodásra épülő megoldásai a jellemzőek, de jelentősen fogja árnyalni ezt a leegyszerűsítő besorolást ha látjuk a részleteket.  Ahhoz, hogy állandó letelepedési engedélyt kapjak Szingapúrban sok egyéb más feltétel mellett már az érkezés előtt be kellett jelentkeznem két programba: CareShield Life MediShield L