...és még annyit, hogy...

A képen látható diákok bölcsészek. Magyarul legalábbis így mondanánk. Chinese Studies a diplomájuk neve, nagyjából megfelel az otthoni magyar szaknak, leszámítva néhány apró részletet, amiről ez a bejegyzés szól.  Büfé-ruhatár szak, emlékszem otthon a bölcsészeket és a szociális szakokat is így gúnyolták az én időmben. Tarisznyás bölcsészlány. Ez talán a 70-es évekből jöhetett, álmodozó, hippi diákokra utalva, akik meseszép ideológiák és eszmék között lebegve tengették mindennapjaikat.  Amikor többet mozogtam külföldön, főleg Kelet-Európában és Közép-Ázsiában, vagy amikor Örményországban dolgoztam, akkor észrevettem, hogy ez a jelenség nagyon hasonló módon jelen van a térség országaiban. Érdekes módon a posztszovjet térségben a filolog – nagyjából a nyelvészet, az irodalom és a nyelvi képzés határán elhelyezkedő szak – kapcsolódott hasonló életpályákhoz. Én a szociális képzéseket ismerem jobban belülről, és be kell valljam, ezekben nagyon egyértelműen tetten érhető valami ebb...

A múlt héten kicsit több időm volt arra, hogy részt vegyek különféle rendezvényeken, amit a Ngee Ann Polytechnikum szervezett, az iskola, ahol jelenleg innovációt és ún. critical core tárgyakat tanítok Szingapúrban.  Ez alkalommal az iskola inkubációs programja (Sandbox) állította ki azoknak a diákoknak a standjait, akik saját vállalkozásba kezdtek. Ugyanaznap egy másik helyszínen szintén a Sandbox szervezésében és a Google szponzorálásával AI hackathon zajlott.  Túlzás nélkül mondhatom, hogy ilyen és hasonló rendezvények, programok, felhívások egymást érik az iskolákban. Jövő héten is megyek párra, oda hivatalból, a saját diákjaim augusztus 12-én adják elő projekt terveiket a bevont partner cégeknek.  A szingapúri oktatás erőteljesen ösztönzi a vállalkozói gondolkodást, miközben a hallgatók túlnyomó többsége várhatóan nem vállalkozó lesz. A helyi illetőségű foglalkoztatottak 88,2 százaléka 2025-ben alkalmazottként dolgozott, és mindössze 7,3 százalékuk számára jelentette...

Van ez a hype parabola. Nagyon nagy az igény valami Breaking News berobbanásra folyamatosan a felszínen kell tartani a lelkesedést, vagy éppen az aggodalmat.  A technológiától megmentést, áttörést várunk (én is várom), meg berobbanó üzleti lehetőségeket. És erről senki nem akar lemaradni.  Minden kecskében unikornist látunk és mindenki early adopter akar lenni.  Ez akár önkritika is lehetne, bár szeretném magamról azt gondolni, hogy nálam elég hamar elérkezik a kijózanodás.  Mert itt van ez az NFT. Illetve volt, ha azt nézzük, hogy mennyire téma ez ma. Semennyire. Pont azért említem. Pedig a technológia (még) ott van, létezik, működik, bár lehet ez is eltűnik majd egy szép nap mint a Google+, vagy a Google szemüveg. Szegény Google két példa is róluk jutott eszembe, egyensúlyozzuk ki egy kicsit...legyen mondjuk Metaverse. (Bár arról mintha a minap azt olvastam volna, hogy kijött egy olyan verzió, amiben nem rajzfilm krokodilok úsznak be a képbe lábatlan emberek közé.)...

Pörög most a felzúdulás a KATA adózási forma kiherélése miatt. Számomra nem kérdés, hogy ismét egy célzott és előzetesen ördögi ravaszsággal bemért intézkedésről van szó, amivel a független egzisztenciára törekvő liberális szemléletű embereket akarják még szorosabb béklyóba fogni. Mintha nem lennének egyébként is minden értelemben zárványban mostanra.  400.000 ember az egy örömtelien nagy szám, az a teljes népesség 4%-a. Az biztos, hogy ebbe az adózási formába csak azok léptek bele, akik kezdeni akartak valamit. Ez még akkor is igaz, ha prekariátus, marginális munkákról van szó, akkor is igaz ha kényszerből tették (a munkáltató nem akarta őket bejelenteni) vagy ha ügyeskedésből tették. Hogy kényszerből, számításból, vagy vállalkozószellemből, de ezek az emberek egy olyan helyzetben vannak, hogy rugalmasan tudják (vagy rugalmasan kell) alakítani az életüket, a munkájukat. Egyfajta piacon, egy piacra dolgoznak, teljesíteniük kell, számolgatniuk kell és azt eszik, amit megtermelnek....

Erősen szubjektív írás lesz ez is, közelebb a saját élményeimhez, mint empirikus adatokhoz. Kerestem pedig adatokat, elemzéseket mégis úgy döntöttem a saját élményeim mentén írom meg ezt a bejegyzést (is), mert amit igazából mondani akarok az ezen keresztül jön át. Lehet később ha lesz időm veszem a fáradtságot és megnézem a számok nyelvén ugyanezt a témát. A szó, hogy vállalkozás az én fejemben egyrészt egy közhelyszerűségig elkoptatott kifejezésként él, amit hivatalból mindenki bátorít. Bécsben cukrászdát nyitunk, támogatjuk a kkv-ket (kis- és középvállalkozásokat), valójában azonban érdemi vállalkozói kultúra nem jött létre az országban, sőt a bejegyzésem egyik állítása az, hogy e tekintetben inkább visszalépés történt. Másrészt amikor a kifejezést úgy hallom, hogy vállalkozó, akkor a témában szerzett első élményem a kényszerből kikért adószám, a számlaadásra (és nem egy ötlet vagy üzleti terv végrehajtásására) létrejött Bt-k tömege vagy a kilencven éves elejének makkos cipős, bun...