...és még annyit, hogy...

 Olyan másfél évvel ezelőtt írtam egy bejegyzést arról hogyan léteznek rejtett kis közösségek a szingapúri lakótelepeken. Meglehetős részletességgel írtam a mi szomszédságunkról is, arról, hogy a tömbök alagsorában található kis üzletek mennyire nem egyszerűen csak vállalkozások (boltok, éttermek, szolgáltatások), hanem élettérként, közösségi találkozópontként is szolgálnak.  Azóta a harmadik idős ember, mindegyikük egy-egy helyi bolt/vállalkozás tulajdonosa hunyt el. Az egykor élettel teli üzleteik helyén most csak a lehúzott roló van. A napokban halt meg a harmadik néni. A redőnyre ki van tűzve az értesítő, a virrasztás tegnap volt. Pár megállóra lakott, tőlünk egy kicsit nyugatabbra, onnan járt minden nap kinyitni a kis újságos boltját, ahol egyúttal ajándék tárgyakat is lehetett venni és fénymásolni is lehetett.  Minden nap kétszer-háromszor is elhaladtam a boltja előtt. Ha kint állt szélesen mosolygott. Délutánonként amikor bezárt, a fiát várta a bolt előtti út szél...

Szingapúri házunk alagsorában kis üzletek és vállalkozások sora található. Ez mindenhol így van, az ún. HDB lakások (így hívják az állami bérlakásrendszer keretében épített lakótelepi lakásokat) alagsora úgy lett kialakítva, hogy ott számos kisvállalkozás és közösségi terek is helyet kapjanak. A 60-as években nekilendült magyar lakótelepépítés ugyanezt a logikát követte. Fel(el)ismerve, hogy a lakótelepi lakások mérete kicsi, az eredeti koncepció az volt, hogy számos funkciót közösségi terekben oldanak meg. Ruhát a patyolatba lehet vinni saját mosógép vagy mosókonyha híján, a biciklit a közös biciklitárolóban lehet tartani, az óvoda, bölcsöde a házak között van. Az alagsori fodrászüzlet már szövetkezetként (kvázi magánvállalkozás) is működhetett egy idő után.  Itt, Szingapúrban is ez a koncepció, de a kapitalizmusra építve, tehát a lakóövezetben található szolgáltatások alapja a kisvállalkozás. Ezek a kisvállalkozások hatalmas értéket jelentenek itt. Amellett, hogy sokan ebből élne...