...és még annyit, hogy...

Több mint két év szingapúri lét után még időnként megkérdi a feleségem, hogy vajon még mindig nyaralásnak élem meg az itteni életünket. És a válaszom az, hogy igen.  De nem abban az értelemben, hogy szabadságon vagyok és üdülök itt, mert én is habár felborult napirenddel de a dolgozó emberek elfoglalt hétköznapjait élem itt. De ha felnézek a laptopból, kimegyek a lakásunk előtti folyosóra és lenézek a ház elé, akkor megdöbbenek még mindig, hogy hol is vagyok.  Hatalmas pálmafák karcolják az emeletünket, Novemberben is tűz a nap és valószínűleg én sosem fogom ételként elfogadni azt, amit étel gyanánt esznek. Lemegyek az utcára és minden ember nagyon más. Néha látom magam vissztükröződni egy-egy kirakatban és látom mennyire kirívok innen.  Gyüttment vagyok. Idegen. Bevándorló. Migráns.  Szívom közben magamba ezt a közeget, próbálom minden nap megérteni, és minden nap egy új kezdés, mert minden nap megyünk vissza az első kockára, hogy egy idegen ébred egy idegen országban. Észtországban i