...és még annyit, hogy...

Észt vendégeink voltak a minap Szingapúrban. Habár online, napi kapcsolatban vagyok észtekkel, személyesen találkozni mindig sokkal erősebb. Sokmindenről beszélgettünk, és előbb-utóbb szóba került Magyarország.  Nem akartam egy ideje leírni, mert vészmadárkodásnak tűnhet és nem éreztem, hogy elegendő forrásból származnak az információim, hogy ilyen súlyos állítást tegyek: - Ha nem történik nagyon gyorsan valami, akkor nagyon hosszú időre helyreállíthatatlanul ránk (magyarokra) ég az, amit Orbán Viktor és rablókormánya csinál.  Ez elsősorban az orosz kérdés mentén ilyen radikálisan erős.  Nem jut el hozzám minden magyar közéleti interjú, de megint Magyar Bálinttal láttam egy kompromisszumok nélküli szókimondó beszélgetést, ahol a szavak a maguk éles valóságukban ütnek: "Orbán egy csicska, akit még a főnőke Putin is megvet". Ez nem ilyen kocsmai odamondás, ezek félreértelmezhetetlen tények és nincs rajtuk mit szépíteni. Orbán egyéni érdekből, az én meggyőződésem szerint sarokba

Már két és fél éve tart az ukrajnai háború, de eddig én még nem vettem rá maga, hogy cenzorálatlan Telegram csatornákon harctéri videókat nézzek. A hírekben követem az eseményeket, olvasok, nézek elemzéseket, olykor katonaiakat is és a Youtube-on szoktam látni dokumentumfilmeket vagy rövid, gondosan megvágott felvételeket.  Most azonban, talán a Telegram vezetőjének letartóztatása kapcsán először kerestem rá ukrán csatornákra és hát nagyon mellbe vágott. Nyilván önmagában is traumatikus élmény akárcsak nézni véres felvételeket. Létezik ez a fajta másodlagos trauma. Egyszer én rákattintottam egy lefejezős videóra még az ISIS idejéből. Évek múlva és kísértettek a képek. Igaz én horror filmeket se szeretek nézni, mert belémégnek a képek.  A 90-es évek végén, pár évvel a jugoszláv polgárháború után hallottam vagy olvastam valahol, hogy Boszniában videókölcsönzőkben évekig lehetett a pult alól olyan kazettákat/CD-ket kölcsönözni, amin foglyokat kínoznak, embereket feszítenek keresztre. És a

Nagyon aggasztó jeleket látok Észtországban. Az országban élő észtek (kb. a lakosság 70%-a) és oroszok (26%) között a majd 30 évvel ezelőtt kívívott függetlenség óta vannak feszültségek és az ukrajnai események ezeket sajnos újra felszínre hozták.  Nem élek már Észtországban, információim az ottani kollégáimtól barátaimtól vannak, illetve még mindig olvasom a helyi újságokat, híreket, nyomon követem az országban zajló eseményeket. A fő munkahelyem is Észtországban van, ott (is) vezetek bankszámlát, észt bejegyzésű cégem van és ott van nyugdíj és egészségbiztosításom. Ezer szállal kötődöm még az országhoz.  Látom a Facebookon a minap, hogy az egyik észt kollégám megoszt egy lettországi hírt , ami szerint egy orosz ajkú lett Bolt taxi sofőr az orosz himnuszt hallgatta a kocsiban és az utasa megkérte, hogy kapcsolja le a rádiót. A dologból vita kerekedett, aminek az lett a vége, hogy a Bolt sofőr a hajánál fogva rángatta ki a nőt kocsiból. Erre a hírre reagálva írja le saját bejegyzésébe

( Forrás ) Egy ideje leálltam azzal, hogy napi 24 órában be van kapcsolva a CNN és megállás nélkül olvasom a híreket, történeteket és elemzéseket Ukrajna lerohanásáról. Nagyon megvisel, eluralkodott rajtam egy alaphangulat, hogy nem érdemes dolgozni, szabályosan lelkiismeretfurdalásom lesz és egy abszurd érzés vesz erőt rajtam, hogy tényleg én most itt órát tartok, mintha mi sem történt volna?  A másik érzés a tehetetlenség érzése. Hogy hiába vannak bekapcsolva a hírek, nem tudok mit tenni. Ezt aztán hamar elhesegettem, az egyetemen elkezdtük szervezni ukrán hallgatók befogadását. De a legcsodálatosabb dolog ami történt a közvetlen környezetemben, hogy a családom anyai ágából néhányan befogadtak összesen 50-70 embert Ukrajnából és a család összefogott és mindenki elkezdte hordani, küldeni az ételt, a ruhákat a játékokat vagy pénzt utalt.  Engem nagyon szíven ütött ez a dolog mert először élek meg ilyet. A mi családunk olyan mint a többi. Van közöttünk ilyen is olyan is. Összefogás, szé

 Elég sok olyen vélemenyt olvasok Ukrajna lerohanása kapcsán, hogy ezzel nagyjából vége van a globalizációnak. Ez egy olyan olvasata a történéseknek miszerint a COVID jelentette fennakadások a globális ellátási láncban, a politikai jellegû machinációk és trollkodás vagy éppen az állandóan valahol felbukkanó szankciók egyszerûen szétzilaljak az egymásra szorosan épülő globális kapitalizmus termelési és értékesítési láncait. Ezért eljön most a helyi gazdaságok ideje újra, mert a legtöbb szereplő minimalizálni szeretné a kockázatait és biztonságosan kiszámítható üzemben akar termelni, szolgáltatni, értékesíteni. Szamos elemével egyetértek ennek a gondolatnak azonban a nagy képet tekintve szerintem a globalizácionak nemhogy nincs vége, hanem igazábol csak most kezdődik majd. Itt azonban hagy szúrjak be egy megjegyzést. A globalizáció, mint kifejezés kapcsán nekem visszatérő problémám hogy fogalmaink többségét jóval hamarabb használjuk mint ahogy azok életre kelnének. Ilyen fogalom pél