...és még annyit, hogy...

Úgy, hogy egyetlen szavával nem értek egyet. És úgy, hogy a hideg kiráz attól, ahogy jogtalanul vagyont szerzett emberekről beszél valaki, aki jogtalanul szerzett vagyont. Vagy mondjuk így érdemtelenül.  Hogy még világosabbá tegyem azt, hogy amit írok az önkritika, foglaljuk ezt össze egy kategorikus szillogizmusban:  Premissza1: Gyurcsánynak igaza van Premissza2: Egyetlen szavával nem értek egyet. Konklúzió: Nekem nincs igazam Nekem nincs igazam, abban az értelemben, hogy tudnám milyen Magyarország, hogy ráéreznek, vagy megfelelően alapos helyismeret, utánajárás, emberismeret, kutatás, elemzés után megtudnám, hogy milyen ez a Magyarország. Kenhetem arra, hogy hosszú évek óta nem élek otthon és ebben van is igazság, egy társadalom nem állandó, statikus valami akár nagyon gyorsan is képes változni.  De nem akarom erre kenni, mert úgy érzem, hogy Magyarország valójában sosem volt az a hely, mint aminek én képzeltem, vagy, mint amilyen az én burkom, amiben éltem.  Megnéztem a Partizán Gyu

Ma pontosan 9 éve hagytuk el Magyarországot. Reggel indultunk a reptérre, éjjel esett, de meleg volt, nedves napsütésben vártuk a taxit a Nagydiófa utcában, ahol akkoriban albérletben laktunk. Ahogy a taxi kikanyarodott az utcából visszanéztem még a Klauzál tér játszóterének fáira. az őszi színekbe forduló falevelekre, és arra gondoltam, hogy utóljára látom őket így. Az "így" azt jelenti, hogy otthonról. Hogy azzal az érzéssel, hogy itt lakom, ezek a mi utcánk fái. Ezt a képet már a Helsinki-Tallinn járaton csináltam. Nagyon más színek. Alig 15 perces út a finn fővárosból Észtországba, szűk, kicsi repülőn. Tudtam, hogy most akkor ezek a színek fognak körülvenni minket.  Hat csomagunk volt. Hat táskára kellett leredukálni egy életet. 41 éves voltam. A legjobban a könyvespolcok fájtak. Anyám pincéjében kötöttek ki, aki aztán egy tételben eladta az összes könyvet polcostúl. Már ami megmaradt, mert egy nagy eső alkalmával tönkre ment a többsége. Hrabal összes magyarra lefordított

Ilyen és ehhez hasonló képek tömege járja be az internetet, ahogy katonakorú férfiak próbálnak menekülni Oroszországból. Teljesen érthető módon. Nagyon sokan vannak, akik számára csak akkor kopog be a valóság az ablakon, amikor értük is eljönnek. Addig minden egy médiaesemény csupán, egy görgetés a közösségi média oldalakon vagy gombnyomás a TV távirányítóján. Ezek a Spin Diktárorok (tetszik ez a kifejezés nekem, eddig ez a legtalálóbb leírás róluk szerintem) mindent megtesznek azért, hogy a lakosság az utolsó pillanatig szinte semmit se érezzen az önkényből, sőt a biztonságnak egy olyan illuzióját próbálják megteremteni, amivel a választók szinte húzzák magukra a diktátorokat.  Az orosz férfiak számára ezzel lett vége a spin diktatúra korszaknak. Ha a határokat is lezárják, akkor az egész átmegy a szovjet időkből jól ismert mezei diktatúrába. Eddig is az volt, a spin előtag csak arra a trükkre utal, amivel ezt leplezni lehetett és aminek a segítségével még a demokrácia látszatát élet

Ilyen toposzok szintjén rengeteg történet kering a Bűvös Kockáról (Rubik Kockáról) és Rubik Ernőről. Eddig én is ezek között éltem, sosem vettem a fáradtságot, hogy komolyabban utánanézzek miképpen is lett a Bűvös Kocka máig a legismertebb magyar találmány.  A toposzok, amiket én eddig ismertem, hallottam: - Rubik Ernő az a tipikus balfasz, aki kitalált valamit aztán mások jól meggazdagodtak rajta  - Jöttek a Hong Kong-iak, hogy akkor rendelnének 10.000 darabot és a szocialista nagyvállalati rendszer nem tudott ezzel mit kezdeni.  - Eladták hát külföldre a jogokat és onnantól kikerült Rubik Ernő kezéből az egész.  Mint minden toposzban ezekben is van az igazságnak valamilyen csírája de önmagában egyik sem állja meg a helyét. És ami a részletesebb igazság az viszont nagyon érdekes és tanulságos. Tanulságos, mert ma is nagyon hasonlóan történne, és nem tudhatjuk hány mai Bűvös Kocka hever fiókokban, sufnikban, számítógépeken és soha nem ér el oda hogy ismert és keresett termék hasznos in

Lehetett kb. 1992 vagy talán 1993. Tatabányán dolgoztam, életem első munkahelyén, az Egyesített Szociális Intézményeknél. 20 éves voltam,  a mésztelepi hajléktalanszállón voltam képesítés nélküli szociális munkás.  A program, amit működtettünk egy éjjeli menedékhelyből, ingyenkonyhából, 3 szobás krízis fektetőből és egy pár lakásos átmeneti szállásból álló modellkísérlet volt a rendszerváltás hajnalán.  Történt egyszer, hogy konferenciát rendezett az intézet a témában és Budapestről jöttek le nagy, neves szakemberek előadni, meg meghallgatni mit csinálunk mi Tatabányán. Némi éllel mondom ezt a nagy, neves szakembereket, de ki fog derülni mindjárt, hogy az él nem nekik szól.  Én nem sokkal korábban szereltem le a katonaságtól, ezért pontosan tudtam mit jelent az, amikor valami nagy ember jön. Takarítást, ideges készülődést, kiabálást, parancsolgatást és szolgalelkű seggnyalást, amikor a "pestiek" megérkeznek. Fehér abrosz, pogácsa, ásványvíz, "gyertek kérlek, akkor talán

A tegnapi bejegyzés szinte teljes egészében a magyar viszonyokról szólt, ezért ma, hogy valami egyensúlyt teremtsek, a munkaerőpiac egy másik múltbéli jellegetességét Szingapúr példáján mutatom be.  Ezt a képet tegnap fotóztam, Szingapúr egy külkerületében, egy helyi food courtnál, amit magyarul talán kifőzdének hívnánk. Olcsó étkezdék körben egy zárt térben, olyanok mint a csarnokok voltak annak idején lacikonyhával, hentessel, savanyú káposztával. Csak ez kínai.  Valamelyik sarkában mindig van egy csap is, kézmosáshoz, és eléggé szokatlan módon az itteni csap nem volt túl tiszta. Régi időket idézett és erre ráerősített a csap fölé ragasztott felirat is: " Kérjük, hogy ne köpjön a csapba, köszönjük!" Sántítanak a fordítások, én magázódva fordítottam, de az angolban ugye nincs magázódás (de van, de ezt most engedjük el egy percre), ezért nem hangzik ez angolul ugyanúgy, ahogy magyarul. A kérés (please) mindenesetre ott van. A kínaiban is ott van a kérés, az első karakter 请 (

Amikor nekem munkakedvem lesz, gyorsan a sarokba ülök és megvárom míg elmúlik Ezt a vicces feliratot egy közjegyző iroda falán láttam a 90-es évek elején. Messziről indulunk. A méltán nagy sikerű Magyar Retro (együtt a Budapestről és a Balatonról szóló részekkel) dokumentumfilm nagyon érzékletesen mutatja be a munka világát a szocializmusban. Beillesztettem ide egy mellbevágó részletet (1 perc 20 másodperc a vonatkozó rész) : Akiknek nincs kedve a videót megnézni: Az interjúban megszólaltatott építésvezető arról panaszkodik, hogy a munkafegyelem nagyon laza. Arról számol be, hogy ezt se megszüntetni, se korlátozni nem tudja mert nagy munkaerőhiány van. Mindenkit fel kell venniük és meg is kell tartaniuk. Azt mondja a fickó, hogy amíg ez így lesz, addig a munkafegyelemet nem tudja szigorítani. Kénytelenek elnézni lógásokat, kénytelenek elnézni azt, hogy isznak, és kénytelenek elnézni a rossz minőségű munkát. A riportban bemutatott épülethez 1400 darab égőt használtak el az interjú pil