...és még annyit, hogy...

 "Az állam felelőssége, hogy enyhítse az ember cselekvését bénító, a jövő tudatos építését aláaknázó szorongásokat, a létbiztonságok erősítésével." Ezt a mondatot Ferge Zsuzsától idézte Ceglédi Zoltán, a Lakner Zoltánnal készített  egyik új videójukban .  Lakner Zoli (azért Zoli, mert személyesen is ismerem, kollégák voltunk az egyetemen) úgy értelmezi ezt a mondatot, mint ami arra utal, hogy legyen egy alsó korlát, ami alá nem zuhanhatsz. Ez az emberi lét jogán kellene, hogy járjon.  Így is van. Én azonban egy kicsit tovább is vinném ezt a fonalat. Az idézet számomra ugyanis egy másik dologról is szól. Implicit módon benne van egy nagyon fontos alaptétel. Az önálló cselekvés követelménye, az öngondoskodás lehetősége. Bármilyen paradox módon hangzik ez, de benne van (szerintem).  Én a szociálpolitikára, a segélyekre, állami, önkormányzati juttatásokra, szociális szolgálatokra, oktatásra, egészségügyre soha nem adományként, nem is jogként, hanem befektetésként, méghozzá megtér

Ferge Zsuzsát sokakkal együtt én is mesteremnek tekintem. Még akkor is ha mára sok dologról mást gondolok, mint ő. De ez nem számít, mert azt hiszem Zsuzsában az volt a nagyszerű, hogy vele lehetett beszélgetni, vitatkozni.  2012-ben engem ért a megriszteltetés, hogy átadhattam neki a tanszéki csoportunk virágcsokrát az ELTE Társadalomtudományi karán Ferge Zsuzsa nagy példakép volt számomra abban, hogyan kell és lehet az akadémiai magasságú tudást (tudományt) a rögvalóssággal összekötni.  Én főleg a társadalomtudományok területén el nem bírom viselni a folyamatos nagyotmondást. Az eszmetörténeti, ideológiai okoskodást úgy, hogy közben megvető gőggel viseltetnek ezek művelői bármi iránt, ami gyakorlati, hétköznapi. Még ha okos is az ilyesmi (és sokszor az), felelőtlenségnek tartom, mert a parttalan ideológiai és elméleti diskurzusok kibújnak minden számonkérhetőség, mérhetőség alól, és egyúttal a cselekvés látszatát képesek kelteni, amikor valójában semmilyen cselekvés nincs. Zsuzsa nag