Ferge Zsuzsa

Ferge Zsuzsát sokakkal együtt én is mesteremnek tekintem. Még akkor is ha mára sok dologról mást gondolok, mint ő. De ez nem számít, mert azt hiszem Zsuzsában az volt a nagyszerű, hogy vele lehetett beszélgetni, vitatkozni. 


2012-ben engem ért a megriszteltetés, hogy átadhattam neki a tanszéki csoportunk virágcsokrát az ELTE Társadalomtudományi karán

Ferge Zsuzsa nagy példakép volt számomra abban, hogyan kell és lehet az akadémiai magasságú tudást (tudományt) a rögvalóssággal összekötni. 

Én főleg a társadalomtudományok területén el nem bírom viselni a folyamatos nagyotmondást. Az eszmetörténeti, ideológiai okoskodást úgy, hogy közben megvető gőggel viseltetnek ezek művelői bármi iránt, ami gyakorlati, hétköznapi. Még ha okos is az ilyesmi (és sokszor az), felelőtlenségnek tartom, mert a parttalan ideológiai és elméleti diskurzusok kibújnak minden számonkérhetőség, mérhetőség alól, és egyúttal a cselekvés látszatát képesek kelteni, amikor valójában semmilyen cselekvés nincs.

Zsuzsa nagyon nem ilyen volt. 

A magyar szociológia sokáig az eresz alatt osont, vagy éppen kereslet nem volt rá. Nagyon sok magyar szociológus a margóra szorult, nem kutathatott, nem foglalkozhatott gyakorlati kérdésekkel, mert túlságosan veszélyes volt a szociológiára mindig is jellemző kritikai gondolkodás. Ezért vagy önkéntes vagy kényszerű száműzetésben a hazai szociológia nagyjai leginkább fordítók voltak, akik életműve abból áll(t), hogy nyugati szerzők írásait tették ismertté adták el saját név alatt magyarul. Ez nem teljesen értéktelen, szociológiának azonban még nem hívnám. És abból levezetett társadalompolitikai cselekvésnek mégkevésbbé. 

Miközben érthető, hogy miért szorultak nagyon sokan ebbe a helyzetbe a 60-as, 70-es és 80-as években, aközben nagyon fontos észrevennei azt a Ferge Zsuzsát, aki nem könyvtárakban tűnt el és éttermekben diskurált (fele-fele időben kb.), hanem a KSH-nál dolgozva olyan kézzelfogható programokon dolgozott mint a GYES vagy családi pótlék bevezetése. Nem esett le a gyűrű az ujjáról és a pártállam idején is megtalálta azt a cselekvési mezőt, aminek az adott keretek között is volt értelme. Egy kezemen meg tudom számolni hányan voltak képesek erre a hazai szociológiában.

Az ővé pont az az értelmiségi típus, ami szinte hiányszakma Magyarországon hosszú évtizedek óta. Az az értelmiségi aki ért is valamihez. És képes az eszét, a tudását, a módszereit cselekvésbe fordítani. Neki nem elég, hogy meg van írva (ez is végre magyarul). Neki nem elég, hogy 50 embernek elmondta egy konferencián. Ferge Zsuzsa úgy volt értelmiségi és akadémikus Magyarországon, hogy a nevéhez máig létező rendszerek, iskolák, társadalompolitikai megoldások kötődnek. Neki nem csak kimagasló és iskolateremtő gondolkodása volt, hanem kézzelfogható eredményei is.  

Én már a rendszerváltás után, a kilencvenes évek elején ismerkedtem meg vele. Akkor adta át a szociálpolitika tanszék vezetését az ELTE Szociológiai Intézetében, amikor én elkezdtem oda járni. Tanárként ezért már "csak" a PhD képzésben találkoztam vele, de az talán szerencse is volt egyszerre. Én ugyanis a doktori képzést tartom olyannak (legalábbis a magam életében), ahol azt éreztem, hogy ez végre egyetemi szint. 

És ebben nagyon nagy része volt Ferge Zsuzsának. Budán, az Alma utcában lakott, oda jártunk hozzá órára. A doktori képzés mindig kis csoportokból állt. Ilyenkor már nincsenek nagy előadók, HÖK-ös hülyegyerekekkel telenyomott órák a pimasz kispolitikus hozzászólásaikkal. Maroknyian caplattunk fel a dombon, kicsit mindig nekem az Abigél világa, valami polgári, nehéz fabútoros emlék orgonaillattal jutott eszembe arról a környékről. Zsuzsa lakása is ilyen volt. Könyvek mindenhol. A WC-ben is könyvek voltak. 

Amikor órát tartott az úgy nézett ki, hogy az ölébe vett egy könyvet, három másikat meg maga mellé készített, mi meg körbeültünk a szobában. Ki fotelben, ki a kanapén, ki zsámolyon vagy a földön. Nem volt még interneten minden, mint ma, és nem voltak a cikkek hozzáférhetőek sokszor a könyvtárban. Ezért Zsuzsa ezernyi fénymásolattal dolgozott, azokat osztogatta ki nekünk, mint valami szamizdatot. Elias civilizációról szóló könyvéről beszélgettünk. Mindenkinek készülni kellett valamiből, valamelyik részről és azt vitattuk meg. Zsuzsa tudta rólam, hogy én pszichiátriával foglalkozom ezért megkért, hogy én dolgozzam fel a civilizáció témáját mondjuk Freud szemszögéből. 

Életemben nem készültem annyira még kiselőadásra. Tudtam Elias mit írt, elolvastam és jól nem értettem mondjuk, de Zsuzsa elmagyarázta, hogy arról van szó, hogy a civilizáltság, az udvarias viselkedés az végsősoron a hatalmon lévők kikényszerített aktusa, hatalmuk megtartása érdekében. Én erre mindig fordítva gondoltam. Hogy a paraszt majmolni akarja az urat...azért eszik késsel villával ő is. Zsuzsa szerint ez fordítva van. Én egész máshonnan közelítettem. Freud Totem és Tabuját vettem elő, amiben az olyan civilizációs alapnormákat tárgyalja mint például az inceszt tilalma vagy a tabu. Erről adtam elő és Zsuzsa nagyon nagy érdeklődéssel hallgatta és nagyon jót lehetett arról beszélgetni, hogy az elfojtás, a civilizációs máz miképpen szolgálja hatalmi strukturák átörökítését. 

Megértettem azt is, hogy Zsuzsa számára hogyan kell életre a tudomány. Hogy őt inspirálja, elgondolkodtatja, amit mást mond. Összeköti a lehető legtávolabbi szerzőket és világukat is és próbálja őket értelmezni abban a világban, amiben ő él. És innen már csak egy lépés, hogy akkor van egy (ami sosem egy, hanem egy lehetséges) értelmezése számára a dolgoknak és annak mentén elkezd cselekedni. Így van értelme az olvasásnak, az elméletekkel való foglalkozásnak, a gondolkodásnak. Ha cselekvés a vége.

És Ferge Zsuzsa egy cselekvő értelmiségi volt. Szinte az egyetlen, akit ilyenként ismertem.

Comments

Popular posts from this blog

Abigél

Az orosz gazdaság harmadik éve növekszik...akkor ez most hogy?

Robotok Szingapúrban

Mi a szociálpolitika

Gracie Jiu-Jitsu