...és még annyit, hogy...

Szokatlan nagy botrány rázta meg a közéletet Észtországban. Egy alapítványi kutatóintézet és a legnagyobb észt egyetem (University of Tartu) közreműködésével tervezett kérdőíves felmérést kellett leállítani miután felháborodás futott végig az országban a kérdőív kérdései és háttere miatt. Röviden: A kérdőív készítői gyermektelen nők adatait szerezték meg az észt népességnyilvántartásból és több tízezer nőnek küldtek kérdőívet rákérdezve szexuális orientációjukra, politikai preferenciáikra és arra, miért nem vállalnak gyereket.  Mielőtt még továbbmennék az ügy hátterének feltárásában, egy percre időzzünk el ezen a szinten. Már csak azért is, mert több bíráló hang problémásnak találta már ezeket a kérdéseket is. Felteheti-e egy szociológus a kérdést, hogy miért nem szülnek gyereket a nők?  Az én rövid válaszom: igen, felteheti.  A szociológia társadalmi jelenségeket vizsgál, a népesség reprodukciója pedig társadalmi jelenség.A szülétési ráta egy országban évtizedek ha nem évszázadok óta

Tegnapi cikkében hosszan tárja fel a The Guardian miképpen fizetett le az Uber egyetemi kutatókat, annak érdekében, hogy aztán a számukra előnyös kutatási eredményeket az ő nevük alatt használják fel lobbizásra a különböző kormányoknál.  A cikk annak a szivárogtatásnak a részeként született, ami kapcsán a magyar sajtóban, de láttam a finn sajtóban is cikkeket az Uber lobbitevékenységéről.  A téma azért érdekelt, mert magam is hangos képviselője vagyok az akadémiai és az üzleti világ együttműködésének. Én nem értek egyett azzal az egyetemefelfogással, miszerint a kutatói szabadság azt jelenti, hogy a kutató azt csinál, amit akar, ugyanakkor azt valakinek (az esetek többségében az államnak) kutya kötelessége finanszírozni. Ez már megint az értelmiségi privilégiumok és a fehérgalléros bűnözésnek egy olyan formája, amiben emberek a markukat tartják olyan dologért, amire senkinek, de legalábbis a finanszírozónak semmi szüksége nincsen. Ilyen márpedig a világon nincsen, mondj nekem még egy

Megbízást kaptam egy mesterséges intelligenciával foglalkozó szingapúri startup-tól egy értékelő kutatás elvégzésére. Egy pszichológusokból és pszichológus hallgatókból álló munkacsoportot vezetek és már a munka legelején kidomborodott micsoda versenyelőnnyel indulnak a gazdag, fejlett országok ezen a területen is.  22 éve dolgozom a felsőoktatásban, sarkos véleményem van a területről, most ennek egy apró szeletét szeretném kiemelni.  Az egyetemi világban a legfontosabb mérőeszköz, amivel a dolgozók teljesítményét mérik az a publikációs lista, illetve a publikációk idézettsége. Ez önmagában is megér egy misét, mert az egyetemeket oktatási intézménynek tekintjük, és ezek szerint mást mérünk, mint ami a cégérre ki van téve, és habár sokat számítnak nálunk a hallgatói értékelések, visszajelzések ez az indikátor messze nem olyan súllyal kerül latba, mint a publikációs lista.  Ebben mintha egy U-alakú pályát írnánk le, de lehet, hogy csak az általam jobban ismert észak-európai egyetemekre j