...és még annyit, hogy...

A minap történt tragikus rendőrgyilkossághoz kísértetiesen hasonló eset történt 2017-ben Tallinnban.  Azzal a különbséggel, hogy Észtországban az intézkedő rendőrök a késsel rájuk támadó embert a helyszínen lelőtték.  (csak erős idegzetűek nézzék meg a videófelvételt)   Az áldozat egy 33 éves fiatalember Jaanus Käärmann volt, aki súlyos mentális problémában szenvedett és a kérdéses őszi délután mezítláb járt fel alá, két késsel a kezében Tallinn egyik központi terén. Ez a tér a 400.000 lakosú észt fővárosban olyan frekventált hely, mintha Budapesten a Kossuth téren vagy a Hősök terén történt volna az eset.  Az eseményről számos felvétel készült , ezeken az látható, hogy a lakossági bejelentésre kiérkező rendőrök felszólítása ellenére a férfi nem tette le a késeket, egy ponton a felé közeledő rendőrjárőr irányába kezdett rohanni, amire annak társa leterítette a támadót, aki a helyszínen életét vesztette.  Az eset, különösen miután egy egész ország nézte végig a közösségi médiában pár

Pár napja távozott közülünk Gombos Gábor a mentális problémával élő emberek mozgalmának kiemelkedő alakja. A magyarországi hírekben nem látom sehol. Írországból, az Egyesült Államokból, Indiából, Dél-Afrikából látok posztokat, nemzetközi szervezetek, egyetemek, magánszemélyek emlékeznek meg róla.  Megint egy ember, aki Magyarországnak nem kellett. Sokkal ismertebb és elismertebb volt külföldön, mint otthon, pedig nem hagyta el az országot.  Elméleti fizikus volt. Egyszer nevetve mesélte nekem, hogy habár már évtizedek óta nem foglalkozik fizikával még mindig jó az idézettségi faktora néhány fiatalkori publikációja okán. Szerettem amikor a fizikáról beszélt. Én nem értek hozzá, nem is tudtam pontosan soha megragadni, amikor elmagyarázta, hogy a folyadékok felszínének alakba rendeződésével vagy valami ilyesmivel foglalkozott.  Volt egy olyan beszélgetésünk is, amikor megjegyeztem neki, hogy Magyarországon mi minden szakterületen egy szakértőt fogadunk el. Ez, ha pozícióba, reflektorfényb

Sokáig nem akartam erről írni. Nem illik a képbe. Mindig erős, energiával és ötletekkel teli nagyon sokat dolgozó embernek tartottam magam.  Két éve, a COVID megjelenésének tavaszán kezdődött. Rám a COVID látszólag nem volt nagy hatással. Észtországban éltünk akkor, a munkám java része az ottani fejlett digitális társadalomnak köszönhetően már jóval a COVID előtt jobbára otthonról zajlott. Amikor teljesen online lett, és az óráimat is online kellett megtartani otthonról az nem volt sem ismeretlen sem bonyolult számomra. Korábban másfél évet dolgoztam egy finn egyetemmel távoktatásban, rengeteg tapasztalatom volt ezzel.  A munkahelyem se szűnt meg, a fizetésem se csökkent. Én nem éreztem semmilyen stresszt vagy különösebben nagy terhelést.  Egy nap mégis az történt, hogy készültem egy Zoom találkozóra és ahogy leültem felszerelni a laptopra a kamerát meg csatlakoztatni a fejhallgatót azt éreztem hirtelen, hogy én képtelen vagyok ezt csinálni. A szívem hevesen verni kezdett de olyan erőv