...és még annyit, hogy...

Néha vannak teljesen valószerűtlen elemei a gondolkodásomnak. Például nem értem, hogy tudnak egy kis helyen hierarchikus viszonyok kialakulni. Vagy ha vannak, akkor furának tűnnek. Egy kis helyen, mint egy sziget. Anglia. Nagyon erős hagyományai vannak az arisztokráciának, a nemesek, a kékvérűek és a pórnép szétvállasztásának. Még a nyelv is más, amit beszélnek. A posh, Tory nyelv, amit aztán sokan majmolnak, a szépen beszélő artisztokraták nyelve. A királynő angolja, ahogy ők mondják. Most nem tudom, talán már királyt mondanak. És nekem az jut eszembe erről, hogy ott élnek ezek egymás hegyén hátán de még így is különbözik a nyelvük.  Máskor meg beszélgettem egy újdonsült ismerősömmel, aki egy apró csendes óceáni szigeten él. Mondja van autója. Én meg azon gondolkodtam, hogy az istenben fordul meg a kocsival egy olyan kicsi szigeten.  Szóval nyilvánvalóan van valami problémám a léptékek értelmezésével.  Ennek figyelembevételével mesélem el azt, hogy nézem a Netflixen a lányommal ezt a

Bejárta a szingapúri bulvársajtót egy 17 éves helyi lány (Zoe) története, akit az édesapja egy Charles & Keith táskával lepett meg amiről a lány rövid tik-tok videó formájában számolt be azzal a kísérőszöveggel, hogy - "köszi apa!" A videót meg azzal feliratozta, hogy: - "Az első luxustáskám! :))" @zohtaco thank you dad 🥹 ♬ Glitch - Just audios A tinédzserlány lelkesedése nem tarthatott sokáig, mert megérkeztek az első kommentek, amik erősen kétségbevonták, hogy a Charles & Keith egy luxusmárka lenne: A legkegyetlenebb tényleg talán az első kommentár, ami azt a kérdést teszi fel: - Ki mondja el neki? (mármint, hogy ez messze nem egy luxusmárka) Zoe egy válaszvideót készített, amiben sírva mondja el, hogy számára nagyon kényelmetlen a pénzről beszélni, mert neki sosem volt sok. Elmeséli, hogy ők nem tudtak kenyeret venni a Bread Talk-ban (az egy menő helyi pékséglánc itt...ahol sokkal drágább a kenyér, mintha megvennéd a szakszervezti fenntartású közér