Egyetlen napon belül két szalagcímet olvastam. Az egyik szerint New Yorkban betiltják az AI-t az iskolákban. A másik szerint Dél-Korea ingyenessé és korlátlanul hozzáférhetővé teszi minden állampolgára számára. A részletek természetesen árnyaltabbak, de számunkra legyen elég most annyi, hogy a két hír két tökéletesen ellentétes társadalmi reflexet jelenít meg. Az egyik azt mondja: az AI veszélyezteti az emberi fejlődést , ezért legalább a gyerekeket távol kell tartanunk tőle. A másik: az AI lesz a következő alap-infrastruktúra , ezért nem szabad engedni, hogy csak azok férjenek hozzá, akik meg tudják fizetni. Mi történik, ha ezt a két hozzáállást tíz, tizenöt vagy húsz éven keresztül folytatják? Tegyük fel, hogy maga az AI mindkét helyen ugyanúgy fejlődik tovább. Egyre jobban kutat, elemez, programoz, tervez, tanít és intéz ügyeket. New York azonban fékezi a használatát, Dél-Korea pedig közművet épít belőle. Eljátszottam a gondolattal és négy szcenáriót építettem fel belőle. 1. New Yor...
Onnan érdemes talán indítanom, hogy mostanában engem komolyan foglalkoztat az infokommunikációs technológia, az internet és az azon alapuló szolgáltatások, népszerű weboldalak, alkalmazások rendszere, az általuk generált társadalmi és gazdasági hatások. Tallinnban élve ez talán nem meglepő. Egy digitalizált államigazgatás keretei között egy olyan kultúrába csöppentem, ahol az ICT alapú fejlesztéseknek nem pusztán nagy respektje van, hanem az ország egyfajta komparatív előnyt kovácsolva próbál minél inkább ráállni erre a területre egy intelligens, tudás alapú társadalmat és gazdaságot építve. Szociálpolitikusként az utóbbi két évben finn, svéd és holland egyetemekkel együtt dolgozva elsősorban azzal foglalkozunk, hogy ez a vibráló technikai környezet miképpen fordítható hátrányos helyzetű társadalmi csoportok hasznára. Helsinkiben az ottani svéd kisebbség képviselőivel kutatjuk a térségben népszerű sharing-economy alapú kezdeményezéseket és közösségeket, Svédországban és Észtországb...
A képen látható diákok bölcsészek. Magyarul legalábbis így mondanánk. Chinese Studies a diplomájuk neve, nagyjából megfelel az otthoni magyar szaknak, leszámítva néhány apró részletet, amiről ez a bejegyzés szól. Büfé-ruhatár szak, emlékszem otthon a bölcsészeket és a szociális szakokat is így gúnyolták az én időmben. Tarisznyás bölcsészlány. Ez talán a 70-es évekből jöhetett, álmodozó, hippi diákokra utalva, akik meseszép ideológiák és eszmék között lebegve tengették mindennapjaikat. Amikor többet mozogtam külföldön, főleg Kelet-Európában és Közép-Ázsiában, vagy amikor Örményországban dolgoztam, akkor észrevettem, hogy ez a jelenség nagyon hasonló módon jelen van a térség országaiban. Érdekes módon a posztszovjet térségben a filolog – nagyjából a nyelvészet, az irodalom és a nyelvi képzés határán elhelyezkedő szak – kapcsolódott hasonló életpályákhoz. Én a szociális képzéseket ismerem jobban belülről, és be kell valljam, ezekben nagyon egyértelműen tetten érhető valami ebb...
A kérdés nekem már Soros György kapcsán is eszembe jutott. Azért mégiscsak egy milliárdos emberről van szó, akinek minden anyagi és (ahhoz kapcsolódó politikai) befolyása megvan arra, hogy ellenlépéseket tegyen a személyét pofonzsákként használó politikai kommunikációhoz. Megjegyzem ez nem csak Magyarországon megy/ment, Közép-Ázsiában és a még oroszbarát Ukrajnában is divat volt Sorosozni. Soros szó nélkül (én legalábbis szavát nem hallottam), nézte ahogy kiplakátolják az arcával az országot, egy becsületsértési pert nem láttam, de pár milliárdból éppenséggel indíthatott volna saját TV csatornát is, vagy akármi. De semmi. Úgy paterolták ki az egyetemét az országból, mint ahogy kormányváltáskor megszeppent minisztériumi csinovnyikokat állítottak fel a szó szoros értelmében a számítógép mellől és felemelt kézzel kellett távozniuk. Ma még elmondhatjuk, hogy egyelőre még nem a Duna-partra. Szóval engem régóta foglalkoztat, hogy miért folyhat tulajdonképpen mindenféle érdem...
In the basement of our Singaporean house, there is a row of small shops and businesses. This is a common feature of HDB (Housing and Development Board) flats, which are public housing estates built by the government. The basement is designed to accommodate various small businesses and community spaces. The logic behind this was also followed in the Hungarian public housing construction boom of the 1960s. Recognizing the small size of the apartments, the original concept was to provide various functions in communal spaces. Laundry could be done in a shared laundry room, bicycles could be kept in a common bicycle storage, and kindergartens and nurseries were located between the buildings. After a while, even the basement hair salon could function as a cooperative (quasi-private enterprise) in the socialist Hungary. This concept is also present in Singapore, but based on capitalism, so the foundation of the services found in residential areas is small businesses. These small business...
Megjegyzések
Megjegyzés küldése