Véget ér lassan az első oktatói félévem itt Szingapúrban és nagyon karakteres az az irány, amit itt látok. Írtam erről korábban most kicsit más formában vagy más, újabb példákkal szeretnék ráerősíteni, illetve a magam számára is igyekszem összeszedni mi is történik itt. 25 évet tanítottam a felsőoktatásban. Formálisan most is ott tanítok, Szingapúrban ugyanis a Polytechnic higher-education institute-nak számít. A secondary school-lal 16 éves korban itt véget ér a középiskola és a diákok vagy politechnikumba vagy junior college-be mennek. Utána meg egyetemre mindkettőből. Nálunk is van ilyen, technikum, de nálunk azt nem sorolják még a felsőoktatáshoz. Mindegy is, nem a pozíció számít, bár megjegyzem sokan azt kérdezik tőlem miért váltottam egyetemről poly-ra, az szerintük egyértelmű lejebb ereszkedés. Hát én nagyon nem érzem annak. Ennek elsődleges oka az, hogy nekem nagyon komoly gondjaim vannak a felsőoktatással, különösen az akadémiai világ egyre látványosabb kiöregedésével. És...
Nagyon tartalmas és sűrű 5 hónapon vagyok túl. Éppen idén szeptemberben volt 25-ik éve, hogy tanítok és mégis ez a szingapúri polytechnikum tudott újat mutatni. Egyelőre nem tudom eldönteni, hogy az itteni rendszer, az ázsiai világ különlegessége vagy a GenZ által megjelenített korszakváltás az oka, de az tény, hogy semmi sem olyan, mint előtte eddig volt. Kezdjük a tényekkel. Ezek egy részéről korábban már írtam. Abban semmi meglepő nem volt, hogy egy végtelenül fegyelmezett, szinte légmentesen záró rendszerbe kerültem. Az egész ország így működik. Szingapúr a halálosan komolyan vett protokollok és szabályok országa. Nem minden ok nélkül sokan ezt a rovására írják. Ettől tartják az országot unalmasnak, sótlannak, hiányolják a kreativitás és a szabad szárnyalás lehetőségét. És valóban...rend van, tisztaság, minden sarok elvágólag, minden vonat pontosan befut. A képet Generative AI generálta mert itt az adatvédelemre és a személyiségi jogokra is szigorú szabályok vannak és nem lehe...
- 1 - A szürke ködbe burkolózó reggelen az udvart zsivajgás töltötte be. Új tornatanár érkezik. Mindenki kicsit izgatott a kaput figyelik. Késik. Lemaradnak a gyerekek a belépőről, Gábor a friss diplomás 25 éves tornatanár az első óra alatt érkezik. Gábor Fiatal, jó felépítésű, első ránézésre is sportos ember. Hosszú hullámos haja lendületet ad mozgásának, ruganyosan halad fel az üres folyosó lépcsőin. Először az igazgatói irodába vezet útja, ahonnan az igazgató maga kíséri a tornatanárok földszinti szobájába. - Menj, menj csak be bátran. Józsi-bá már nagyon vár. Józsi-bá József, vagy, ahogy itt mindenki hívja, Józsi-bá, idős, ősz hajú, de magas, szikár férfi. Kék régivágású mackónadrág és nyakig felcippzározott mackófelső van rajta, nyakában az elengedhetetlen ezüst színű nagy síppal. Nemigen lehetett őt a sípja nélkül látni. Ahogy a melegítője nélkül sem. A faluban is ebben járt kelt, régi vázas Csepel biciklijével. - Szeeervusz Gábor! -...
Egy lejtőn érzem magam. A viszonyulásom Magyarországhoz meredeken csúszik lefelé. Próbálok fűszálakba kapaszkodni. Hiányzik a magyar napsütés, a magyar táj. Gyerekfejjel mindig volt bennem egy élegedetlenség. Hogy semmi nem elég drámai, semmi nem elég kalandos Magyarországon. Hogy itt nincsen tenger, nincsenek magas, hőfödte hegyek, nem lovagolnak indiánok a prérin. Se medve, se farkas, nincsenek nagy anakondák vagy veszélyes mérgeskígyók, nem csattan fel a háztömbnyi bálna a csónak mellől és nem tekeredik hatalmas tornádó a pusztán. Minden olyan lankás, szelíd, ártalmatlan. Ma pont ez hiányzik legjobban. Amikor Észtországban éltem mindent olyan szélsőségesen vadnak találtam. Nagyon kemény, metsző a tél, késként vág az arcodba a szél és azok a valószínűtlenük sötét, sűrű fenyőerdők éjjelente a telihold fényének kontrasztjában mint hatalmas szörnyek nyúlnak ki feléd. Hamar át lehet élni a Kalevala (észt verzió Kalev poeg) vad, sötét világát. Szingapúrban fülledt nedvesen...
Nem tudom, csak sejtem, hogy az összefüggés ott van, hogy végetért a pénzbőség a tech szektorban. Legalábbis, ami a feltörekvő startup-ok világát illeti. A kelleténél tovább tartott szerintem az az időszak, amikor az üzleti logikának, és a hagyományosan használt mérőeszközöknek teljesen ellentmondó módon ezeknek a feltörekvő cégeknek a jövedelmezősége szinte nem is számított. Jobb esetben a növekedés, rosszabb esetben annak ígérete, még rosszabb esetben mindenféle mérhető eredmény nélkül valami homályos jövő ígérete vonzotta a pénzt ezekbe a vállalkozásokba. Ez végsősoron jó volt nekünk is végfelhasználóknak. Így lett aranybánya a teljesen ingyenes Youtube, praktikus eszközöket használhattunk, mint a címadó Doodle, és a növekedés oltárán nyomott áron lehetett számos igen okos és hasznos alkalmazást, platformot használni. A mögöttük álló cégek ugyanis nem az értékesítésből, eladásokból hanem a befektetők megelőlegezett bizalmából éltek és töltötték fel évről évre bankszámláik...
Comments
Post a Comment