Posts

Showing posts with the label korrupció

A hívek felelőssége

Image
Sok egymástól független dolgot kötök össze megint, pusztán azért mert ezek így jöttek a szemem elé. Egy tajvani filmet néztem a minap ( The Pig, The Snake and The Pigeon ) és, ami miatt nagyon szeretem ezeket az ázsiai filmeket az az, hogy teljesen máshol vannak a történetmesélés írott és íratlan szabályai az amerikai filmekhez képest. Ugyan legtöbbször érzelmileg sokszor túlcsordulóbbak, bugyutábbak, hülye viccek vannak bennük, de másrészről sokkal brutálisabbak és bátrabban nyúlnak olyan témákhoz, amiket nyugati közönségfilmek bottal se piszkálnának meg. Ilyen volt számomra a koreai Old Boy is, amiben az alapkonfliktus egy inceszt kapcsolatra épül két testvérpár között, hogy aztán bosszúként összehozza apját a lányával. Már ez elég ütős, és akkor a kalapácsos fogkiverést még nem is említettem.  Hasonlóképpen ütött ez a tajvani film is. Anélkül, hogy elszpoilerezném, csak egy apró jelenetet emelek ki, amiben a főhős egy egész vallási szektát végez ki. A történetben kiderül, hogy a sz

6 év alatt fejenként 25 milliós fizetéskiegészítés ápolóknak Szingapúrban

Image
Dél-Koreában súlyos krízisben van az egészségügyi ellátás. Most éppen az orvosok tüntetnek a magasabb bérekért a kormánnyal elég súlyos konfliktusba kerülve. Szingapúrban egyelőre nincs ilyen feszültség, azonban a hiány itt is nagyon komoly gondokat okoz, ahogy az egész világon tulajdonképpen.  Zajlik egy globális verseny a képzett egészségügyi személyzetért és azokban az országokban, ahol a kormány igyekszik lépést tartani az idősödés ütemével és a meredeken emelkedő egészségügyi költségekkel komoly lépéseket tesznek a helyzet megoldásáért .  Szingapúrban tegnap jelentették be, hogy a jövőben 29.000 regisztrált ápoló 4-6 éves ciklusokban összesen $100000 (olyan 26,6 millió forint) fizetéskiegészítést fog kapni egy ún. retention scheme keretében. Ez valami olyamit jelent, hogy megtartási szisztéma, de ez magyarul bénán hangzik. Arról van szó, hogy ezzel a jövedelem kiegészítéssel akarják megtartani a már meglévő egészségügyi személyzetet és újakat verbuválni belföldről és globálisan. 

"30 éve így utazok..."

Image
Régóta készülgetek egy Malajziával foglalkozó bejegyzéssel, pontosabban egy az ottani irgalmatlan korrupcióról szólóval. Habár nem akarok Magyarországgal foglalkozni ez a cikk is erősen áthallásosan készül.  De most berobbant a bomba, és nem is Malajziában, hanem Szingapúrban. Olyan erővel, ami feleslegessé tesz minden áthallást, mert dübörög az egész történet.  A hazai (mármint magyar) jobboldal álom és mintaországában Szingapúrban ma kezdődött meg (az egyébként hónapok óta csak óvadék ellenében szabadlábon lévő) szállítási miniszter bírósági pere, amiben 27 vádpontban citálták bíróság elő, többek között korrupció és hivatali visszaélés vádjával.  Hónapokig ment a titkolódzás, nem lehetett tudni mivel vádolják az egyébként indiai születésű (és származású) minisztert és letartóztattak egy maláj illetőségű (etnika hátterét tekintve kínai) ismert üzletembert is, aki ingatlanban utazik és a nevéhez kötődik a Forma-1es futam Szingapúrba hozatala is. A letartóztatások éppen a tavalyi futam

Magyarország az Európai Unió legkorruptabb országa - Global Corruption Index 2022

Image
A svájci Global Risk Profile intézet által évente készített Global Corruption Index 2022-es kiadása szerint Magyarország az Európai Unió legkorruptabb országa. A 196 országot vizsgáló elemzésben a legkevésbbé korrupt országok kerülnek előre, itt a 4 Skandináv országot és őket követően Észtországot találjuk. Magyarország a lista 71-ik helyén áll, mögötte már nincs több EU tagország Románia a 63-ik, Bulgária az 55., Horvátország a 48.. A Visegrádi 4-ekhez mérve magunkat a szlovákok a 45.-ek, a lengyelek a 35., a csehek a 32. helyen végeztek.  Magyarországnál olyan országok bizonyultak kevésbbé korruptnak mint Ruanda, Columbia, az Egyesült Arab Emírségek, Örményország, Argentína, Dél-Afrika, Botswana, Malajzia,  Van pár ország, ahol vagy éltem vagy sokat dolgoztam, vagy sokat hallok róluk, amelyek a puszta számoknál élőbbé teszik a listát.  Észtországon én egyáltalán nem csodálkozom. Magam is ezerszer leírtam már, hogy az ún. észt csodának a radikális digitalizáció mellett az a titka,

A FIFA és barátai

Image
Tegnap személyesebb hangvétellel írtam a fociról, de ugyanezt a témát egy teljesen más szemszögből is körbe szeretném járni.  Megnéztem a világbajnokság kezdete előtt a Netflixen a FIFA-ról szóló dokumentumfilmet. Nem mondom, hogy az újdonság erejével taglózott le, mert a szaftosabb részeket követtem "élőben" a hírekben és ahogy tegnap is utaltam rá a 80-as évek második felének magyar bundabotrányai és a folyamatosan zuhanó teljesítmény már hazai szinten megásta nálam a futball sírját.  Van egy nagyon szomorú lejtő számomra ebben a történetben. A foci a hétköznapi ember sportja. Láttál már gyerekeket rúdugrani, vagy öttusázni a játszótéren? A foci majdnem olyan, mint a futás. Csak egy labda kell hozzá, volt idő, amikor egy rongy is elég volt, meg némi grund. És ugyanazt a játékot játszod, ugyanazokkal a szabályokkal, cselekkel, fogásokkal, mint a világbajnokok. Ez a 80-as években, az én gyerekkoromban a legnagyobb természetességgel volt így. Ma nem tudom járnak-e még le gyere

Ha Kína is bedől...

Image
Miközben otthon forradalmi hangulat alakul, érdemes egy kicsit szétnézni a nagyvilágban, mert a mi forradalmaink úgyis mindig olyanok, hogy a nagy viharok szelén érkeznek.  Az európai energiaválság és az ahhoz sok tekintetben kapcsolható növekvő infláció hatását már meseország is megérzi, hirtelen nem akarat és narratíva kérdése lett a valóság, hanem kopog az ablakon. Hogy Európa ezzel van elfoglalva azon nincs mit csodálkozni, de meg kell jegyezzem, hogy itt a világ keleti felén Ázsiában egész más hírek pörögnek az oldalakon. Szingapúr folyamatosan Kína és az Egyesült Államok között találja magát, ezért itt a hírek, a figyelem, mindig-e a két ország és a világban általuk gerjesztett turbulencia viszonyaira figyel.  Kínából márpedig hónapok óta nagyon rossz hírek érkeznek.  Alig egy héttel ezelőtt zavargásokat vert szét a rendőrség - és azért emelem ki ennek a részleteit, hogy felhívjam a figyelmet arra, miket tudnak ezek az újkori, kreatív diktátorok bevetni a "társadalmi béke&qu