...és még annyit, hogy...

 Írtam már erről, és lehet, hogy túlzás, de én mégis így élem meg. Egyszerűen életveszélyes lett bármit is foglalni, rendelni, és legfőképpen fizetni az interneten.  Lehet, hogy ez csak ázsiai jelenség, vagy azon belül is kiváltképpen szingapúri. Pedig itt Kínához képest még mindig erős készpénz kultúra is van, mert akárhány kártyás, telefonos, kattintós, kütyüzős fizetési lehetőség van a kiskereskedők olcsóbbik része itt még mindig a készpénzt preferálja. (teszik zsebre és el van nézve nekik, meg a kiskereskedői kultúra amolyan nemzeti örökség errefelé).  Kínában, legalábbis a déli és keleti fejlett részeken már egyáltalán nem használnak készpénzt. Az olyan szuperappokon keresztül mint a Tencen mindent elintéznek és évek óta nem látott a mezei kínai készpénzt.  Valahogy itt zavarba ejtő sokasága van a fintech megoldásoknak és ezek szabadjára engedve garázdálkodnak versenyeznek egymással. Talán mert már öregszem ki a napi megújulás képességéből, vagy mert rámzuhant Ázsia a nyugis és k

Van ez a hype parabola. Nagyon nagy az igény valami Breaking News berobbanásra folyamatosan a felszínen kell tartani a lelkesedést, vagy éppen az aggodalmat.  A technológiától megmentést, áttörést várunk (én is várom), meg berobbanó üzleti lehetőségeket. És erről senki nem akar lemaradni.  Minden kecskében unikornist látunk és mindenki early adopter akar lenni.  Ez akár önkritika is lehetne, bár szeretném magamról azt gondolni, hogy nálam elég hamar elérkezik a kijózanodás.  Mert itt van ez az NFT. Illetve volt, ha azt nézzük, hogy mennyire téma ez ma. Semennyire. Pont azért említem. Pedig a technológia (még) ott van, létezik, működik, bár lehet ez is eltűnik majd egy szép nap mint a Google+, vagy a Google szemüveg. Szegény Google két példa is róluk jutott eszembe, egyensúlyozzuk ki egy kicsit...legyen mondjuk Metaverse. (Bár arról mintha a minap azt olvastam volna, hogy kijött egy olyan verzió, amiben nem rajzfilm krokodilok úsznak be a képbe lábatlan emberek közé.)  Én onnan szedem l

Ez a cím így persze hülyeség, mégis megtartom a drámai elemek kiemelése végett. Amit mondani akarok vele az az, hogy sokkal, de sokkal veszélyesebb hely lett az internet, mint mondjuk 10 évvel ezelőtt. De ezen nincs mit csodálkozni, tulajdonképpen természetes, hogy ez történt, nem felszámolni, hanem kitanulni kell.  Ha valami hasonlottal szeretném érzékeltetni, akkor talán az utak példája illik ide. Az utak nagyon veszélyesek. Több tonnás járművek közlekednek rajta olyan sebességgel, aminek a töredékével is széttépnek vagy éppen péppé lapítanak egy emberi testet. Erről nyilván nem az út tehet, de ettől még lehet mondani, hogy az utak veszélyes helyek.  Na pontosan így értem ezt az internet kapcsán is.  Eleinte hír, mit hír, kitörő öröm volt, bármit kapni az inerneten. Egy email örömhír volt. Emlékszem a betárcsázós korszakban, amikor még meglehetősen drága is volt a szolgáltatás éppen csak azért és addig mentem fel a netre, hogy megnézzem jött-e email. És ha nem, akkor döhösen csapkodt

Lassan másfél éve lesz, hogy Szingapúrban élek és a fejlett világ sajátos módon mutatja meg nekem az árnyoldalait is. Amikor ideköltöztünk még a COVID miatti két hét hotelkarantén alatt gyorsan vettünk pre-paid kártyás telefonokat, hogy a legszükségesebb dolgokat el tudjuk intézni anélkül, hogy nemzetközi hívásokat kelljen bonyolítani. Nem lehetett elhagyni a hotelt, még a szobát sem, ezért barátok vették meg a telefont és recepción lerakták, a személyzet meg felhozta.  Ezzel a telefonnal én elvoltam pár hónapig aztán, de valamikor tavaly nyáron úgy döntöttem veszek egy új telefont és akkor azzal már előfizetést is. A piacvezető telefontársaságnál fizettem elő (SingTel) mégis megtörtént az a baleset, hogy olyan számot osztottak ki nekem, amit korábban már más használt.  A beérkező hívásokból és SMS-ekből hamar kiderült, hogy egy 60-as éveiben járó kínai (Kínai állampolgárságú Szingapúrban élő kínai) faszi száma volt ez. A korát onnan tudom, hogy a COVID alatt korosztályonként hívták be