Scam az egész világ
Lassan másfél éve lesz, hogy Szingapúrban élek és a fejlett világ sajátos módon mutatja meg nekem az árnyoldalait is. Amikor ideköltöztünk még a COVID miatti két hét hotelkarantén alatt gyorsan vettünk pre-paid kártyás telefonokat, hogy a legszükségesebb dolgokat el tudjuk intézni anélkül, hogy nemzetközi hívásokat kelljen bonyolítani. Nem lehetett elhagyni a hotelt, még a szobát sem, ezért barátok vették meg a telefont és recepción lerakták, a személyzet meg felhozta. Ezzel a telefonnal én elvoltam pár hónapig aztán, de valamikor tavaly nyáron úgy döntöttem veszek egy új telefont és akkor azzal már előfizetést is. A piacvezető telefontársaságnál fizettem elő (SingTel) mégis megtörtént az a baleset, hogy olyan számot osztottak ki nekem, amit korábban már más használt. A beérkező hívásokból és SMS-ekből hamar kiderült, hogy egy 60-as éveiben járó kínai (Kínai állampolgárságú Szingapúrban élő kínai) faszi száma volt ez. A korát onnan tudom, hogy a COVID alatt korosztályonként hívták be