...és még annyit, hogy...

Azt hiszem ez egy ilyen posztmodern jelenség lehet. Ha a woke genderfluid akkor a Fidesz és Donald Turmp valóságfluid. Mindkettőnek az a lényege, hogy korábban szilárdnak hitt kategóriák válnak folyékonnyá. A modernitás korában reggel felkelsz és bemész dolgozni. Ha akarsz, ha nem.  A posztmodern korban minden reggel újra kitalálhatod magad és újrateremtheted a világot. A szabadság és felelősség potméterén nagyon erősen a szabadság felé mozdul el a beállító gomb. A szilárd keretek korlátozzák a szabad mozgást, fel kell, fel kellett hát oldani őket.  Én amikor egyetemista koromban ezekről először olvastam, akkor azt gondoltam, hogy ez egy ilyen utópisztikus szociológiai okoskodás. Mármint a posztmodern. De lehet inkább csak féltem tőle, mert végiggondolva soha nem oda lyukadtam ki, hogy ez hú de jó lesz.  Az első gondolata az ugyanis az embernek, hogy ezzel a végtelenre állított szabadság potméterrel az a nagy probléma, hogy előbb utóbb (és inkább előbb) bejön majd a valóság az ablakon.

Mi van ha átírják a könyveket megint? Tettem fel ezt a kérdést 13 évvel ezelőtt, ennek a blognak egy előző változatában. Ma már tudom a választ. Semmi.  Olyan értelemben semmi, mint amikor egy kupac trágyára ráraksz mégegy vödörrel. Mi lenne? Szar... Ma már úgy szól ez a mondat: hát persze, hogy átírják a könyveket megint. De már könyvek sincsenek, a Facebookon megy posztokban, elejtett nyilatkozatokban, a lakájmédián keresztülfuttatva. Nincs idő a nyomdára várni, mert a tempó is felgyorsult. Akár egy napon belül változik a helyzet. Nem a jövő, az változatlanul elérhetetlen. De a múlt, azt nagy sikerrel érjük el újra és újra.  Nem tudom van-e még ország Európában, ami ilyen vehemens erővel építi, alakítja, írja majd átírja a múltját. Nálunk az innováció az a múlt megújítása. Sosem látott távlatok vannak mögöttünk. Higyjétek el, előttünk fényes múlt áll. Posztmodern múlt, ami minden nap megújul, újradefiniálja magát. Az voltál aki akarsz, csak akarnod kell. Még minden lehettél régebben