Posts

Showing posts with the label főpolgármester

Főpolgármesterek

Image
Kíváncsiságból megnéztem Vitézy Dáviddal egy interjút, ami a Budapesttel kapcsolatos terveiről szól. Végighallgattam az egész beszélgetést, kicsit több mint egy óra.  És nem tudtam szabadulni az érzéstől, hogy én a közlekedési főosztályvezető pályázati előadását hallom.  Ez nem egy világváros víziója.  Mindez teljesen független az ő személyétől, múltjától, és a politikai kontextustól. Olyannyira, hogy nekem ugyanez a bajom Karácsony Gergellyel is, és ezt láttam Puzsér Róbert programjában is annak idején.  Valahogy talán az történhetett, hogy a modernkori Magyarároszágon a helyi, városi politizálás beszorult egy szűk szakpolitikai keretbe, de annak is a kb. a szabványkönyvek és útvonaltervezők világába. Amit én hallottam az egy építészeti, várostervezői értekezlet. Ebben az értelemben semmi baj nincs vele, megnyugtató valakit hallgatni, aki ért valamihez, de a rossz ajtón kopogtat ezzel.  Mégsem őt hibáztatom, mert a többiek is ezt csinálják. Bicikliutak, fasorok, vasúti felüljárók, jár