...és még annyit, hogy...

Amikor először kaptam születésnapi köszöntéseket a Facebookon, akkor madarat lehetett volna fogatni velem. Nagyon sok ismerősöm van a Facebookon, olyan 3000 fölött, de személyesen talán csak 1000 embert ismerek közülük, a többi a Facebook hajnalán különféle népszerű játékok mentén jött össze.  És mivel a Facebooknak lett egy funkciója jópár éve, hogy kiírja kiknek van éppen születésnapja, ezért elindult egy köszöntő cunami. Így történt meg, hogy az első évben több szász születésnapi köszöntést kaptam a Facebook falamon és nagyon boldog voltam tőle.  Következő évben már kicsit más érzésem volt. A falamra írtak az emberek, nem is lehetett követni. Amikor én írtam másoknak születésnapi köszöntést, akkor láttam, hogy a legkönnyebb verzió az, hogy ott a napi születésnaposok listáján csak egyszerűen begépeled a köszöntést (de lehet ma már a FB felajánlja a kötött szöveget és még azzal se kell bajlódni) és nyomsz egy entert.  Tehát egy gyár lett a köszöntésből. Én, aki kapom, se tudom követni

Napokkal ezelőtt elkezdtem a folyamatot, de ma tettem az ismerőseim körében közzé, hogy törlöm a Facebook profilomat és a jövőben nem használom ezt a platformot a személyes dolgaim kommunikációjára.  Régóta érlelődik bennem a gondolat, több lépését már évekkel korábban megtettem.  2009-ben, nagyon az elején csatlakoztam a FB-hoz. Előtte nem sokkal a magyar IWIW tagja voltam és mindkét platformnak volt egy értelmiségi, hipster, középosztálybéli aranykora. Előszőr a nagyon geek early adopterek, aztán az őket követő középosztályos réteg, majd a tömeg. Az aranykor nem volt aranykor abban az értelemben, hogy mindenkit el lehetett érni, vagy hogy számomra a legkedvesebb, legjobb tartalmak jelentek meg ott. Emlékszem a regisztráció után egész sokáig nem nagyon nyitottam ki az oldalt, és főleg nem posztolgattam és ennek elsősorban a platform belterjessége, exkluzív jellege volt az oka. Nem akartam (még) a klubba tartozni.  Aztán amikor elkedte a Facebook teljesen kiszorítani a magyar Iwiw-et é