...és még annyit, hogy...

Sokan megkérdezték Bishkekben, hogy mik a benyomásaim a városról. Azonban még mielőtt válaszolni tudtam volna megjegyezték: „de ne mondd azt, hogy nagyon szép és bla-bla-bla, mert úgysem fogom elhinni”.  Persze igazuk volt. Kirgizisztán fővárosa Bishkek úgy néz ki mint Ózd, Tatabánya vagy Komló a 80-as években. Az első nap este 9 körül végeztem és gondoltam kimegyek a belvárosba körülnézni. 10 perc után visszafordultam mert nem volt semmi látnivaló. A szó szoros értelmében sem, ugyanis nem viszik túlzásba a közvilágítást. Valahogy olyan utcai lámpáik vannak, ami ugyán láthatóan be van kapcsolva, de a fényük mintha már nem érne le a földre. Nem volt túl hideg, a november ellenére, de alig volt ember az utcán. Minden városnak megvan a maga jellegzetes utcai biznisze. Nálunk talán a Fedél Nélkül árulása, ami a leginkább látványos a lámpáknál, Bishkek-ben valami miatt a polariod vagy digitális fényképek készítése a menő vállalkozás. Kis fém vagy műanyag fotóállványokkal leállnak az út ...

A legelső benyomásom Kirgizisztánról számtalan amerikai katonai repülőgép volt. Több tucat szürke nagy szállítógép. Ez már a szép új világ. Ott vannak mindenhol és szerintem azért teszik ki ezt a rengeteg repülőt, hogy egyértelműen a világ tudtára adják, hogy ők itt vannak. Hogy Ők vannak itt! Nem csak reptér ez, hanem kiállítás. Nem kell azonban sokáig menni, hogy szembesüljön az ember az első szovjet maradvánnyal is. Ahogy kiléptem a reptér fogadóterébe a hosszú kígyószerű csőből, egy hatalmas tányérsapkás határőr várt. Mármint a tányérsapkája volt hatalmas, a férfi inkább fiúnak tűnt, törékeny ázsia alkattal és szemekkel.  A reptér egy betonkocka. Biztos erődnek is tervezték. Azért kicsiben megvan minden, beléptető kapuk és határőrfülke. A fickó (egy másik) hosszasan lapozgatja az útlevelem, vizsgáltatja a vízumom. Ráér, hajnali kettő van, én vagyok az egyetlen a "sorban". Korán reggel már dolgoznom kéne, ebből nem lesz alvás..vagy munka nem lesz. Hosszas vizsgálódás utám ...