...és még annyit, hogy...

Régóta szerettem volna írni a brazil Jiu-Jitsu küzdősportról, amit a lányom most már hetedik éve űz. Az én ötletem volt eredetileg, hogy csináljon valami küzdősportot. Kicsi korától kezdve terveztem, hogy beíratom valahova...igazából félelemből.   Én ugyanis nagyon tartok attól, hogy a lányom generációjára egy olyan világot hagyunk, ami leginkább a Mad Max filmekre fog hasonlítani. A globális felmelegedés elvégzi az egyik felét a másikat megoldjuk mi, megőrül ez a világ. Egyedüli gyerekként itt hagyjuk ezt a kislányt magára és engem már kicsi korában nagyon zavart ez a gondolat.  Találtunk hát Tallinnban egy dojo-t, amit egy belga karate bajnok vezetett, aki egy ponton átnyergelt Jiu-Jitsura. Fogalmam sem volt a módszerről, azért oda mentünk, mert angolul voltak az edzések és Bert, az edző nagyon kedves volt.    Nekem visszatérő tapasztalatom, hogy valami oknál fogva a küzdősportok űzői a legkedvesebbek, ott a legbarátságosabb a hangulat. Gyerekkoromban én rengeteg sportot kipróbálta

Befejezem végre a munkaerőpiac alakulásáról szóló rövid bejegyzéssorozatomat. Három bejegyzést írtam eddig: Írtam  a munka világának múltjáról , a szocializmus munkakultúrájáról Magyarországon. Aztán mintegy összehasonlításképpen írtam arról miképpen alakult ez szinte ugyanabban az időben (a 60-as évek közepétől kezdve) Szingapúrban , ahol a lakosságot a nagy multinacionalista vállalatok kiszolgálására trenírozták.   Érdekes módon habár két nagyon eltérő világról van szó, mindkettőre jellemző volt egyfajta voluntarizmus, és az is, ahogy ha kellett erőszakkal terelték a lakosságot a kívánt írányba. Magyarországon az extenzív iparosítás, a mezőgazdaság kollektivizálása, tömegek városokba költözése, nagy lakótelepi építkezések, vagy éppen az ingázás. Szingapúrban is nagyon erős urbanizáció zajlik ekkor, a 60-as évek előtt egyáltalán nem a ma ismert felhőkarcolós, szupermodern arca volt a városállamnak. A maláj nyelvből eredő kampong (falu) jellemezte a lakhatást és a viszonyok nem sokban

Ez a címe annak állandó kiállításnak, ami a szingapúri ArtScience múzeumban van. A kiállítás koprodukcióban készült a tokiói teamLab kreatív csoporttal, akik magukat "ultra-technologistának" tartják és projektjeikben különböző szakterületek embereit hozzák össze és közös digitális installációkat csinálnak. Művészekkel, programozókkal, mérnökökkel, CG animátorokkal, matemarikusokkal, építészekkel, web és graphic dizájnerekkel, szerkeztőkkel dolgoznak. Amikor beléptem a kiállítás terébe az első benyomásom az, volt, hogy ez a Disneyland egy digitális változata és szó se róla nagyon nagy hangsúly van a szórakoztatáson. Az embernek alaposabban körbe kell néznie, nem hátrány elolvasni a magyarázatokat és instrukciókat, de ha valaki kicsit jobban odafigyel, akkor magától is rájön, hogy az összes installáció interaktív, valamilyen módon reagál a látogatók jelenlétére.  Van például egy színes csúzda, amire animált virágok és gyümölcsök vannak projektálva (a kiállítás szponzora a Panas