Posts

Showing posts with the label Finnország

Visszájára fordul minden

Image
 Több mint 30 évvel ezelőtt a Menedék Egyesületnek dolgoztam, többek között pár kutatásukban is segítettem, amikor a jugoszláv polgárháború elől Magyarországra menekült emberek helyzetét vizsgálták. Interjúzni voltunk a debreceni menekült táborban, de volt olyan is, hogy napokat töltöttünk Baranya horvát részén a hazaköltözés lehetőségeit felmérve.  Belém égtek azok a találkozások, és az egyik legütősebb mondat, amit többször hallottam, hogy amint elindult a konfliktus, a valamikor a térségben egyedülálló utazási lehetőségeket nyújtó Jugoszláv útlevél egy kalap szart nem ért.  Ma már ennek a szövegkörnyezetét talán kevesen értik, ezért kicsit időzzünk el azon mit is jelentett Jugoszlávia a szocialista időkben és pár évig (hónapig) még az után. Ha Magyarország volt a legvidámabb barakk, akkor ehhez képest Jugoszlávia maga a kabarészínház volt. Mivel idejekorán kihúzták magukat a szovjet befolyás alól, bár egy sajátos szocialista rendszert működtettek maguk is, egy félutas ...