...és még annyit, hogy...

Amikor először kaptam születésnapi köszöntéseket a Facebookon, akkor madarat lehetett volna fogatni velem. Nagyon sok ismerősöm van a Facebookon, olyan 3000 fölött, de személyesen talán csak 1000 embert ismerek közülük, a többi a Facebook hajnalán különféle népszerű játékok mentén jött össze.  És mivel a Facebooknak lett egy funkciója jópár éve, hogy kiírja kiknek van éppen születésnapja, ezért elindult egy köszöntő cunami. Így történt meg, hogy az első évben több szász születésnapi köszöntést kaptam a Facebook falamon és nagyon boldog voltam tőle.  Következő évben már kicsit más érzésem volt. A falamra írtak az emberek, nem is lehetett követni. Amikor én írtam másoknak születésnapi köszöntést, akkor láttam, hogy a legkönnyebb verzió az, hogy ott a napi születésnaposok listáján csak egyszerűen begépeled a köszöntést (de lehet ma már a FB felajánlja a kötött szöveget és még azzal se kell bajlódni) és nyomsz egy entert.  Tehát egy gyár lett a köszöntésből. Én, aki kapom, se tudom követni

 A Frame in Time - ezzel a címmel megy egy szingapúri dokumentumfilm a Netflix itteni kínálatában és számomra a három részes sorozat egy telitalálat. Szingapúr hihetetlenül gyors fejlődését dolgozza fel a minisorozat pont abból a szempontból, az emberek élete szempontjából, ahogy az engem érdekel.  Már korábban is szembeötlő volt számomra a párhuzam a 60-as évek lakótelepi építkezéseiben a két ország között, de most még mélyebben betekinthettem abba, mennyire helyénvaló és élő ez a párhuzam Magyarország és Szingapúr között.  A kép AI generálta illusztráció. Csak nyomokban hasonlít arra amit lentebb leírok Engem már gyerekként is vonzottak az átmenetek. Amikor régi házakat, épületeket, középkori romokat vagy elhagyott gyárépületeket láttam akkor magával ragadott a pillanat és próbáltam elképzelni azt az időt, amikből ezek a tárgyi emlékek itt maradtak. Ilyen ikonikus kép számomra Tatabányán a vasút mentén sok helyen talán még ma is futó hullámos stílusú vasúti kerítés. Nem tudom enne

Fellázadt katonákért nem kell messzire mennünk, a történelem során számtalan példa akadt arra, hogy katonák, egész alakulatok, egykori szövetségesek és jóbarátok szálltak szembe parancsnokaikkal vagy akár magával az uralkodóval. Keresgéltem itt a példákat és tényleg nagyon sokat találtam, de úgy döntöttem ezt a gyöngyszemet osztom meg, mert ebben van aztán minden. Lázadás, győzelem, a korábbi lázadók elleni lázadás(ok) és azok legyőzése, majd a végül sikeres újabb lázadás. Nem tudom a lázadást említettem-e már. Maximimus Thrax és Jevgenyij Prigozsin Ismerkedjünk meg Maximimus Thrax-szal, a Római Birodalom utolsó korszakának katonacsászárával, aki maga is lázadóként jutott hatalomra majd egy lázadás végzett vele.  Maximinus hatalomra kerülését általában a Harmadik Század Válságának (más néven a "Katonai Anarchia" vagy az "Uralkodói Válság") kezdeteként tekintik, amely az időszak a 235 és 284 közötti időszakban bekövetkező több párhuzamos válság következtében a Római

 Hát ők csak az én szemem előtt találkoznak így, amikor olvasom a szingapúri újságok és ugyanaznap a magyar újsághírek szalagcímeit. A Coldplay 2024 januárjában zsinórban 6 koncertet fog adni Szingapúrban, hat majdnem egymást követő napon január 23 és 31 között. A 6 stadionnyi koncertre azért van szükség (illetve azért van rá lehetőség) mert olyan hatalmas az érdeklődés. Ez azért került bele itt a hírekbe, mert nem volt példa még rá, hogy egy zenekar hatszor megtöltse a szingapúri nemzeti stadiont, pedig azt gondoltam volna, hogy a Coldplay népszerűségben messze nem tart már ott, mint mondjuk a K-pop zenekarok a térségben. Ehhez képest a koreai BlackPink egyetlen koncertet adott májusban, elég rossz kritikákkal kísérve miszerint kedvtelen, szagtalan, színtelen volt a koncert minimális interkcióval a közönség felé. Mindegy fut a BlackPink dokumentumfilm a Netflixen, a Coldplay meg egymást követő napokon lép fel szinte megszakítás nélkül hatszor januárban.  Ugyanazokon a napokon, amikor

 Szingapúrban minden, de tényleg minden kontrollálva van. Egyrészt erős hagyománya van ennek Ázsiában, az emberek vezetve, irányítva vannak, nagyon erős a kontroll nem csak a politika oldaláról, hanem a munkahelyeken és a családokban is. Másrészt csak nagyon fegyelmezett, összehangolt cselekvéssel lehet egy ilyen sűrűn lakott, ennyire magas színvonalon funkcionáló közösséget összetartani.  Elég csak lemenni a metróba, ahol néha 4 metróvonal is találkozik és szinte lehetetlen megtanulni mindegyiket mi merre van, hol kell átszállni. Az irány is számít nem csak a járat, a rossz mozgólépcsőre szállsz levisz szépen a legalsó szintre, ami lehet, hogy a te metróvonalad csak éppen az ellenkező irányba fog vinni. És mindehhez akkor add hozzá, hogy csúcsidőben tízezrek használják a legfontosabb csomópontokat. A 6 milliós Szingapúrban, napi átlagban 2,7 millió ember használja a metrót. Ez csak a metro, a buszok és más közösségi közlekedési formák nincsenek benne. Tehát egy nagyon bonyolult hálóza

 Pedig használom, ha nem is napi rendszerességgel. Most hogy otthagytam a Facebook-ot kicsit több időt is töltök a LinkedIn-nen, de azt hiszem ez egy nagyon rövid kirándulás lett. Nekem úgy látszik semmi se elég jó, minden bajom van, de mit csináljak ha ez a helyzet :) A Facebook működtetőit egy gonosztevő társaságnak tartom, mindent amit egy multiról el lehet mondani azt szépen ötvözi ez a társaság. Adóelkerüléstől, a profithajhászásig, netto károkozástól az erőfölénnyel való visszaélésig. Külön bejegyzést érdemelne, hogy mit műveltek Afrikában vagy Indiában, amikor azzal a feltétellel segítettek volna az internet infrastruktúrájának megteremtésében ha az internet a Facebookot jelenti ezeken a helyeken. Indiában jól picsán lettek rúgva.  Szóval a Facebookkal a bajom a platform mögött lévő döntéshozókkal van, miközben a platform akár jó is lehetne, az is volt valamikor. Kiskorában.  A LinkedIn-en azonban nem a platformmal van bajom. Jó, megérik a pénzüket a prémium csomaguk árával, de

Felújítás miatt két évre bezárták a helyi uszodánkat és a hozzá tartozó stadiont és sport komplexumot Queenstownban, abban a szingapúri kerületben, ahol most már másfél éve lakunk. Nagy érvágás(nak tűnt) ez nekem, mert 500 méterre volt a lakásunktól, egyszerűen csak fogtam magam és lementem úszni vagy futni napi menetben. A jó szervezést mutatja, hogy a bezárást napra pontosan úgy időzítették, hogy a szomszéd kerület (Redhill) vadonatúj sportcentumának megnyitására essen, tehát nem hagytak minket sportolási lehetőség nélkül. Arról nem is beszélve, hogy a másik irányba (Commonwealth) szintén van egy komplexum. Az egyetlen probléma az, hogy mindkettő távolabb van. A Redhill-i Delta komplexumot választottam és lemértem a távolságot, egészen pontosan 2,5 km-re van. Úgy döntöttem előnyt kovácsolok a hátrányból és az úszásokat megtoldom alkalmanként 5 km-es sétával, tehát gyalog megyek át a másik kerületbe. Ez arra is jó volt egyébként, hogy kicsit jobban felfedeztem a környéket, elnézelődte

 Az előző bejegyzést ebben a témában azzal zártam, hogy Sir Stamford Raffles, a szingapúri szabadkikötő megalapítása előtt pár évet Indonéziában, Jáva szigetén töltött kormányzóként és ott a saját bőrén tanulta meg, hogy hatalmas ellenállásba ütközik az, aki - akár liberális gondolatokkal és segítő szándékkal - egy meglévő erős kultúrát akar kikezdeni, a viszonyait igyekszik megváltoztatni.  Sir Stamford Raffles A haszonszerzés mellett volt Stamfordnak egy felvilágosult, civilizatorikus szándéka, mellyel egyszerre akarta felszabadítani a jávai népeket a holland önkény és a helyi elit elnyomása alól is. Mindezt nem önzetlenségből tette, az volt a meggyőződése, hogy ha a helyi parasztok érdekeltté válnak a termelésben az minden elnyomásnál jobban fogja motiválni őket.  Nem sikerült ez a törekvése, sem neki, sem az őt követő holland kormányzóknak sem. A helyi kultúra és hatalmi berendezkedés bármennyire is despotikus volt olyan erősen be volt ágyazódva a térségben, hogy idegenként, hódít

Egy kis kitérőt szeretnék tenni Szingapúr történetével kapcsolatban a szomszédos Indonéziába. Amikor látom a helyi vitát arról, hogy az angol Stamford Raffles-t illeti-e meg Szingapúr alapításának az érdeme vagy ez egy 700 éve aktív kereskedelmi központ akkor próbálom mindkét narratívát megérteni.  Az előző, erről szóló posztban röviden de egy blog poszthoz képest részletesen kifejtettem a 700 éves történet főbb elemeit . Előtte pedig arról írtam, hogy még a függetlenséget tető alá hozó alapító atyák is ragaszkodtak a Raffles érdemeit hangsúlyozó változathoz.  Most ennek akarok utánamenni, és ahhoz, hogy Raffles szerepét jobban megértsük Indonéziába kell mennünk, pontosabban Jáva szigetére, ahol Raffles közvetlenül Szingapúr megalapítása előtt kormányzóként szolgált.  Itt az ideje azonban bemutatni is őt. Thomas Stamford Bingley Raffles 1781-ben született Jamaica partjainál egy hajón aminek az apja volt a kapitánya és aki évtizedekig szolgált nyugat India és Anglia között. A rossz nye