...és még annyit, hogy...

 A Frame in Time - ezzel a címmel megy egy szingapúri dokumentumfilm a Netflix itteni kínálatában és számomra a három részes sorozat egy telitalálat. Szingapúr hihetetlenül gyors fejlődését dolgozza fel a minisorozat pont abból a szempontból, az emberek élete szempontjából, ahogy az engem érdekel.  Már korábban is szembeötlő volt számomra a párhuzam a 60-as évek lakótelepi építkezéseiben a két ország között, de most még mélyebben betekinthettem abba, mennyire helyénvaló és élő ez a párhuzam Magyarország és Szingapúr között.  A kép AI generálta illusztráció. Csak nyomokban hasonlít arra amit lentebb leírok Engem már gyerekként is vonzottak az átmenetek. Amikor régi házakat, épületeket, középkori romokat vagy elhagyott gyárépületeket láttam akkor magával ragadott a pillanat és próbáltam elképzelni azt az időt, amikből ezek a tárgyi emlékek itt maradtak. Ilyen ikonikus kép számomra Tatabányán a vasút mentén sok helyen talán még ma is futó hullámos stílusú vasúti kerítés. Nem tudom enne

Szingapúri házunk alagsorában kis üzletek és vállalkozások sora található. Ez mindenhol így van, az ún. HDB lakások (így hívják az állami bérlakásrendszer keretében épített lakótelepi lakásokat) alagsora úgy lett kialakítva, hogy ott számos kisvállalkozás és közösségi terek is helyet kapjanak. A 60-as években nekilendült magyar lakótelepépítés ugyanezt a logikát követte. Fel(el)ismerve, hogy a lakótelepi lakások mérete kicsi, az eredeti koncepció az volt, hogy számos funkciót közösségi terekben oldanak meg. Ruhát a patyolatba lehet vinni saját mosógép vagy mosókonyha híján, a biciklit a közös biciklitárolóban lehet tartani, az óvoda, bölcsöde a házak között van. Az alagsori fodrászüzlet már szövetkezetként (kvázi magánvállalkozás) is működhetett egy idő után.  Itt, Szingapúrban is ez a koncepció, de a kapitalizmusra építve, tehát a lakóövezetben található szolgáltatások alapja a kisvállalkozás. Ezek a kisvállalkozások hatalmas értéket jelentenek itt. Amellett, hogy sokan ebből élnek, a