...és még annyit, hogy...

 "Az állam felelőssége, hogy enyhítse az ember cselekvését bénító, a jövő tudatos építését aláaknázó szorongásokat, a létbiztonságok erősítésével." Ezt a mondatot Ferge Zsuzsától idézte Ceglédi Zoltán, a Lakner Zoltánnal készített  egyik új videójukban .  Lakner Zoli (azért Zoli, mert személyesen is ismerem, kollégák voltunk az egyetemen) úgy értelmezi ezt a mondatot, mint ami arra utal, hogy legyen egy alsó korlát, ami alá nem zuhanhatsz. Ez az emberi lét jogán kellene, hogy járjon.  Így is van. Én azonban egy kicsit tovább is vinném ezt a fonalat. Az idézet számomra ugyanis egy másik dologról is szól. Implicit módon benne van egy nagyon fontos alaptétel. Az önálló cselekvés követelménye, az öngondoskodás lehetősége. Bármilyen paradox módon hangzik ez, de benne van (szerintem).  Én a szociálpolitikára, a segélyekre, állami, önkormányzati juttatásokra, szociális szolgálatokra, oktatásra, egészségügyre soha nem adományként, nem is jogként, hanem befektetésként, méghozzá megtér

Most már hónapok teltek el, hogy nem vagyok a Facebookon. Az egyik hatása, hogy nincs prompt elérés. Mármint nem lehet rámírni és persze én se tudok senkire csak úgy ráírni. Volt, aki megsértődött, volt, aki a LinkedInen akarta ugyanazt újraépíteni (nem posztolok és félévente egyszer ha válaszolok üzenetekre a Linkedinen. Szerintem azt is törölni fogom, a véleményem róla korábban megírtam . Van azonban, aki talán megértette mit szeretnék. Így tett egy horvát ismerősöm is Zágrábból, akivel ha jól számolom olyan 17-18 éve ismerjük egymást. Most írt egy hosszú e-mailt, arról, hogy hogy van, mik történnek vele.  Nagyon örültem neki, és jó volt olvasni a sorait. Azon gondolkodtam, hogy ennél már csak az lenne jobb ha kézzel írt levelet írt volna, ami Zágráb bélyeggel megérkezik postán, idegen illata van és én a lámpa alatt, hisz úgyis vettem az IKEA-ban egy meleg színű asztali lámpát, megírnám neki a választ. Időt, papírt, tintát szánva rá, még a postára is elballagva érte. Felugró thumbs u

 A címben implicit módon van egy előfeltevés, miszerint az állam ezek szerint valamikor kötelezettségének tekintette a szociális ellátást.  Tételmondat következik: Valójában sosem tekintette kötelezettségének a rendszerváltás utáni magyar állam a szociális szolgáltatások létrehozását és finanszírozását.  Az a patyomkin rendszer, amit szociális ellátórendszer címen Magyarországon az eltelt 30 évben kiépítettek, az leginkább egy karikaturához hasonlítható. Azon belül is az olyan karikaturákhoz, amik elnagyolt, szinte csak utalásszerű vonalakkal dolgoznak.  Hogy itt valaha létezett volna érzékelhető politikai akarat és azt követő cselekvés érdemi szociális ellátórendszer építésére az egyszerűen nem igaz.  A FIDESZ pofátlansága, arrogáns volta ismét leginkább olyasmiben merül ki, hogy ők már takargatni sem akarják ezt tovább, és nyíltan kimondják, hogy nem tekintik feladatuknak az állampolgárokról való szociális gondoskodást.  A túlélés, a tény, hogy valaki életben van, lélegzik, vízhez, t