...és még annyit, hogy...

 Hát ők csak az én szemem előtt találkoznak így, amikor olvasom a szingapúri újságok és ugyanaznap a magyar újsághírek szalagcímeit. A Coldplay 2024 januárjában zsinórban 6 koncertet fog adni Szingapúrban, hat majdnem egymást követő napon január 23 és 31 között. A 6 stadionnyi koncertre azért van szükség (illetve azért van rá lehetőség) mert olyan hatalmas az érdeklődés. Ez azért került bele itt a hírekbe, mert nem volt példa még rá, hogy egy zenekar hatszor megtöltse a szingapúri nemzeti stadiont, pedig azt gondoltam volna, hogy a Coldplay népszerűségben messze nem tart már ott, mint mondjuk a K-pop zenekarok a térségben. Ehhez képest a koreai BlackPink egyetlen koncertet adott májusban, elég rossz kritikákkal kísérve miszerint kedvtelen, szagtalan, színtelen volt a koncert minimális interkcióval a közönség felé. Mindegy fut a BlackPink dokumentumfilm a Netflixen, a Coldplay meg egymást követő napokon lép fel szinte megszakítás nélkül hatszor januárban.  Ugyanazokon a napokon, amikor

Nagyon érdekes számomra az Szingapúrban, hogy mennyire elválik egymástól a származás és az identitás. A magam bőrén is érzem, pedig még csak jövőre lesz 10 éve, hogy elhagytam Magyarországot, hogy apránként, elemenként alakul ez, mert a találkozások nyomott hagynak az emberen.  Engem pedig pont ezek a találkozások érdekelnek. Ráadásul az építő, megtermékenyítő, inspiráló találkozások. Nemrég voltam az Asian Civilisation Museumban és ott találtam ezt a kihajtható oltárt, ami szerintem tökéletesen szimbolizálja azt, amit ebben a posztban mondani akarok. Fantasztikus ahogy keveredeknek ebben az oltárban a hagyományos kínai motívumok a keresztény szimbólumokkal. Ez történik az emberekkel is, amikor útra kelnek, vagy éppen hozzájuk érkeznek nagyobb számban mások. Úgy hagyunk nyomott egymáson, ahogy ezena kihajtható oltáron hagyott egyszerre nyomott az európai és ázsiai világ. Ez az egymásra hatás ráadásul az én véleményem szerint nem a kisebbség, a marginális határszéli jelenség, ahol egymá

Nagyon érdekes vita zajlik Szingapúrban tulajdonképpen folyamatosan a különböző vallások egymás mellett éléséről. Eddig négy alkalommal voltam tanúja annak, hogy ez a téma a közbeszédben a felszínre jött:  1. Amikor a muszlim közösség elkezdte követelni, hogy az ápolónők a kórházakban viselhessék a fejkendőjüket . Ezt hónapokig rágták, de lehet másfél évig is és azt hiszen aztán beleegyeztek. A muszlimokkal kapcsolatban az ide belinkelt cikkben szerepel és ez nekem eddig fel sem tűnt pedig nagyon igaz: Szingapúrban jelentékeny muszlim közösség és egy csomó muszlim imahely van. Az müezinek viszont nem hangszórózhatják tele a várost napi ötször imára hívva.  Forrás 2. Amikor a hindu közösség folyamatos csengetéseit (kis harangokkal harangoznak esténként) már nem bírta a kínai szomszéd és a lábast verve ment át beszállva a csengetésbe. Ebből annyi lett, hogy mém lett belőle.  3. Amikor a kínai közösség a taoista hagyományok szerint ételeket rak ki és hordók fölött papírokat (talán pénz