Posts

Showing posts with the label magyar néplélek

A hívek felelőssége

Image
Sok egymástól független dolgot kötök össze megint, pusztán azért mert ezek így jöttek a szemem elé. Egy tajvani filmet néztem a minap ( The Pig, The Snake and The Pigeon ) és, ami miatt nagyon szeretem ezeket az ázsiai filmeket az az, hogy teljesen máshol vannak a történetmesélés írott és íratlan szabályai az amerikai filmekhez képest. Ugyan legtöbbször érzelmileg sokszor túlcsordulóbbak, bugyutábbak, hülye viccek vannak bennük, de másrészről sokkal brutálisabbak és bátrabban nyúlnak olyan témákhoz, amiket nyugati közönségfilmek bottal se piszkálnának meg. Ilyen volt számomra a koreai Old Boy is, amiben az alapkonfliktus egy inceszt kapcsolatra épül két testvérpár között, hogy aztán bosszúként összehozza apját a lányával. Már ez elég ütős, és akkor a kalapácsos fogkiverést még nem is említettem.  Hasonlóképpen ütött ez a tajvani film is. Anélkül, hogy elszpoilerezném, csak egy apró jelenetet emelek ki, amiben a főhős egy egész vallási szektát végez ki. A történetben kiderül, hogy a sz

A magyar néplélek

Image
Számtalan Facebookos bejegyzésében olvastam, hogy a szavazóköröket megjárt értelmiségiek többek között olyan tapasztalatokkal érkeztek vissza, miszerint a baloldal (és leginkább annak értelmiségi része) képtelen megérteni a magyar néplelket, kifejezetten ódzkodik attól. Ehhez képest Orbán sikere pedig éppen abban mérhető a vidéki lakosság körében, hogy ő pontosan érti, elfogadja és ehhez alakítja a politikáját.  Bödőcs Tibor ugyanezt a jelenséget a kangörcsös TSZ elnök névvel illette, Orbán folyamatosan előadott produkcióira utalva a pufidzsekis disznóvágástól a nótázásig és disznókörömből való pálinkázásig. A magyar néplélek az én véleményem szerint azonban egy fenntarthatatlan világot tükröz.  Mindjárt azonnal korrigálom is magam, mert abban az értelemben egyáltalán nem fenntarthatatlan, hogy elketyeg ez akár évszázadokig is, ahogy eddig is működött. Nem kérdés, hogy ez egy ezer éves ország.  Nagyon régen, majdnem 10 éve ennek a blognak egy ősi változatában írtam arról, hogy a "