Ha már diktatúra…
Pár nap van hátra még a szólásszabadságból, talán annyi se, mert egyszer majd akár visszamenőleges hatállyal is alkalmazni lehet az új médiatörvényt. Régóta tervezem ezt a bejegyzést, kicsit macerás, sok munka van vele, nem is pont úgy sikerült, ahogy terveztem, de nincs időm most igényesebbre megcsinálni. Mégis fontosnak tartom, hogy kiadjam magamból, ami bennem van. A jelenlegi politikai kurzus számomra legnehezebben viselhető eleme a szimbolikus, semmitmondó beszéd. Ellenzékben sem volt más a FIDESZ, az 1994-es köpönyegátfordítása óta Orbán Viktor beszéde szinte egy csapásra lelassult, a korábban inkább hadaró, tüzes hangvételből patikamérlegen szavanként kimért, az én nyakatekert szóhasználatomban „elpíározott” modoros beszéd lett. Lehetne ez egyéni kvalitás is, és amíg retorikai eszközről van szó, addig akár a fejlődést is láthatnám benne, hiszen 20 év alatt mindenki sokat változik, egy közbeszédekből élő ember miért ne mehetne el beszédtanárhoz, vagy akár miért ne vehetne r