...és még annyit, hogy...

"(...) Egyébként ózdi lévén nem hiszek sem az ARVISURÁBAN, sem más számomra fantaszta elképzelésekben, de így is hiszem, hogy MI MAGYAROK mindig is különbek voltunk és különbek is leszünk mindenkitől. Csak abban a történelemben hiszek amit az iskolában tanítottak, és ebből is világosan látszik számomra, hogy milyen szerepet töltöttünk be a világban RÉGEN. Sajnos csak régen. Ezek a szép idők már elmúltak amikor, de hidd el ha mindannyian szeretnénk akkor még leszünk mi meghatározó nemzet. (Kérlek ne erőszakos cselekedetekre gondolj, csak arra, hogy mivel írnám én ezt a hozzászólásomat a kedves Naumann János nélkül?) Számolatlanul sorolhatná(nk)m a Magyar feltalálókat és rájönnél, hogy nem a jelenlegi „hely” ami megillet minket. Igaz, hogy ehhez kicsit érettebb Magyar nép is kellene, de tudjuk, hogy nehéz időkben mindig felerősödnek a szélsőjobbos hangok. Amikor ezek lecsendesednek én akkor is ezt fogom mondani. Magyarország jelenleg nem a neki járó megbecsülést kapja (igaz, hogy e

Tavaly szeptemberben érkeztem Észtországba, hogy egy évet töltsek el a Tallinni Egyetemen vendégoktatóként. Számomra múlt héten ért véget az oktatás, a nyári egyetem két kurzusával, most augusztus közepéig szabadságon leszek. Lejár az egy év…. azonban nem megyek haza. Megpályáztam és megnyertem egy megüresedett oktatói állást, 2014 szeptemberétől a Tallinni Egyetem főállású oktatója leszek. Most, hogy egy kicsit több időm van, összefoglalom az élményeimet. Három külön bejegyzést készítettem. Az első rólam szól. Az elmenésről, maradásról, visszamenésről. A saját identitásomról és arról, miképpen küzdök, hogy a magam számára az maradjak, akinek tartom magam. 2013 szeptemberéig Magyarországon éltem. 1991 december 16-án léptem be életem első munkahelyére Tatabányán, s habár később sokat utaztam, soha nem laktam máshol. Munkával töltött életemből majd 23 évet (az egy fél emberöltő) Magyarországon dolgoztam, oda fizettem az adómat és jobbára ott költöttem el a megkeresett pénzemet. Magyar ál