...és még annyit, hogy...

1988-ban a 14 éves Egerszegi Krisztina aranyérmet szerzett 200 méter hátúszásban. Én 16 éves voltam akkor, ez volt az az év, amikor a csecsemőmirigyeim bezáródtak, a nagyapámnak meg két videólejátszója is lett és százával ontotta az alámondásos filmek másolatait. Az olimpiát megelőző nyáron míg a 14 éves Egerszegi Krisztina valószínűleg minden nap hajnalban kelt, edzőtáborból edzőtáborba járva készült a nagy versenyre, ugyanezen idő alatt én napi 12-16 órában nagyapám videókészletét emésztettem fel a kanapén ülve. Rambótól, a Péntek 13-ig.  A hirtelen serdülőkori váltásnak és a "rendkívül aktív", kanapén a nagymama tejföllel és porcukorral leöntött eprét a tévé előtt majszoló életmódnak köszönhetően azon a nyáron olyan 20 kg-ot hízhattam. A középiskolai tornatanár, amikor szeptemberben meglátott ezzel fogadott: "Lali, (négy évig nem tudta megjegyezni a nevem) én nem tudtam, hogy te a nyáron megnősültél és három gyereked is lett"  1988 szeptember 25-én sokmillió (éle

Nem nehéz észrevenni az írásaimból, hogy szociálpolitikus végzettségem ellenére erősen pro-business irányba mozdult el a beállítottságom. Ez egyrészt fakad a kelet-európai jóléti rendszerekkel kapcsolatos csalódottságomból, amit röviden én így tudnék összefoglalni:  A magam részéről én nem számolok már azzal, hogy Kelet-Európában a Skandináv jóléti modellek, vagy akár csak a kontinentális nyugat-európai jóléti állam modellek akármelyike megvalósul. Nyugat Európában is jelentősen átalakultak ezek a rendszerek, de nálunk ez mindig is a inkább a vicc kategoriába tartozott. A politikai retorika szintjén ugyan eljutottunk oda, hogy már a "koraszülött jóléti államról" beszéltünk, de ez is inkább annak a cinizmusnak a része, ahogy a jobb sorsa érdemes társadalompolitikai berendezkedésből mifelénk mindig is inkább valami törpe utánzatott csináltak. Másrészt rám az eltelt 10 évben nagyon nagy hatással volt az Észtországban szerzett tapasztalat és az ő pro-business (ha úgy tetszik neol