...és még annyit, hogy...

Lehetett kb. 1992 vagy talán 1993. Tatabányán dolgoztam, életem első munkahelyén, az Egyesített Szociális Intézményeknél. 20 éves voltam,  a mésztelepi hajléktalanszállón voltam képesítés nélküli szociális munkás.  A program, amit működtettünk egy éjjeli menedékhelyből, ingyenkonyhából, 3 szobás krízis fektetőből és egy pár lakásos átmeneti szállásból álló modellkísérlet volt a rendszerváltás hajnalán.  Történt egyszer, hogy konferenciát rendezett az intézet a témában és Budapestről jöttek le nagy, neves szakemberek előadni, meg meghallgatni mit csinálunk mi Tatabányán. Némi éllel mondom ezt a nagy, neves szakembereket, de ki fog derülni mindjárt, hogy az él nem nekik szól.  Én nem sokkal korábban szereltem le a katonaságtól, ezért pontosan tudtam mit jelent az, amikor valami nagy ember jön. Takarítást, ideges készülődést, kiabálást, parancsolgatást és szolgalelkű seggnyalást, amikor a "pestiek" megérkeznek. Fehér abrosz, pogácsa, ásványvíz, "gyertek kérlek, akkor ta...