A Szingapúr sztori 2.
![Image](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiRJqNxE-4ooGbQR3Kgq37gp4KihO6iz8_NScjYDZMKrnsEtBarqjOYjjT4sn0ABCaiL-Hkdxp7E_gMlw4-6Spq4Fciy8oD6nUFP4ZeOuPyWfCEysrasJf5eUtufTTpYmAblVVu--ZjSxC7KmszF3kZtWAUo0MKBmjT45odjxkX-yCIeZapdM9JYhB7ow/w640-h416/1.jpg)
A második résszel folytatom a bejegyzés sorozatot, amiben Szingapúr sikertörténetére keresem a választ. Az általam a témában olvasott könyvekre, újságcikkekre, elemésekre támaszkodom, például a modern Szingapúr alapító atyjának tekintet Lee Kuan Yew visszaemlékezéseire, de mivel most itt élek folyamatosan beszélgetek emberekkel, részt veszek rendezvényeken, követem a napi híreket és nem utolsósorban a bőrömön érzem, mit is jelent a mai Szingapúr. Az előző bejegyzést a második világháború alatti Japán megszállás fejleményeivel zártam, folytassuk hát innen. Lee Kuan Yew, közvetlenül a háború után végre megkapta a hőn vágyott angliai ösztöndíjat és jogi tanulmányait angliában fejezhette be. Ez olyannyira közvetlenül a háború után történt, hogy Szingapúrt egy hazatérő katonákat szállító hajón hagyta el, ahova valahogy felügyeskedte magát. A hajóútról annyi élménye maradt, hogy a háború befejezésének mámorában leplezetlenül szeretkeztek katonák a hazatérő ápolónőkkel a fedélzeten. Négy éve