...és még annyit, hogy...

Befejezem végre a munkaerőpiac alakulásáról szóló rövid bejegyzéssorozatomat. Három bejegyzést írtam eddig: Írtam  a munka világának múltjáról , a szocializmus munkakultúrájáról Magyarországon. Aztán mintegy összehasonlításképpen írtam arról miképpen alakult ez szinte ugyanabban az időben (a 60-as évek közepétől kezdve) Szingapúrban , ahol a lakosságot a nagy multinacionalista vállalatok kiszolgálására trenírozták.   Érdekes módon habár két nagyon eltérő világról van szó, mindkettőre jellemző volt egyfajta voluntarizmus, és az is, ahogy ha kellett erőszakkal terelték a lakosságot a kívánt írányba. Magyarországon az extenzív iparosítás, a mezőgazdaság kollektivizálása, tömegek városokba költözése, nagy lakótelepi építkezések, vagy éppen az ingázás. Szingapúrban is nagyon erős urbanizáció zajlik ekkor, a 60-as évek előtt egyáltalán nem a ma ismert felhőkarcolós, szupermodern arca volt a városállamnak. A maláj nyelvből eredő kampong (falu) jellemezte a lakhatást és a viszonyok nem sokban

A tegnapi bejegyzés szinte teljes egészében a magyar viszonyokról szólt, ezért ma, hogy valami egyensúlyt teremtsek, a munkaerőpiac egy másik múltbéli jellegetességét Szingapúr példáján mutatom be.  Ezt a képet tegnap fotóztam, Szingapúr egy külkerületében, egy helyi food courtnál, amit magyarul talán kifőzdének hívnánk. Olcsó étkezdék körben egy zárt térben, olyanok mint a csarnokok voltak annak idején lacikonyhával, hentessel, savanyú káposztával. Csak ez kínai.  Valamelyik sarkában mindig van egy csap is, kézmosáshoz, és eléggé szokatlan módon az itteni csap nem volt túl tiszta. Régi időket idézett és erre ráerősített a csap fölé ragasztott felirat is: " Kérjük, hogy ne köpjön a csapba, köszönjük!" Sántítanak a fordítások, én magázódva fordítottam, de az angolban ugye nincs magázódás (de van, de ezt most engedjük el egy percre), ezért nem hangzik ez angolul ugyanúgy, ahogy magyarul. A kérés (please) mindenesetre ott van. A kínaiban is ott van a kérés, az első karakter 请 (

Régen csináltam már videóbejegyzést. De most megint úgy hozta kedvem és csináltam egy rövid videót arról beszélve benne, hogy milyen módon küzd Szingapúrban is a munkaeőrhiánnyal a COVID után ujjáéledő szolgáltatási szektor, különösen a vendéglátás. A kényszer szüli mindig az innovációt, és a jelek szerint egyre inkább elfelejtkezhetünk arról, hogy a vendéglátás az egy olyan humán szektor volt pincérrel, szállodaportásokkal, londinerekkel meg szakácsokkal.  Ott, ahol megfizethető áron akar valaki enni, inni, szállást kapni, hozzá kell szoknia ahhoz, hogy QR kódokról rendel, robotok hozzák ki a kaját és automatából főzetheti a spagettit.