...és még annyit, hogy...

 Hosszú kihagyás után csináltam megint egy gyümölcs kipróbálós videót a Youtube csatornámra. Úgy van nekem Youtube csatornám, hogy egy-másfél éves kihagyásokkal eszembe jut, van kedvem kitenni pár videót aztán megint rá se nézek. Hát ez is úgy készült, hogy hirtelen eszembe jutott.  Nem rendelésre csinálom, nem kér enni, nincs határideje, se koncepciója. Pár év távlatából visszanézve párat rájöttem milyen jó naplózása ez az életemnek, és hirtelen kedvem lett csinálni megint egyet. De szerkesztgetni már nincs időm, csak megnyomom a gombot aztán menjen.  Igazából elég sok hasonló videót csináltam már: - Ausztrál mogyoró - Pomelo -  Csillaggyümölcs -  Custard Apple - cukoralma -  Dragon Fruit - Sárkány Gyümölcs -  Longan - sárkányszem -  Ausztrál fekete szilva -  Maláj dinnye - A reggeli -  Mochi -  Koreai dinnye (Korean Golden Melon) -  Kínai körte

 Egy évet adtam magamnak, és most még csak a félúton vagyok túl. Ezért ez csak amolyan beszúrt megjegyzés. Miután tavaly év végén kórházba kerültem szívproblémákkal, gyökeresen megváltozott az életem. Nem tudom ma már, hogy az egészségi állapotom miatti ijedtség (rendesen halálfélelmem volt), vagy anyagi megfontolások miatt (Szingapúrban nagyon sokba tud kerülni egy súlyos betegség), de januárban úgy vágtam neki az új évnek, hogy valamit itt nagyon másképpen kell csinálni.  Életemben először gyógyszereket szedek. Nekem csak a nagyapámról meg időközönként más családtagjaimtól és azokból az időkből, amikor pszichiátrián dolgoztam vannak olyan emlékeim, hogy emberek napi menetben, szépen kiadagolva szedik a gyógyszereiket. Dobozból, zacskóból, ami kézrejön.  Én zacskóból, itt a kórház gyógyszertárában szépen névre szóló kis tasakokban gyógyszerfajtánként kiadagolják. Egy havi adagot szoktam előre megvenni, megrendelem az interneten és szépen bebattyogok érte. Négy megálló busszal. Vérnyom

Ez a dolgok rendes menete. Annak ékes bizonyítéka, hogy a rendszer és annak intézményei működnek. A repülőgépet, a lázadók vezérével lelőtték. Minden a legnagyobb rendben.  Ehhez kell most már hozzászokni. Hogy a világ, amiben élünk, az középkori hadurak korlátlan hatalmának szabad vadászterülete. Vandálok, vizigótok, germán törzsek. Kiesel egy ablakon, megfogsz egy mérgezett kilincset, lelőnek egy repülőről. Ezek bármikor megeshetnek veled ha ellenzékiként választáson indulnál, ne adj isten lázadást, palotaforradalmat tervezel.  Kisebb léptékben (Magyarországon minden kisebb léptékben követi a trendeket), elég ha megtetszik a céged. Kiszemelik és hirtelen el akarod adni. Nem tudtál róla, de el akarod adni. Ha mégsem, akkor nem kell eladnod, el is vehetik. Jogszabályt egy éjszaka alatt tudunk módosítani, és végsősoron még mindig ott van, hogy kieshetsz egy ablakon vagy szívrohamot kapsz.  Ennél is kisebb léptékben, éppen elég ha egy nem megfelelő Facebook bejegyzést lájkolsz. Rapportra

 Ebben a pillanatban fejeztem be a magyar HBO A Híd valóságshowjának utolsó részét. Nem azt kaptam, amit előre elképzeltem és szerettem volna, hanem valami sokkal jobbat. Számomra olyan erősen átjött a kapcsolatok jelentősége és erőssége, hogy igazából az egész show egy megerősítés volt számomra a magyar néplélekről. Ezt annak ellenére merem mondani, hogy nagyon erős gyanúper él bennem, hogy minimum a színészek részvétele és szereplése előre megírt forgatóköny szerint zajlott. Az ő egész konfliktusvonaluk, különösen a köpcös fickó megnyilvánulásai egy drámai szereposztás szövegkönyvét hozta. Szükség volt arra, hogy fontos helyzetekben valaki ellenpontozzon, hogy megjelenítsen olyan szempontokat, amiket a csoportnyomás könnyen elnyomhatott volna.  Ezzel együtt az összetartozás, a beágyazottság (nem véletlenül használom ezt a szót, Polányi Károlyra utalok vele), az emberi kapcsolatok jelentősége az egyéni előrejutás helyett minden tervezettségen átütött.  Van azért pár érdekes elem, bár

 Szürreális élményben volt ma részem. El kellett mennem az észt nagykövetségre itt Szingapúrban, mert lejárt az észt személyi igazolványom és a hosszabbításhoz ujjlenyomatot kellett adnom. Az észt igazolvány az ottani digitális közigazgatás központi eleme.  A követség a belváros kellős közepén van, a banki negyedben, az egyik felhőkarcoló 21. emeletén.  Voltam ott már korábban most még se találtam meg elsőre a helyet. Keveregtem az épületek körül, és közben csorgott rólam a víz, mert kijőve a metróból a tűző napon kellett megtalálnom a bejáratot.  Elegáns óraüzletek az alagsorban. Patinás svájci márkák, nem egy bevásárlóközpontba bedobálva hanem külön üzlethelyiségük van, állványon tartott kivilágított órákkal. Az a kategória, ahol már nem teszik ki az árcédulát. Bent kosztümös nők szinte mozdulatlanul állnak. Nincs sok mozgás. Megyek tovább a folyosón, ami 90 fokos kanyart venne, ha nem kerekítené le szépen az óraüzlet. Egy hatalmas recepciós asztal, mögötte szinte észre se veszem a k

 An unusually large scandal has shaken public life in Estonia. A survey planned in collaboration between a foundation's research institute and Estonia's largest university (University of Tartu) had to be halted after outrage swept through the country due to the questions and background of the questionnaire. In short: The creators of the questionnaire obtained data on childless women from the Estonian population registry and sent questionnaires to tens of thousands of women, inquiring about their sexual orientation, political preferences, and why they do not have children. Before I delve further into the background of the matter, let's pause at this level for a moment. Not least because several critical voices have already found these questions to be problematic. Can a sociologist ask why women do not have children? My short answer: yes, they can. Sociology examines social phenomena, and population reproduction is a social phenomenon. The birth rate in a country has been mea

Nehezen tudom érzékeltetni az ázsiai és az európai munkakultúra közötti különbségeket. Mintha két külön bolygó lenne. De talán jó példa lehet az, ahogy a munkavállalók munkaidejét tekintik a munkáltatók.  Ún. operatív munkakörökben, tehát mezei beosztottként, errefelé nagyon sok munkahelyen az emberek a saját munkaidejükkel sem rendelkeznek szabadon. Vannak persze kivételek, én is úgy dolgozom itt, hogy hetente pár fix pont van, amihez alkalmazkodnom kell, meg határidőim vannak, de ezek között teljesen szabadon döntöm el, hogyan oldom meg a feladataimat. És nagyon szerencsésnek számítok itt ezzel.  Van a kontrollnak és a hatalomgyakorlásnak egy olyan szintje, ami itt Szingapúrban nagyon erősen jelen van, és a legapróbb mozzanatokban is gondot fordítanak arra, hogy ezt kifejezzék. A munkavállalót bármlyik pillanatban el lehet rángatni az éppen végzett munkájától, berendeli a főnök, megmondja mit csináljon, azt hogyan csinálja, mikor csinálja és mikorra csinálja. Nekem ha a Tallinni Egye

Szokatlan nagy botrány rázta meg a közéletet Észtországban. Egy alapítványi kutatóintézet és a legnagyobb észt egyetem (University of Tartu) közreműködésével tervezett kérdőíves felmérést kellett leállítani miután felháborodás futott végig az országban a kérdőív kérdései és háttere miatt. Röviden: A kérdőív készítői gyermektelen nők adatait szerezték meg az észt népességnyilvántartásból és több tízezer nőnek küldtek kérdőívet rákérdezve szexuális orientációjukra, politikai preferenciáikra és arra, miért nem vállalnak gyereket.  Mielőtt még továbbmennék az ügy hátterének feltárásában, egy percre időzzünk el ezen a szinten. Már csak azért is, mert több bíráló hang problémásnak találta már ezeket a kérdéseket is. Felteheti-e egy szociológus a kérdést, hogy miért nem szülnek gyereket a nők?  Az én rövid válaszom: igen, felteheti.  A szociológia társadalmi jelenségeket vizsgál, a népesség reprodukciója pedig társadalmi jelenség.A szülétési ráta egy országban évtizedek ha nem évszázadok óta

Nagyon vártam már ezt a reality showt. Én ugyanis nem tartom haszontalan dolognak a reality showkat, pusztán eddig nagyon rosszul lett használva ez az ígéretes műfaj. Mint majdnem mindenben itt is először az ember alantas ösztöneit mozgatták meg, lévén a műsorkészítők az egész világon tudták az aranyszabályt, miszerint egy nyilvános kivégzésre többen mennének el, mint egy könyvbemutatóra.  Hosszú éveket kellett várni arra, hogy a műfaj kitermeljen magából egy értelmes produktumot is, amiben emberek nem megalázzák, nevetségessé teszik magukat, vagy amiben nem eleve gyakorló pszichopatákat gyűjtenek össze, hanem nagyon érdekes és fontos kérdésekre kaphatunk választ....akár magunkkal kapcsolatban is. Írtam valami hasonlóról korábban ebben a bejegyzésben . Kicsit igazságtalan vagyok persze, mert én a legelső valóságshowkban is találtam ilyen elemet. Akár a Való Világnak, vagy az MTV teljesen trash műsorainak is voltak értelmezhető pillanatai, általában az első epizódokban. De én világosan

13 évvel ezelőtt (2010-ben) írtam egy blogbejegyzést a szingapúri miniszterelnök és Orbán Viktor egy-egy beszédét összehasonlítva. Az összehasonlítás alapját az adta, hogy a magyar jobboldal előszeretettel hivatkozik Szingapúrra mint követendő példára és annyiban van is alapja ennek, hogy mindkét országban a demokrácia egy light verziója valósult meg. A miénk lejtmenetben, a Szingapúriak évtizedek óta szinten tartanak egy hybrid rendszert, ami összességében szerintem (már csak az idő okozta konszolidáció következtében is) demokratikusabbnak tekinthető, mint a magyar rendszer.  Az is beszédes, hogy mindkét helyen 13 év elteltével is ugyanaz a vezető, bár hosszú regnálásokat láttunk az utóbbi időben Németországban vagy Hollandiában is.  Ma már engem nem érdekel Orbán Viktor beszéde, nem látom semmi értelmét annak, hogy elemezgessem, vagy egyáltalán meghallgassam azt. Szimbolikus nagyotmondás keverve rugalmasan kezelt tényekkel és kínosan kerülve bármit, ami eredetileg a munkaköre lenne,