Egy miniszterelnök beszéde

13 évvel ezelőtt (2010-ben) írtam egy blogbejegyzést a szingapúri miniszterelnök és Orbán Viktor egy-egy beszédét összehasonlítva. Az összehasonlítás alapját az adta, hogy a magyar jobboldal előszeretettel hivatkozik Szingapúrra mint követendő példára és annyiban van is alapja ennek, hogy mindkét országban a demokrácia egy light verziója valósult meg. A miénk lejtmenetben, a Szingapúriak évtizedek óta szinten tartanak egy hybrid rendszert, ami összességében szerintem (már csak az idő okozta konszolidáció következtében is) demokratikusabbnak tekinthető, mint a magyar rendszer. 

Az is beszédes, hogy mindkét helyen 13 év elteltével is ugyanaz a vezető, bár hosszú regnálásokat láttunk az utóbbi időben Németországban vagy Hollandiában is. 

Ma már engem nem érdekel Orbán Viktor beszéde, nem látom semmi értelmét annak, hogy elemezgessem, vagy egyáltalán meghallgassam azt. Szimbolikus nagyotmondás keverve rugalmasan kezelt tényekkel és kínosan kerülve bármit, ami eredetileg a munkaköre lenne, a hétköznapi szakpolitikák irányítását. 

Már 13 évvel ezelőtt is az tűnt fel, hogy a szingapúri évértékelő mennyivel pragmatikusabb, hétköznapibb és földhöz ragadtabb. Most 13 év után ugyanez a benyomásom támadt. 

Augusztus 9-én volt 58 éves az ország. Akár 2010-ben (amikor a 2008-as pénzügyi válságból mászott ki éppen az ország), most is a kihívásokkal kezdi, és ezek élén a Covid után elszabaduló infláció állt. Ez magyar mértékkel nevetségesnek tűnhet, hiszen az infláció Szingapúrban olyan 6% körüli, de itt ezt is komoly problémának élik meg, és tényleg érzékelhető, hogy az élelmiszerárak nagyon elszálltak. Igaz eleve drága volt minden. 

Annyiban nem nélkülözi a szingapúri beszéd sem a szimbolumokat, hogy a megoldás körvonalazására az összefogás kerül elő, ami nagyon erős kulcsszó a szingapúri politikában. Az idei nemzeti ünnep jelmondata az Onward as One (Egyként előre), de tele van a szingapúri politika olyan szlogenekkel mint Better Together (Jobb Együtt), United People (Egyesült Nép), amik mind mind arra utalnak, hogy Szingapúr egy hihetetlenül sokszínű, soknemzetiségű, sok vallású ország, amit tagjai összefogva közösen építenek. 

Néha ez olyan kádári lefojtásnak hangzik, vagy mint valami antidiszkriminációs baloldali program, ami vehemensen igyekszik elejét venni bármiféle nacionalista, etnikai vagy vallási villongásnak, mert mondjuk ki igény azért lenne rá. De annyiban mégsem az, hogy úgy tűnik erről többé-kevésbbé közmegegyezés van Szingapúrban. Azt ugyanis mindenki látja, hogy ezzel a "racial harmony" (az eltérő etnikai csoportok harmónikus együttélése) megközelítéssel fényévekkel előrébb van az ország, mint a szomszédos Malajzia, ahol a maláj etnikum (és az attól elválaszthatatlan muszlim vallás) nevében szétlopja a helyi elit az országot. Amikor a szingapúri elit a soknemzetiségű, egymás mellett békességben élő etnikumokat és vallásokat emeli ki, akkor erre mint a siker receptjére utal. 

Ezzel együtt nagyon komoly belpolitikai problémák is előkerültek a beszédben, rögtön az elején, ami új jelenség a modern Szingapúr történetében. Távolról nézve Szingapúr még mindig egy stabil családi vállalkozásnak tűnik, amit az alapítástól kezdve ugyanaz a politikai párt (People's Action Party - PAP) és ugyanaz a család Lee Kuan Yew és utódai irányítanak. Közelebbről szemlélve azonban az látszik, hogy a karizmatikus államalapító halála után a fia már messze nem hozza ugyanazt a teljesítményt. Még mindig ők nyerik a választásokat, de az ellenzék egyre közelebb van, amitől Szingapúr elkezdett úgy kinézni mint egy igazi demokrácia, valódi vitákkal és egyáltalán nem előre borítékolható választási eredményekkel. 

Míg az államalapító Lee Kuan Yew politikája arról a vízióról volt híres, ami kikötői kulimunkásokból Dél-Kelet Ázsia tigriseivé emelete a szingapúriakat, addig a fia regnálását már inkább olyan botrányok árnyékolják be, mint ahogy összeveszett a testvéreivel a családi örökségen vagy, hogy a napokban letartóztatták egyik miniszterét és egy dúsgazdag helyi üzletembert, akik a szingapúri Forma 1-es futam fő szervezői voltak, de a jelek szerint (a Forma 1-ben nem ismeretlen módon) saját zsebre dolgoztak. 

7-8 éve, amikor még csak látogatóban jártam Szingapúrba már egyre inkább azt hallottam rokonoktól, barátoktól, hogy nem elégedettek a kormánnyal, hogy gyengén muzsikál az államalapító fia. Aki ráadásul már évek óta nyugdíjba készül, de ez eddig nem következett be. Például azért nem, mert ki lett ugyan nézve az utódja, de az az utolsó pillanatban visszalépett, ami megint sokat rontott a regnáló elit nimbuszán. Mindenki érzi, hogy valami nem stimmel. Most új vezető lett kinézve, az már nem családtag, de rossz nyelvek szerint megint csak valami átmeneti vezetés lesz, mert a miniszterelnök fia, csendben belépett a politikába és elkezdték építeni őt. 

Ezeket a belterjes játszmákat azonban már nem lehet büntetlenül játszani a végtelenségik. Jön föl az ellenzék, az angol rendszerhez hasonló egyéni választókerületekre épülő választási rendszerben egész városrészeket visznek már. Már egyáltalán nem az van, hogy a kormánypárt uralja az egész országot, vannak kerületek (egy városállam esetében ezek egyszerre országrészek is), amik az ellenzék kezében vannak. És annyira nem diktatúra Szingapúr, hogy itt nem lehet azt eljátszani, hogy az ellenzéki kerületeket akkor azzal büntetik, hogy nem kapnak a fejlesztésekből vagy elveszik a bevételeiket. Itt ezt nem lehet megcsinálni. 

Az, hogy az egyik minisztert és az egyik leggazdagabb szingapúri vállalkozót egy szép nap letartóztatják a szingapúri Forma-1-es Nagydíj körüli korrupciós ügyben annak két nagyon erős üzenete van:

1. A korrupció továbbra is nagyon komolyan véve Szingapúrban és a kormányzat nem engedheti meg magának, hogy a malájhoz vagy a magyarhoz hasonló despota, velejéig korrupt világot teremtsen. A szingapúri sikerrecept a megbízhatóságra, kiszámíthatóságra, szabad kereskedelemre és gazdaságra, a nemzeti, vallási, és faji diszkrimináció teljes tiltására és a nagyon szigorú mércével mért szakértelemre épül. Ennek akár egy eleme sérül, az egész konstrukció kártyavárként omlik össze. 

2. Az hogy ezek közepette ilyen korrupciós és egyéb belpolitikai botrányok megtörténhetnek, az mindenképpen a gyengeség jele. Az, hogy az infláció után ez kerül elő második témaként, az jól jelzi, hogy mennyire komoly ennek a fenyegetése. 

A beszéd is azt a retorikai kérdést teszi fel, hogy mit mondanak az ilyen botrányok a kormányról. És szerintem nagyon gyengén, a miniszterelnök erre annyit tud mondani, hogy ilyen események időről időre felszínre kerülnek. 

A másik esemény egyébként az volt, a parlament szóvivőnúje (azt hiszem nálunk a házelnöknek felelhet meg) és az egyik vezető pártfunkcionárius (mindketten házasok) viszonyt kezdtek egymással, amit annak ellenére folytattak, hogy februárban raportra hívta őket a miniszterelnök és felszólított őket a kapcsolat megszüntetésére. Az egész ügy jelentéktelen lenne, de ott üt, ahol a legjobban fáj. Az álszent erkölcsi pózoláson. Én már attól is szívtam a fogam, amikor a szalagcímekben azt olvastam, hogy a kapcsolatot annak ellenére folytatták, hogy a miniszterelnök életvezetési tanácsot adott nekik. Ez a fajta paternalizmus nagyon jellemző Szingapúrra. Még a reklámokba, különösen a társadalmi célú hirdetésekbe, is simán belefér, hogy mindig van egy kioktató nagybácsi, aki elmagyarázza hogyan kell biztonságosan futtatni a lakásban a hosszabbítót, hogy az idős családtag ne botoljon meg benne. Jön a nagybácsi és felemelt újjal megmutatja, hova kell helyezni, hol kell futtatni a hosszabbítót. A segghülyének nézett családtagok meg fellvillanyozott hálás tekintettel hajlonganak a nagybácsi meg úszik a dicsőségben, ma is megnyerte a széncsatát. Ez a nagyon gáz, nagyon gyenge erkölcsi álszentség lebegi be a közéletet. Én amikor először olvastam erről a botrányról szabályosan megkönnyebbültem. Egy fotó keringet, amin egy előkelő étteremben egymás kezét fogják az asztal fölött. 40-50 éves emberek, az ázsiaiakra jellemző módon 10 évet minimum letagadhatnak a korukból és nekem az volt az első gondolatom, hogy na, kiderült ők is emberek. És valahogy kifejezetten szimpatikus volt, ahogy ebben a kilúgozott álszent világban egymás kezét fogják. 

Azonnal kitették mindkettőt a parlamentből és a párttagságukról is lemondtak. Egy magánéleti ügyből politikai botrány lett és a szaftos kommentek persze azonal a miniszterelnöknél kötöttek ki, aki családteraputaként és az erkölcs őreként (is) leszerepelt. Nem tudják megengedni maguknak, hogy megrántsák a vállukat és azt mondják intézzék el a párjukkal. A parlamentben rendesen végzik a munkájukat. Még simán belefér náluk, hogy azt kommunikálják a miniszterelnök életvezetési tanácsot tartott nekik, mintha ez az ő szakmája lenne. Nekem meg a politikai kommunikáció nem szakmám, de akkor én is megengedem magamnak, hogy ha én a helyükbe lettem volna, a miniszterelnököt messze kiemeltem volna ebből a botrányból és valami alsóbb szintű pártvezetővel avatkoztam be mind az érintettek mind a közvélemény szintjén. Azzal, hogy a miniszterelnök maga cselekedett és később kommunikált azzal inkább felpumpálta az egész sztorit jól magára rántva is azt.

A harmadik botrány meg valami olyasmi volt (egyiket sem olvastam végig teljes részletességében), hogy egy másik nagyhatalmú miniszter pedig egy nagyértekű, műemlékvédelem alatt álló gyarmati időkből származó villát bérelt ki és sokak szerint visszaélt hatalmával, hogy éppen ő férhetett hozzá egy ilyen ritka és keresett ingatlanhoz. Én az itteni ingatlanügyekkel kapcsolatban mindig egy kicsit huzogatom a szemöldököm. Szingapúr egy felhőkarcolókkal és lakótelepi toronyházakkal tűzdelt ország. Itt nincsenek nagy szabad terek, ameddig a szem ellát ranchok, villák a domb tetején végeláthatatlan birtokkal körbevéve. Itt a jómód, a kényelem, a luxus ilyen Manhattan stílusban tud legfeljebb érvényesülni. Épületek tetején penthouse, luxuslakások a legmodernebb technológiával és dizájnnal, egész emeleteket lehet vásárolni új luxuslakónegyedekben (ezek is toronyházak lesznek), divat, ékszer, auto, utazás, fine dining. Itt térben, méretben nemigen lehet terjeszkedni, ezért mindig van egy ilyen tyúkper jellegge számomra az olyan botrányoknak, hogy egy-egy villát ki vehet meg, ki bérelhet ki. Itt egy kertes háznak akkora kertje van, hogy egy kempingszéket nem lehet kinyitna rajta, és kinézel az ablakon azt nézed a baszott nagy felhőkarcolót a szomszédban. Semmi értelme nincs, egyetlen elemét nem hozza annak a komfortnak, természetközeliségnek és tulajdon érzésnek, amit egy saját ház (és kert/birtok) tud adni. De az emberi kapzsiság nem ismer határokat és  ezért minden négyzetcentiméteren lejátszák ezeket a hatalmi és presztizsharcokat. 

Mindezekre a botrányokra azt mondja a miniszterelnök, hogy azonnal és transzparens módon kivizsgálták őket. Az első rész igaz, és az is elég egyértelmű, hogy súlyos következménye lett mindegyik ügynek. Ez mindenképpen elismerésre méltó. A transzparenciával nekem azonban gondjaim vannak. Habár eljárnak, leváltják, sőt le is tartóztatják a saját kollégáikat, párttársaikat, azonban a Forma 1-es ügyben egyszerűen nem voltak hajlandók elmondani mi a vád, mit is tettek a korrupcióval gyanusított személyek. Nem érdekelt olyan mélységben, hogy napi menetben ezeket olvassam, de amikor utoljára olvastam a témáról, még mindig nem lehetett tudni mi is történt valójában. Ez a folyamatos titkolózás is a paternalizmus része. Apa majd rendet tesz, nem kell tudnod a részleteket. De kell….

A miniszterelnök, szerintem nagyon helyesen, a bizalomról, a kormányba vetett bizalomról és annak fontosságáról beszélt. Enélkül Szingapúr nem tudott volna felülkerekedni a COVID válságon és az azt követő gazdasági nehézségeken.
 
Előkerült a vezetés átadásának témájára. Ezt itt 4G-nek a negyedik kormányzó generációnak nevezik és jelenleg is zajlik a lassú átadás, amit egy csomó lakossági forum és diskurzus kísér a kijelölt utód Lawrence Wong vezetésével. Figyelemre méltó volt, hogy a soknyelvű Szingapúrban az angol nyelvű beszédet Lee Hsien Loong, a miniszterelnök tartotta (aki egyébként folyékonyan beszül kínaiul és malájul is), de idén a kínai nyelvű beszédet már Lawrence Wong tartotta. Ennek van egy nagyon erős üzenete is. Lawrence Wong, habár származását, etnikai hátterét tekintve kínai származású (kínainak is néz ki), nem beszélt jól kínaiul. Nemrég valamelyik közösségi média csatornán nagyon komoly kritikákat kapott emiatt és ígéretet tett, hogy javítani fog a kínai tudásán. Mostani beszéde kínaiul szerintem a házifeladat elvégzésének igazolása volt, amit én a meritokratikus szingapúri rendszer egy újabb szimbolikus megjelenítésének tartok. Csak a legjobbak jutnak vezetői pozícióba és amint fogást találnak valakin az vagy felnő a szerephez, vagy más veszi át a helyét. Kizárólag az érdem, a teljesítmény számít. 

A lakossági diskurzusokat én elég jónak és fontosnak tartom, annak ellenére, hogy mindig érzékelhető egy alapos válogatás, hogy hova kikkel, miről mennek el beszélgetni. Itt Szingapúrban a kormányzati rendezvényeken kínosan ügyelnek arra, hogy semmiféle attrocitás, botrány ne történjen, ezért bárhova mész be kell regisztrálni, nyilván van nagyon pontosan tartva ki volt ott, és van lehetőség arra, hogy kiszűrjék a nem kívánatos személyeket. De ennek ellenére főleg online és a közbeszédben, ami aztán beáramlik a médiába  és a politikai diskurzusba nagyon is érzékelhetőek a kritikus hangok és ezekre rendre reagál is a kormány mégha azt igyekszik is elkerülni, hogy egy térben kelljen ezt megvitatni a nagyon erős kritikusokkal. 

Tehát egyszerre van egy lefojtás, a sajtóban például egyáltalán nincsenek belekérdezős interjúk, TV viták, de a parlamentben ezek az ellenzékkel nagyon élesen mennek, amit közvetít a TV, de ennél is erősebb az a mém és comment áradat, ami mondjuk a TIK-TOK-on lesz aztán az egészből. Uralja a kormány a nyilvánosság közpénzből finanszírozott tereit, de nem tudja uralni a közösségi médiát. Próbálja, az egyik nagyon aggresszív ellenzéki párt csatornáit rendre ellehetetlenítették bírságokkal, és lezáratták, de ezek azonal újraindultak csak most már Taiwanból. Szingapúrban egyedül a pornó van letiltva az internetről, politika fronton mindenki azt néz, amit akar. 

A miniszterelnök beszéde túlemelkedik ezeken a mindennapi vitákon és inkább olyan keretbe helyezi az egyes témákat mintha valami vállalat fejlesztési értekezletén lennénk és vázolja a nagy terveket. 
Az első téma, amit felhoz az állami bérlakások helyzete. Szingapúrban a lakhatás, leginkább a Kádár rendszer állami bérlakás rendszerőhez hasonlít. A lakosság majd 80%-a állami bérlakásban él, ezeket a bérlakásokat azonban (eltérően a kádári megoldástól) szabadon adhatják vehetik. Tehát egy sajátos nem tulajdonos tulajdonjog jön létre (ők szemrebbenés nélkül ezt a 99 évre szóló bérleti jogot tulajdonjognak tekintik vagy legalábbis ezzel a névvel illetik). Fiatal párok (egyedülállók csak 35 éves kortól) lakásigényt nyújthatnak be és jogosultak egy állami bérlakás igénylésére. Ezt a jelen felállás szerint 3-5 éven belül meg is kapják. 

Az egyik visszatérő téma az a várakozási idő, ami most inkább az 5 évhez áll közelebb mert a COVID leállította vagy legalábbis lelassította az építkezéseket. A bérleti jog megszerzése paradox módon egy európai lakás, sőt családi ház árával vetekszik. Ami miatt mégis kifizethető az az, hogy az állami lakásügynökség (tehát nem piaci bankok) meghitelezi a bérleti jogot és a törlesztőrészletek a társadalombiztosítás terhére törleszthetők úgy, hogy annak mértékét a fizetéshez mérten kalkulálják, hogy ne haladja meg annak bizonyos százalékát. A mezei állampolgár tehát úgy tesz szert állami bérlakásra már nagyon fiatalon akár, hogy neki a nettó jövedelméből csak a rezsiköltségeket kell állnia, a bérleti jog hitelből van (ok, valamennyi önrészt kérnek), a törlesztés és a bérleti díj pedig az amúgy is levont TB-ből megy. Namost a megszerzett lakást egyrészt szabadon ki lehet adni (vissza lehet költözni a mamához, és pénzt keresni a kiadott állami bérlakásért. Mivel rengeteg külföldi jön ide munkavállalási engedéllyel dolgozni és ezek jó része magasan képzett jól fizetett munkaerő a bérleti díjak az egekben vannak.)

A bérleti jogot el is lehet adni, és új lakást venni rajta az un. másodlagos piacon. Magyarán szólva habár bérlakásról beszélünk azt úgy adják veszik mintha saját lenne. Örökölni nem lehet, ha a 99 év lejár vagy a bérlő meghal, a lakás visszaszáll az államra. A gyerekek saját jogon igényelhetnek lakást, tekintet nélkül arra, hogy a szülőknek van már egy. 

Én ezt a rendszert egyszerűen fantasztikusnak tartom. Nem is csak arról van szó, hogy mindenki lakáshoz jut egy ilyen rendszerben (az alacsony jövedelműek szociális lakást kapnak, havi pár dolláros bérleti díjért), hanem a bevándorlás és népességpolitika is úgy került kialakításra, hogy annyi embert engednek élni az országban, ahány lakás van, és ha éppenséggel növelni akarják a népességszámot (a kormány 7 millió lakost szeretne, most 5,7 milliónál tartunk), ahhoz takra ki van számolva, hány lakást kell építeni. Az eredmény. Nincs hajléktalanság. 

Namost ennek ellenére folyamatosan megy a sírás. Hogy sokat kell várni. Hogy az egyedülállók (szinglik) miért nem juthatnak azonal lakáshoz? (Mondjuk mert ha mindenkinek egyedül jár a lakás, akkor azonal megduplázódik a lakásigénylések száma, dupla annyira terület kell és dupla annyi pénzbe kerül felhúzni a dupla annyi lakást.) Hogy zavarnám néha az összes kommentelőt Kelet-Európába egy pár évre, hogy ott kommentelgessél miért nem jár neked saját állami lakás szingliként. 

Közvetlenül a lakhatás helyzetéhez kapcsolódik az arra való felkészülés, hogy Szingapúr lakossága rohamos tempóban idősödik. A lakókörnyezetet és a várost ennek megfelelően kell átalakítani. Megemlíti azt a kezdeményezést, amivel segítik a demenciával élő időseket eligazodni a lakótelepi dzsungelben (mondjuk ez éppen szerintem egy filléres beruházás volt, falfestményeket festettek az egyébként egyforma épületek falára, meg általában különböző színekkel jelölnek tömböket).  

Kicsit komolyabb azoknak a közösségi központoknak a hálózata, melyeket itt Active Ageing Centersnek hívnak. Ezekkel nekem mindig csak egy bajom van. Olyan reménytelenül felülről vezéreltek. Nem az van, mint mondjuk Ausztráliában, hogy milliárdnyi apró civil kezdeményezés tesz ki egy erős közösségi életet, hanem minden területet leural a kormány. Nagyon magas színvonalú, nagyon sok pénzt fektetnek bele, nagyon hatékony és érzékelhetőek, mérhetőek az eredmények (folyamatosan nő a várható élettartam és magas az életminőség Szingapúrban), de mégis az egész egy felülről irányított, paternalista, végtelenül kontrollált dolog, amiért a dicsőséget persze le is aratják. 

Szorosan kapcsolódik az idősödéshez az a társadalombiztosítás rendszere. Itt egy sajátos egyéni megtakarításon alapuló tárasadalombiztosítási rendszer van, amit CPF-nek (Central Provident Fund) hívnak és ami átjárható módon ötvözi a nyugdíj, ápolási, lakás és egészségbiztosítást a lakásvásárlással és befektetési lehetőségekkel. Egy a magyartól teljesen eltérő logika érvényesül itt. Mindenkinek fillére világos mennyi nyugdíja, mennyi megtakarítása, mennyi egészségbiztosítása van és évtizedek alatt gyűjtik össze a nyugdíjravalót, amit innen vehetnek ki majd. 

Ezzel együtt a most 50-es éveikben és 60-as éveik elején járó generáció tagjai között, akik az ország függetlenné válása idején születtek, még elég sokan vannak, akiknek nem gyűlt össze elegendő pénz az egyéni számláikon. Szingapúr igazából a 80-as évek végén lendült be, előtte nem feltétlenül élt mindenki ilyen jól. 

És innen kanyarodunk a következő állomásra a Healthier SG kormányzati kezdeményezésre, melynek keretében most hatalmas átfogó kampányt indítottak egészségügyi szűrésekkel, a lakosság egészséges életmódra mozdításával, sportlehetőségekkel, és átfogó életmódváltozással. Külön örültem, hogy ez a program is szóbakerült az ünnepi beszédben mert most éppen egy ehhez kapcsolódó programban dolgozom Szingapúrban. Írok róla majd részletesebb posztot, itt legyen elég annyi, hogy általam sosem látott intenzitással nagyon széles területeket átfogva, rengeteg pénzt befektetve és nagyon jól felépített módszertani alapossággal vezetnek itt be kormányzati programokat. 

Startégiailag arról van szó, hogy az idősödő társadalom okozta problémák egyik lehetséges kezelése az, ha érdemben meghosszabbítjuk az aktív időskort, azt az életszakaszt, ami ugyan már a munkában töltött évek után van, de még nem a krónikus betegségekről és a lassú elmúlásról szól. Ez az aktivitás gazdasági értelemben is fontos, a fogyasztáson keresztül vagy éppen azért mert egyre később mennek nyugdíjba az egyre tovább élő emberek, de fontos az egészségügyi ellátórendszer és annak költségei szempontjából is. A Healthier SG összekötődik a sport, az egészséges életmód, a mentális egészség, a közösségek, a munkahelyi klíma kérdéseivel és ezekhez egyenként mind különálló programok tartoznak a maguk célcsoportjával és célkitűzéseivel. Most, hogy benne dolgozom egy ilyen programban testközelből látom, miképpen működik ez a robosztus rendszer és mi a titka Szingapúr csúcsra járatott hatékonyságának. 

Szokás szerint hosszú lére eresztve ugyan, de azt szerettem volna érzékeltetni, hogyan néz ki egy miniszterelnöki munkakör ott, ahol nem csak a lózungok puffogtatása megy. Nem tudom, hogy a magyar közélet valaha képes lesz-e még megérkezni a lakásprogramok és oktatásfejlesztés hétköznapi témáihoz, de vannak országok, ahol még nem számít méltánytalannak ha a miniszterelnük ilyesmikkel foglalkozik.  

Comments

Popular posts from this blog

Mit várhatunk egy második Trump kormányzástól

Indonézia betiltotta a Google and Apple új telefonjainak kereskedelmét

Boldoggá teszlek ha beledöglesz is 4 - A nyelv

Boldoggá teszlek ha beledöglesz is - 2

A fodrász mint pszichológus