Hosszú hetek óta figyelgettem, ahogy egymás után jelennek meg falfestmények a környékünkön Szingapúrban. Nem volt hozzájuk semmilyen kiírás, felirat, magyarázó szöveg. Néha elkaptam egy-egy művészt, aki éppen festett a falakra, de szégyellős voltam odamenni megkérdezni mit csinál és miért csinálja.
Magamtól azt gondoltam, hogy ezek amolyan street art projektek és így próbálják feldobni a környéket. Végülis igazam volt ebben, de sokkal többről van szó.
Pár hétbe tellett, míg a környék összes tömbházát kifestették és az utolsó héten egy titokzatos installáció jelent meg az egyik épületen.
És a folytatása a fal másik végén:
Megint semmi felirat, magyarázó szöveg, nincs referencia az alkotó(k)ra, egyáltalán semmilyen információ. Míg nem két nappal ezelőtt kiegészült az installáció egy középső elemmel, ami mindent elmagyaráz:
A falfestmények, amiket szerte a kerületben minden épületen láttam az idős, demenciában szenvedő lakosokat szolgálják, akik a meglehetősen egysíkú lakótelepi környezetben könnyen eltévedhetnek. A falfestményeket útmutatónak szánták, és mindegyik olyan elemeket tartalmaz, melyekre könnyebb emlékezni. Érdekes módon a témák sokszor régi, hagyományos játékok, ételek, virágok, melyek az idősek hosszú távú memóriájában vannak jelen (gyerekkori emlékeik) amikre jobban emlékeznek, mint a közülmúlt eseményeire.
Nahát innen nem hagyott nyugodni a dolog, utánajártam a kezdeményezés hátterének. Ahhoz már hozzá vagyok szokva, hogy Szingapúrban minden nagyon alaposan meg van szervezve és hatékonyan tudnak komplex rendszereket mozgatni. Mi az egyetemen tanítjuk ugyan az ökoszisztémában való gondolkodást, és az olyan fejlesztő, innovatív megoldásokat mint a living lab-ek módszere, azonban én korábban ilyen nagyban, ilyen összeszedten ezt még nem láttam működni. Először a szingapúri sportkezdeményezések mentén szedtem össze egy ilyen komplex rendszer elemeit, amit ebben a videóban foglaltam össze:
Most idő híján kicsit rövidebben, de nézzük meg milyen köveket mozgatnak meg demencia témájában Szingapúrban.
Kezdjük azzal, hogy a statisztikai adatok szerint a 60 éves és idősebb szingapúri lakosok mintegy 10%-a érintett demenciában. Ez a jelenleg (az ország lakossága a mai napig folyamatosan növekszik) 5,7 millió lakosú szigetországban 86.000 embert jelent, az előrejelzések szerint ez a szám 2030-ra 130.000 fölé emelkedhet.
Akárcsak Japán, Szingapúr is egy olyan ország, ahol rohamosan idősödik a lakosság. Az általános jólétnek, az egészséges(ebb) étkezésnek és életmódnak, valamint a magas szintű egészségügyi ellátásnak köszönhetően magas a várható élettartam.
Az emberek döntő többsége (70% körül) állami bérlakásban lakik, és ezeket a hatvanas évek közepétől kezdődő intenzív lakásépítések eredményeképpen létrejött hatalmas lakótelepek formájábn képzelhetjük el.
Próbáltam egy olyan képet találni, ami visszaadja a lakótelepi környezet hangulatát. Ez egy olyan környék, ami kb. középen van minőségben. Az újabb épüleek sokkal magasabbak (20-30 emeletesek nem ritkán) és modernebb dizájnnal készülnek, környezettudatosabbak, de a lakások jellemzően kisebbek (és cserébe modernebbek) bennük. A régi épületeken már látszik, hogy 60 év körüliek, lepukkantabbak, koszosabbak a falak, cserébe a lakások sokkal nagyobbak azonban korszerűtlenebbek.
A képen középen a parkolóház található, itt nem lehet az utcán parkolni (lehet de csak vendégségbe, rakodáshoz, vagy ideiglenesen), akár motorral akár autóval a parkolóházban kell bérelni helyet és mindenkinek saját parkolója van. Behajtani se lehet a házak közé csak úgy, mindegyik blokk fizetőkapukkal van lezárva, a nem lakos belépők azonnal fizetnek a belépésért, ráadásul ezzel a megoldással nincs átmenő forgalom a házak között, ha be is jön egy autó, a sorompó megállította, lépésben gurulnak a parkolóház és a néhány nyílt parkoló között. Ez azért fontos, mert a képen is látható játszóterek, sportpályák úgy vannak elhelyezve, hogy autó oda nem tud bejutni, de a parkolók körül is tele van az út fekvőrendőrökkel, minden be van kamerázva, de itt az i nagyon jellemző, hogy minden autónak saját fedélzeti kamerája van. Nincs nagyon vita, vissza lehet nézni a felvételeket 5-6 kameraállásból.
Ez a nagyon erős forgalomkontroll az idősek szempontjából is fontos. Tényleg rengeteg az idős ember, nagyon sokan járnak kis scooterekkel (mármint ilyen ülős három vagy négykerekű kismotorral), elektromos vagy személyi segítő által tolt kerekesszékben. Az uton átkelő idős ember látványa mindennapos, ehhez kell a lépésre lassított forgalom a házak között.
Viszont mindennel együtt még mindig az van, hogy ezek a házak, ezek a környékek nagyon egyformák, nekem is gondot okoz a tájékozódás egy új környéken. Google map nélkül lehetetlen megtalálni bármit is, mert minden környék ugyanúgy néz ki. Emeletes házak tömege, közöttük egy csomó zöld, és játszóterek, sportpályák.
Szingapúrban sem lehetőség (nincs hely), sem szándék nincs arra, hogy az idős embereket kiemeljék a közösségből, és speciális, tartós ellátást nyújtó szolgáltatást nyújtsanak nekik elkülönült, bentlakásos formában. Vannak ilyen lehetőségek, a gazdagoknak méregdrágán, magánpanziók formájában, vagy egyházak által működtetve az átlag lakosságnak, de nagyon limitáltak a férőhelyek és a szigeten nagyon drága minden négyzetméternyi hely, nincs pénz nagy intézményekre.
De szándék sincsen erre. Amikor először jártam Szingapúrban, még azt gondoltam, hogy azok ilyen parasztvakító propaganda feliratok, hogy a lakótelepi építkezéseket körbekerítő elválasztófalakra olyan molinók vannak kitéve, hogy: Mi nem csak házakat, közösségeket építünk.
Ma már hajlok rá, hogy ezt komolyan vegyem, még akkor is, ha erősen fentről vezérelt (Top Down) közösség építésről van szó.
És akkor most végre térjünk vissza a demencia programhoz.
A főszereplő a Dementia Singapore Egyesület, ami habár civil formát ölt, valójában erős állami irányítás alatt áll (innen kapja a finanszírozását) és az Agency of Integrated Care (Integrált Ellátás Ügynökség), ami egy állami ügynökség és a nevében elég egyértelműen jelzi milyen módon közelít a tartós ellátási igények kielégítéséhez.
A komplex cselekvés úgy jön létre, hogy minden területen létezik egy stratégiai terv, és azok kijelölik az irányokat, aztán ezek mentén számtalan szereplő együttmozgásából összeáll egy olyan cselekvés, ami eléri azt a kritikus méretet, hogy pár éven belül a statisztikákban is tetten érhető (mérhető) hatás (impact) tanúi lehetünk.
Ez a nagy könyvek alapján a világon mindenütt így van, én azonban - kelet-európai lévén - elsősorban ennek a karikatúráival találkoztam eddig. Stratégiai tervek mindenhol vannak. Tessék egy tetszőleges magyar szakterületre rámutatni és meg lehet keresni a 30 évvel ezelőtti stratégiai dokumentumokat, vagy ha nagyon igényesek akarunk lenni, akkor legyen csak 20 év, mondjuk az EU csatlakozás előszobája óta, amikor ha máshova nem, hát az EU-nak kellett gyártani ilyeneket. Aztán nézzük meg az azokban szereplő indikátorokat, majd próbáljuk a KSH, esetleg az Eurostat adatai között tetten érni a kitúzött számokat. Amiket kapni fogunk, az inkább a - megintcsak leginkább nemzetközi nyomásra - leadott országjelentések elkent kategóriái, taxatív jogszabályfelsorolásai, vagy annak megmagyarázása, miért jelent nálunk fejlődést és fejlesztést ugyanannak más ruhában való eladása. Én a magam területén az ENSZ fogyatékosügyi egyezményén keresztül (ennek van egy ennél hivatalosabb neve is) követtem ezt évekig nyomon, aztán akkor engedtem el, amikor Észtországban egy választási kampány alatt megéltem egy addig általam sosem látott dolgot.
Észtországban már az ukrajnai háborút jóval megelőzően is nagyon fontos, stratégiai kérdés volt a nemzetbiztonság és a hadsereg állapota. Erre (is), nekik (is) számtalan stratégiai tervük és fejlesztési tervük van, cselekvési tervekkel, hozzájuk rendelt költségvetéssel és határidőkkel. Namost mit ad isten, a választási kampányban ehhez képest a politikai pártok képviselői egymásra kezdtek licitálni, hogy ki milyen mértékben fejlesztené a hadsereget és milyen fontos számukra a nemzetbiztonság.
Ott a választási kampány kellős közepén, egy mezei minisztériumi tisztviselő nyílt levelet tett közzé a sajótban, hogy lehet itt licitálni a honvédelmi fejlesztésekre, ami azonban nincs benne a következő parlamenti ciklust (is) átívelő fejlesztési tervben az egész egyszerűen nem fog megtörténni.
Namost nálunk csak egyszer volt olyan, hogy egy szakértőgárda azt javasolta legyen a reptér neve Ferihegy. Kiderült, hogy az anyjuk kulák volt....
De ne legyenek illuzióink, ez a szoci időkben sem volt másképpen az otrombaság szintje volt finomabb, de szó nem volt arról, hogy fejlesztési tervek mentén irányítanák az országot.
Mindezt azért írom le, mert bennem kinőtt egy cinikus hozzáállás az ilyen tervezős, sokszereplős nagy projektekkel kapcsolatban és hosszú évekbe tellett míg el tudtam hinni, hogy ez nem csak bla-bla, van a világnak olyan sarka, ahol ezzel a módszerrel oldanak meg komplex problémákat. Igen, létezik.
És akkor zárásképpen a szingapúri demencia program elemei:
A központban az ún Dementia Friendly Community (DFC) koncepciója van. Ez annyit tesz, hogy demencia-barát közösség és jó szingapúri módon azonnal lesz neki egy betüszava is. Spontán teszt azoknak, akik azt gondolják elég jól ismerik Szingapúrt. Mi a jelentése a következő betűszavaknak?
1. MRT
2. ICA
3. NS
4. PAP
5. CCA
6. NUH
7. NAC
8. MOE
9. CNY
10. HDB
Ha 10-ből hetet tudtál, add be a letelepedési engedély iránti kérelmed. Ezekkel a betűszavakkal itt a hétköznapokban dobálóznak, ember legyen a talpán, aki követni tudja őket.
Szóval DFC. A koncepció 4 pilléren nyugszik.
Fizetett és önkéntes közösségi szakértőket képznek ki, akik aktívan tartják a kapcsolatot a helyi idős lakossággal. Itt az ilyen pozíciók nagyon népszerűek, a COVID alatt például Distance Ambassadornak hívták azokat, akik segítettek eligazodni a lakosságnak a szabályok között. Példának okáért az összes földreparancsolt légiutas kísérőnek ilyen állást ajánlottak fel, az állam fizette a bérüket a COVID idején és a munkájuk nem is olyan nagyon tért el az eredeti szakmájuktól. Be kellett tartatniuk a biztonsági szabályokat, úgy, hogy ne a kínai stílusú birkaterelés legyen.
Ún. Go-to Points-okat (hopp megint jön egy betűszó: GTPs) állítottak fel. Ezek általában metrómegállók vagy közösségi központok közelében lévő helyek, ahova be lehet kísérni eltévedt idős embereket. Ezeken a helyeken aztán felkészült stáb van jelen (a fent említett önkéntesek vagy fizetett szakemberek), akik onnan átveszik az idős ember hazajuttatásának feladatát.
Technológia. Számtalan applikáció, platform érhető el, van egy olyan, amin be lehet jelenteni egy hozzátartozó eltűnését és azonnal koordinált keresés indul. Nekem néha az az érzésem, hogy a szingapúriak szeretik nagyon drámaian túltolni az ilyen helyzeteket. Pár hete történt, hogy két idős ember (lehettek olyan 60 évesek) véletlenül letévedt egy parkban a kijelölt sétányról. Jó, egy park itt dzsungelt jelent és egyre több vadon hagyott zöld terület van, amin gyalog vagy bicikli túrák keretében lehet keresztülvágni. Namost, ahogy a két idős nem ért vissza időben, ezek mozgósították a szingapúri hadsereg gurka alakulatát. Ezek ugye azok a nepáli elitkatonák, akiket már a brit hadereg is előszeretettel alkalmazott elit egységként, mert ezek gyilkológépek. A két férfi 15 percen belül meglett és ez újsághírként bejárta az egész országot. Minden rendben van, résen vagyunk. A másik ilyen a metróban folyamatosan újra és újra lejátszott tájékoztató film arról, mi a teendő terrortámadás esetén.
Az infrastuktúra. Ide tarozik ez a falfestés projekt is. Olyan fizikai tereket hoznak létre, amelyek biztonságos kereteket nyújtanak idős emberek számára. Mint minden nagykönyv szerinti projekt, ez is úgy lett végigcsinálva, hogy először elkezdtek fókuszcsoportozni a közösségben élő demens emberek és hozzátartozóik között. (Egész más témában, de már én is beestem egy ilyen fokuszcsoport mintájába, de kérdőívekkel kb. kéthavonta kopognak be hozzánk a legkülönbözőbb ügyekben). Ezekből kiderült, hogy a lakókörnyezetben való orientáció is komoly gondot jelent már az otthonaikban élő demens időseknek. Mivel a szingapúri bérlakásrendszerben minden kirepülő gyerek (ha megházasodik vagy ha eléri a 35 éves kort) saját lakásigénylést adhat be, ezért az idősödő szülők általában önállóan élnek. A férfiak itt is hamarabb mennek el, tehát a jellemző felállás az egyedül élő idős, és adott esetben demens, nő. Korábban írtam arról a biztosítási formáról, ami kötelező itt, és ami bármilyen fogyatékosság vagy tartós megbetegedés esetén havi $600 juttatást tesz elérhetővé. Ebből nagyon szűken de már lehet személyi segítőt alkalmazni. Hogy a jelenség mennyire létező és elterjedt, arra a mi háztömbünk is jó példa. Az emeletünkön van vagy 10 lakás. Ezek közül 7-ben olyan idős ember él, akikkel bentlakó (rendszerint fülöp-szigeteki) személyi segítő is él. A 85 éves szomszédnéni, segítője már olyan szinten vigyáz a nénire, hogy nem is külön szobában alszik, nem lehet őt egyedül hagyni, együtt élnek ketten abban a lakásban, ahol a nő valamikor a férjével élt, és ahol a gyerekeit felnevelte. Akik vasárnaponként menedrendszerint az unokákkal felfegyverkezve jönnek látogatóba. De a hétköznapokban a személyi segítő van vele. Ő éppen nem szenved demenciában, a legnagyobb virág- és növénytermesztő mester a folyosón, de számos más idős szomszéd bizony demens és volt, hogy már eltévedtek.
Namost a sokszereplős mozgás úgy kell életre, hogy amikor a fókuszcsoportok hatására kitalálják, hogy akkor a helyi lakókörnyezetben való tájékozódást kell megkönnyíteni, akkor beszervezik a helyi művészeti egyetemeket és iskolákat, lakossági rajzversenyt hirdetnek, önkénteseket toboroznak vagy a meglévő munkaerőt állítják rá erre, és összeszűrik a levet a helyi council-lel, a kerületi önkormányzattal. Akkor lesz erre egy poszterpályázat, meg lesz egy nagy parádé szervezve és ennek eredményeképpen kerültek ki a magyarázó táblák végre a lezárt projektre.
A képen a poszterverseny díjazott győzteseit látjuk. Gyerekek mozdultak rá leginkább, az egyikőjük éppenséggel a mi folyosónkon lakik. :) Nem csoda persze, az egész két házzal arrébb történt, ezek tényleg nagyon helyi kezdeményezések. Azt is érdemes észrevenni, hogy mennyire multietnikumú a dolog már megint, az egyik család kínai, a másik indiai. Itt ugye az állami bérlakásrendszerben nem engedik az etnikailag elkülönült enklávék létrehozását. Kvóták vannak, lehet a lakásokat adni-venni (igen a bérleti joggal ugyanúgy lehet kereskedni mint a tulajdonjoggal) de a környék etnikai összetételét nem lehet megváltoztatni, annak le kell képeznie a nemzeti arányokat.
Ezen a képen az egyik díjazott kisfiú anyukája veszi át az elismerést, a kék pólós fiatalamber a helyi önkormányzat közösségi önkénetese, ők bonyolították le a pályázatot és adtak helyet a falfestményeknek is.
Semmi jót...és lehet, hogy ez így van jól. Afelől nincs kétségem, hogy Trump demokratikus választásokon nyert. Trump tényleg megnyerte ezt a választást. Az első hírek, röptében készült elemzések a latin közösség férfi tagjait, az X generációt, a fekete férfiakat, és fehér kékgalléros férfiakat, az amerikában középosztálynak hívott kétkezi munkásokat teszik felelőssé. Lelkük rajta, mondhatnánk és tehetnénk gúnyos megjegyzéseket arról, hogy sok sikert a latin férfiaknak egy olyan elnökhöz, aki sokukat deportálni akarja. Reuters De bennem nincs ilyen fanyar kárörvendés, mert van az az olvasata a dolgoknak, amiből szemlélve tökéletesen értem és teljesen érthetőnek tartom a történteket. Trump a szókimondó bohóc, egy vágyálmot fogalmaz meg. Ezért nem számítanak a hazugságai, az értelmetlen zagyva beszéde, az egész alak karikatúra jellege, mert amit megjelenít az egy illuzió. Olyan mint egy álom, értelmetlen, zagyva de mégis van egy hangulata, amiben bele tudjuk ringatni magunkat és amiből
Alig egy hét eltéréssel két nagy globális céget is kizárt Indonézia a piacáról. A Google (Alphabet) és az Apple új telefonjai mostantól nem lesznek elérhetőek az országban, külföldről pedig csak jelentős vám kifizetése után hozhatják be a felhasználók. A hír jelentőségét drasztikussága mellett az adja, hogy Indonézia a maga majd 300 milliós lakosával a világ negyedik legnépesebb országa és Dél-Kelet Ázsia legnagyobb gazdasága. És habár az egy főre jutó hazai össztermék tekintetében a magyar gazdasági teljesítmény negyedét sem érik el, a piac összmérete a nagy számok törvénye valamint az azokban rejlő növekedési lehetőségek miatt Indonézia egy fontos országa a térségnek. A döntés mögött amellett, hogy igazodik a protekcionizmus globális trendjéhez elsősorban a befektetések ösztönzése áll (ami némileg ellentmond ugye a bezárkozó protekcionalizmusnak). Nemrégiben olyan szabályozást vezettek be Indonéziában miszerint az itt árult elektronikai termékek 40%-át helyi beszállítók bevonásával
Egy bejegyzés sorozat negyedik része ez. Azt a témát járom körül, a magam számára is keresve a választ, hogy mi tette Szingapúrt ennyire gyorsan, ennyire sikeres országgá. Az alapállításom az, hogy sok szerencsés körülmény (kedvező földrajzi adottságok, jó időzítés, a környékbeli országok lemaradása) mellett az is nagyban közrejátszott Szingapúr felemelkedéséhez, hogy egy nagyon tudatos fejlesztési terv mentén valósággal be lett törve a lakosság a változáshoz felülírva vallást, kultúrát, nyelvet, identitást, életmódot. Erre utal a sorozat címe is: Boldoggá teszlek ha beledöglesz is . Az első bejegyzése a függetlenné válás és azzal együtt a nemzetté válás kérdését járja körül: https://www.annyit.com/2024/10/boldogga-teszlek-ha-beledoglesz-is.html A második bekezdés a közismert szingapúri szigor és keménység jelenségét próbálja megérteni: https://www.annyit.com/2024/10/boldogga-teszlek-ha-beledoglesz-is-2.html A harmadik bekezés a szingapúriak pragmatizmusát mutatja be: https://www.annyi
Sokan szokták feltenni nekem a kérdést, hogy miféle diktatúra a szingapúri. Most már lassan 4 éve élek itt és magam is, az első naptól kezdve folyamatosan keresem a választ a kérdésre, hogy mégis miféle hely ez? Ez egy bejegyzéssorozat második része. Az első rész itt olvasható: https://www.annyit.com/2024/10/boldogga-teszlek-ha-beledoglesz-is.html A második világháború éveiben Szingapúr japán megszállás alatt volt. A japán propaganda a nyugati kolonizáció alóli felszabadulásként próbálta keretezni az eseményeket, de valójában egy nagyon brutális elnyomásban volt a többnyire kínai etnikumú szingapúriaknak része. Japán már évekkel a világháború kitörése előtt háborúban állt kínával és a szingapúri kínaiak értelemszerűen inkább kínát támogatták. Nem csak a véleményükkel, hanem anyagiakkal is. A japánok ezt nem felejtették el, hosszú listáik voltak, akiket egyenként levadásztak, de több tízezer embert az utcáról elhurcolva a tengerparton végeztek ki, pusztán mert kínaiak voltak. Lee Kua
A cím nagyon "szakmailatlan", előre elnézést kérek érte azoktól, akik kicsit jobban otthon vannak a témában, de ez tudtam kitalálni arra a nagyszerű ötletre, amit most Tallinnban igyekeznek bevezetni a depresszió és más mentális problémák megelőzésére, idejekorán való kezelésére. A kezdeményezés lényege, hogy az emberekkel gyakran találkozó foglalkozások művelőit, fodrászokat, kozmetikusokat, könyvtárosokat, gyógyszertári dolgozókat kiképeznek arra, miképpen ismerjék fel mentális zavarok figyelmeztető tüneteit és a professzionális ellátórendszer egyfajta első lépcsőjévé, jelzőrendszerévé váljanak. Az ötlet nem új, nem is ismeretlen, én két formában találkoztam vele amikor ezen a területen dolgoztam. A fejlődő világ országaiban esély nincs arra, hogy mondjuk a fejlett amerikai nagyvárosok vagy Nyugat-Európa mentális egészséggel foglalkozó rendszerét építsék ki. A nyugati országokban is folyamatosak a kapacitás problémák, de beszélhetünk egy kialakult ellátórendszerről. Indiá
Comments
Post a Comment