Közéleti érdeklődés

Lehettem olyan 15 éves. Talán 16. Nem tudom. 1986-87 táján. Egy ipari szakközépiskolába jártam, autószerelőnek tanultam, de közben nálam idősebbekkel barátkoztam, zenészek, értelmiségiek, kifejezetten intellektuális emberek voltak. Velük esett meg, hogy elkeveredtem Tatára az Eötvös Gimnáziumba, egy rendezvényre. Számomra az egy nagyon idegen világ volt. Annyira távol volt tőlem, hogy még vágyottnak se nevezném, mert vágyakozni is csak azután tud az ember, amit ismer, amiről minimum tud és kialakul benne egy pozitív kép róla. Én tulajdonképpen a létezéséről alig tudtam ennek a gimnáziumnak. Például magamtól tuti el se találtam volna oda. 

De valahol azért tudtam, hogy ez nagyon elit hely, innen emberek egyetemre mennek, és maga az épület is, meg a környékbeli park, a tatai Öreg tó, adott az egésznek egy patinás jelleget. Ez mondjuk éppenséggel avitnak, régiesnek, konzervatívnak és szigorúnak tüntette fel bennem a helyet, és ilyenként minden volt csak nem vonzó számomra. 

Tömve volt a rendezvény. Nem tudom mi lehetett, de a nagy színházteremben a meghívott vendég Szuhay Balázs színművész volt. Hátul állva alig láttam belőle valamit, mert nem egy színpadon beszélt, de nem is bántam, mert nem tartottam akkora kalibernek, hogy tülekedve látni akartam volna. 

Hogy miről beszélt nem emlékszem, talán verset mondott nem tudom, de a végén lehetett kérdezni. És szintén hátul, tőlem nem messze, egy világos inges, szemüveges fiú szóra emelkedett és feltette a kérdést:

- Miért van az, hogy Hofi Géza, mint olyan, eltűnt a képernyőről?

Mint olyan....azóta is a hideg ráz ki ettől a szófordulattól. De akkor ott, pusztán ettől a kérdéstől belémnyilalt egy felismerés. Valami, amit úgy fogalmaznék meg talán, hogy

- Ezek itt ilyesmikkel foglalkoznak....

Hofit mindenki ismerte. 1986-87 magasságában lehettünk, még nyoma nem volt a rendszerváltásnak és Hofi volt az a szelep, "aki legalább megmondja". Mi szilveszterkor láttuk őt leginkább a TV-ben, 12-13 évesen otthon annyira nevettünk a poénjain, hogy felváltva szaladtunk ki pisilni a nappaliból. Még azt se mondanám, hogy nem közéleti jeleggel néztük, hallgattuk és nevettünk rajta. Már általános iskolás koromban is, emlékszem egy szünetben beszélgettünk róla és az egyik osztálytársam biztosan tudni vélte, hogy Hofit azért "bevitték párszor". 

Ez volt a mi "közéletünk". Ezek az egymásnak fogszélről odavatett megjegyzések. "A Hofi legalább megmondja"...."állítólag be is vitték párszor". Aztán ezek a beszélgetések itt annyiban is maradtak, rugdostuk az udvaron a kavicsokat, míg be nem csengettek. De ez a tatai kérdés egészen más volt. A kérdésre a fiatalember körül állók vagy összerezzentek vagy felkacagtak. Azzal a "nah ja" kacajjal, "valaki biztos leszólt a TV-be". Nekem mondjuk nem tűnt fel, hogy Hofi eltűnt volna, majdnem minden családnál ott volt lemezen, rojtosra hallgatták, de a TV-ben tényleg, mintha kevesebbett szerepelt volna....gondoltam én is.

Szuhay, a válaszában szintén inkább mentegetőzőtt, bár nem hiszem, hogy neki kellett volna bármiért is magyarázkodnia. Azt mondta, Hofi nincs eltűnve, minden este fellép a színházban. Hogy érzékeltessem mennyire távol voltam én ettől a világtól, itt érdemes megjegyeznem, hogy nekem fogalmam sem volt arról, hogy Hofi Géza színházban lépett fel. Ma már majd 40 év távlatából, mivel a Youtube-on hallgattam őt rojtosra és ott világosan kiderül, hogy ő évtizedekig minden egyes este a színpadon állva lépett fel, egy-egy műsora több mint ezer előadást megélt, igaz sosem volt két ugyanolyan, mert mindig az aktuális hírekhez alakította és ebbe a haláláig véget nem érő fellépésfolyamba csúszott bele egy-egy lemezfelvétel, rádió vagy éppenséggel szilveszterkor TV adás. 

Én ezt tizenéves fejjel nem helyeztem így kontextusba, én Hofit látva nem gondolkodtam azon, hogy ő hol tölti mindennapjait, honnan jött, hova megy, nem volt egy olyan tudatosság se bennem, mint a kérdésben, ami a jelek szerint, várta, elvárta Hofi jelenlétét a képernyőn és jelentéssel töltötte meg azt, hogy nem volt elégszer képernyőn. Nekem ez a fajta gondolkodás, ez a mögé nézés, az hogy én ezt kérdésként felszólalva feltegyem egy nyilvános rendezvényen, ez nekem eszembe nem jutott volna. Az én középiskolámban a beszélgetéseink 80%-a arról szólt, hogy kinek "mennyit ment" a Skodája vagy Ladája, ha elkötötte az apjától még jogsi nélkül, vagy friss jogsival, illetve a hétvégi diszkó és az utána menetrendszerűen érkező hányás részleteinek megbeszélése töltötte ki a hétfőt, ami a lányokig lebontva kitartott péntekig. 

Kicsit pontatlanul terjed, hogy az ókori görögök "idiótának" nevezték azokat, akik nem vettek részt a közéletben. Ez annyiban pontatlan, hogy ők nem a szó mai jelentésével használták ezt a szót, az ἰδιώτης (idiōtēs) kifejezés eredetileg mindenféle negatív konnotáció, sértő szándék nélkül pusztán leíró jelleggel azt jelentette: magánember. Olyan személy, aki nem vesz részt a közéletben, nem vállal tisztséget, nem szolgál tanácsban, közgyűlésben. A saját dolgaival foglalkozik. 

Mégis áll a hivatkozás és az idézet, és megérthetjük hogyan rakódott a kifejezésre egy negatív jelző, ami ráadásul a tudatlansággal, faragatlansággal, műveletlenséggel van valahogy kapcsolatban. Habár magát az idióta szót nem feltétlenül használták negatív jelzőként, az athéni városállamban egyfajta erkölcsi kötelesség volt a közügyekben való részvétel és azokat, akik távol tartották magukat ettől elítélték. Periklész például semmirekellőnek nevezte őket. A közöny nem volt elfogadott.

Azért tartom ezt fontosnak tisztázni, mert szerintem mi a szó eredeti értelmében véve "idióták" voltunk. A saját dolgunkkal foglalkoztunk. 

A magam részéről azt is látom ebben, hogy én személy szerint nem kivoultam a közéletből, hanem nem érkeztem (még) meg oda, nem nőttem fel oda.  

Nekem 15 éves fejjel Tatára átmenni (Tatabányán éltem, onnan Tata olyan 20km, kb fél óra talán busszal, vagy annyi se) is nagy dolog volt, simán eltévedtem. Budapestre felmenni az egyedül szóba se jöhetett, én a Keletiből a metróig nem találtam volna el, azt se tudtam volna hogy kell a Metróban utazni, én a villamosról se tudtam, hogy az minden megállóban megáll és nem kell jelezni, és lelkileg már Rákóczi útra érve engem agyonnyomtak azok a nagy régi háztömbök, és az a rengeteg autó az utcán. Olyan végtelenül idegen volt az is, hogy Pesten Közértnek hívták az ABC-t, hogy olyan sok újság van, és mindenki siet valahova. Ebbe a lelki alapállásba kell belehelyezni Szuhay Balázst, aki erről a Pestről érkezett le Tatára, egyenesen a TV-ből lépett ki számomra (kicsit olyan kicsinek és öregnek is láttam élőben, már amennyit láttam belőle), és az, hogy onnan Tatáról egy ilyen kérdést lehetett feltenni neki, nekem az úgy hangzott, mintha ezek az emberek itt az Eötvös Gimnáziumban abban a világban élnének, ahol színházba jár az ember és szünetekben nem Lada szelepszár szimeringről, hanem politikai összefüggésekről beszélnek annak kapcsán, hogy Hofi hányszor van a képernyőn.

Figyelmeztetnem kell magamat olykor erre a 15-16 éves énemre. Ma úgy ülök fel kontinenseket átszelő repülőkre, mint akkoriban a 3-as buszra a Ságvári útról a Közműv házig, és fejben, meg az újságokat olvasva egy lapozással ugrok át Donald Trumpról, az észt-orosz viszonyra ahonnan aztán egy másik oldalon már abba merülök bele, hogy Szingapúrban 8%-os költségvetési többlettel zárták megint az évet. Nem voltam kevesebb attól, hogy akkoriban csak a saját dolgommal foglalkoztam, ameddig a kezem meg az agyam elért, de ezzel kapcsolatban van egy másik fontos következtetésem is, amit a következő bejegyzésben fogok kifejteni.