Nagyon aggasztó jeleket látok Észtországban. Az országban élő észtek (kb. a lakosság 70%-a) és oroszok (26%) között a majd 30 évvel ezelőtt kívívott függetlenség óta vannak feszültségek és az ukrajnai események ezeket sajnos újra felszínre hozták.
Nem élek már Észtországban, információim az ottani kollégáimtól barátaimtól vannak, illetve még mindig olvasom a helyi újságokat, híreket, nyomon követem az országban zajló eseményeket. A fő munkahelyem is Észtországban van, ott (is) vezetek bankszámlát, észt bejegyzésű cégem van és ott van nyugdíj és egészségbiztosításom. Ezer szállal kötődöm még az országhoz.
Látom a Facebookon a minap, hogy az egyik észt kollégám megoszt egy lettországi hírt, ami szerint egy orosz ajkú lett Bolt taxi sofőr az orosz himnuszt hallgatta a kocsiban és az utasa megkérte, hogy kapcsolja le a rádiót. A dologból vita kerekedett, aminek az lett a vége, hogy a Bolt sofőr a hajánál fogva rángatta ki a nőt kocsiból.
Erre a hírre reagálva írja le saját bejegyzésében az észt kollégám, hogy ő a minap betért abba a patikába, ahova hosszú évek óta járt és az orosz ajkú patikus, aki eddig lelkesen beszélt észtül már csak oroszul volt hajlandó megszólalni olyan megjegyzéssekkel kísérve, hogy itt "emberi nyelven beszélnek". (Az oroszok, amikor sértőek akarnak lenni azt mondják a finnugor eredetű, sok mély magánhangzót használó észt nyelvre, hogy az egy primitív, buta, civilizálatlan nyelv).
A lettországi taxiban történtek ellenére Rigában volt tüntetés a helyi oroszok szervezésében Ukrajna lerohanása ellen tiltakozva. Tallinnban nem volt ilyen megmozdulás. Ugyanez a kolléganőm arról számol be, hogy megrökönyödve tapasztalja, hogy az a reakció inkább, hogy "mire ez a nagy felhajtás"?
Ehhez képest az észtek, és az észt állam világviszonylatban is jelentékeny erőfeszítéseket tesz Ukrajna támogatásáért a konfliktusban. A konfliktus első hónapjában az Észtországból érkező fegyverszállítmányok, felajánlások és egyéb segítség az ország GDP-jének 0,8%-át teszi ki.
De nem csak az észt kormány aktív, megmozdult az egész észt társadalom. Az észt startup szféra egyik csillaga Ragnar Sass (akinek jegyezzük meg azért, hogy a felesége ukrán), már a negyedik ún. Szabadság Konvojt indítja útjára. Sikeres észt startup vállalkozók terepjárókat és SUV-kat vásárolnak fel és alakítanak át az ukrajnában harcoló védőknek, karavánonként 50 járművet, amit aztán (gondolom Lengyelországon keresztül) eljuttatnak az ukrán határra és ott átadják az ukrán alakulatoknak.
Az én munkahelyem, a Tallinni Egyetem honlapja hetekig az ukrán zászló színeibe borult, az amúgy félévenként 2000 euró környékén kínált angol nyelvű képzéseinkbe ukránoknak most ingyen lehet jelentkezni, lakhatási támogatást, kollégiumi szállást és a külügyminisztériumtól ösztöndíjat kapnak. Az ukrán hallgatóm hétről hétre egy Kijev környéki faluból jelenkezik be Zoom-on az órákra. A háború kitörésekor azonnal hazament, az önkéntes véderőben önkénteskedik. Ha megszólalnak a szirénák megy le a pincébe.
Van ugyanabban a csoportban azonban orosz hallgatóm is. Hogy a dolog mennyire nem fekete és fehér, azt jelzi, hogy az Észtországban tanuló orosz oroszok (tehát nem észt születésű, észt állampolgár oroszok, hanem Észtországban tanuló vagy dolgozó oroszországi oroszok) általában azok, akik Putyin rendszerének kritikusai.
Kicsit olyan ez mint amikor a Németországban élő törökök nagy részéről kiderült, hogy Erdogánra szavaztak. Élnek a tutiban, nagy pofájuk onnan van. Hát ez kel életre talán Észtországban is, amikor az EU keretein belül, az oroszhoz képest összehasonlíthatatlanul jobb viszonyok között élő orosz ajkú észtek nagy hanggal támogatják Oroszországot és Putyint, de oda azért valamiért nem költöznek.
Közeleg május 9-e. Oroszországban ekkor ünneplik a második világháború lezárására emlékező Győzelem Napját és ezt rendszerint felvonulással meg szokták ünnepelni Tallinnban is az itt élő orosz közösség tagjai. Pár éve éppen a kereszteződésben kapott el a felvonulás, ilyen zászlókkal vonulnak:
Hát idén nem fognak, az észt rendőrség ugyanis az ukrán helyzetre való tekintettel betiltott április 26 (a 2007-es Tallinni orosz zavargások évfordulója) és május 10 között minden olyan rendezvényt, ami gyűlöletkeltésre ad okot, illetve olyan jelképeket használ, ami új jelentést nyert az ukrajnai konfliktus kapcsán. Ilyen a sarló-kalapácsos szovjet zászló, a mostani orosz zászló és az un. Szent György szalag valamint a hozzájuk tartozó orosz katonai egyenruhák. (A videón nem látszik, mert későn kapcsoltam be, de a menet elején második világháborús egyenruhákban vonulnak. Már nem egykori veteránok, közülük nem sokan vannak életben. Fiatal lányok és férfiak.)
A feszültség tehát kézzelfoghatóan nő, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy megkérdeztem orosz ajkú észtországi ismerőseimet is a helyzetről és ők leginkább apolitikusan nyilatkoztak, arról számoltak be, hogy a Covid végével végre voltak (napos országban - ez ott egy külön kifejezés) nyaralni, és a maguk részéről nem éreznek semmiféle feszültséget és biztonságban érzik magukat.
Be kell valljam, hogy én egészen Ukrajna lerohanásáig az észtországi észt-orosz viszonyban inkább az oroszok pártján álltam. Ennek van egy személyes része. Engem is, mint majdnem minden ide költöző nem észak-európai külföldit, sokkolt az észtek hűvös, barátságtalan, távolságtartó attitüdje. Sokkal jobban kijöttem a harsány, érzelmeket kimutatni képes oroszokkal. Igazságtalannak tartottam azt, hogy emberek tízezrei lettek hontalanok (szürke ún. hontalan útlevelet kaptak) pusztán azért mert a szovjet időkben költöztek Észtországba és az újjászülető észt állam nem fogadta be őket, de az új orosz sem hacsak nem költöztek "haza".
Leginkább azonban az orosz nyelvhasználat korlátozását tartottam problémásnak. Magyarként én jövök egy olyan országból, ahol jelentékeny magyar ajkú kisebbség él a szomszédos országokban és tudom milyen jelentősége van annak, hogy Erdélyben mondjuk van magyar egyetem, vagy magyar nyelven lehet tanulni kommunikálni. Én akkor veszítettem el a lelkesedésem az észt nyelv megtanulása iránt (az alapfokú nyelvvizsgát letettem, a középfokú nyelvtanfolyamot azonban abbahagytam) amikor észrevettem, hogy az észtek az etnikai megkülönböztetésre használják a nyelvet. Történt velem egyszer, hogy az egyetemen megengedtem az orosz nyelvű hallgatóknak, hogy oroszul adjanak be egy beadandót, az észtek meg észtül. Voltak gyakornokaim, akik mindkét nyelvet bírták és velük ki tudtam értékeltetni az anyagokat mindkét nyelven. Mégis az történt, hogy fejlelentettek az észt hallgatók és a főnökeim figyelmeztettek, hogy Észtországban az észt államnyelv.
Nem bírom tartani a pofám, én persze megjegyeztem, hogy ti mindig a finneket lesitek, olyanok akartok lenni mint ők, hát ott csak 6%-nyi svéd él de minden finn svédül tanul az iskolában és a délnyugati országrészeken svédül van minden én magam csak két svéd nyelvű finnországi egyetemmel dolgoztam együtt. Onnantól kezdve Észtországban tüntetően leálltam az észt nyelv tanulásával ha valaki velem akart beszélni, vagy dolgozni annak angolul kellett ezt megtennie és ez a mai napig így van. Nem volt ez nagy forradalom, Észtországban mindenki beszél angolul és az egyetemek erőteljesen nemzetköziesednek, a nemzetközi tudomány és akadémiai világ nyelve az angol.
Most a napokban azonban szintén az ukrán konfliktus kapcsán olvasom egy volt hallgatóm Facebook bejegyzését. A csavar dologban, hogy habár most észt néven fut, én azonban pontosan emlékszem rá, hogy ő orosz ajkú észt, a férjezett neve lett észt. Szóval ő az oktatás területén dolgozva arról írt, hogy ő támogatja azt a régi észt törekvést hogy a teljes oktatási rendszert alakítsák át észt nyelvűre. De ezt nem a nyelv, hanem a nagyon eltérő kultúra miatt teszi. És elmeséli, hogy akárhányszor észt osztályokban tanít az ott divatos projekt-alapú oktatást gond nélkül meg tudják csinálni. A gyerekek azonnal természetesen teamekbe szerveződnek és elkezdenek kooperálni egy-egy feladat megoldásán. Amikor orosz osztályban használja ezt a módszert egy zavarodottsággal kezdődik az egész és a felállított teamek addig nem képesek előrelépni, amíg ki nem termelődik egy vezető, akinek aztán az utasításait követi mindenki.
Ez engem nagyon elgondolkodtatott, mert egyrészt ezt a különbséget én is nagyon éreztem Észtországban, másrészt meg nem tudtam megszabadulni az áthallástól és a magyarországi választási eredményektől. Lehet, hogy nálunk is ez a helyzet, és ettől leválthatatlan Orbán Viktor.
Ukrajna lerohanása számomra vízválasztó volt. Sokat gondolok Kertész Imre könyvére a Sorstalanságra. Én nem értettem mire adtak erre Nobel díjat, engem annyira idegesített az a stílus, hogy szinte a gázkamráig úgy gyalogol a könyvben, hogy közben végtére is, azért lássuk be, meg hát mégis...folyamatosan megadja magát mindennek, megért, belátással van, majdhogynem egyetért.
Most már látom, hogy pont az a lényeg. Ez történik velem is, ez a folyamatos tekintettel levés. Ukrajna lerohanása és amikor ezek elkezdtek nőket erőszakolni és gyerekeket ölni...szóval ezzel nálam betelt a pohár.
Szintén Kertész Imre írta nagyon mellbevágóan a könyvében. Auschwitzzal Beethowennek vagy Geothe-nek is vége. Olyan alapvető emberi tabukat lép át az ami történik, hogy részemről nincs se belátás, se megbocsátás, se tekintettel levés. És az a kultúra, bármilyen régi, bármilyen híres, bármilyen értékes, ami ezt műveli, nem érdemli meg, hogy fennmaradjon. Nincs mit megőrízni rajta...főleg a hagyományait nem....
És aki emellé áll, köntörfalaz, relativizál...hát detto megy a levesbe nálam.
A képen látható diákok bölcsészek. Magyarul legalábbis így mondanánk. Chinese Studies a diplomájuk neve, nagyjából megfelel az otthoni magyar szaknak, leszámítva néhány apró részletet, amiről ez a bejegyzés szól. Büfé-ruhatár szak, emlékszem otthon a bölcsészeket és a szociális szakokat is így gúnyolták az én időmben. Tarisznyás bölcsészlány. Ez talán a 70-es évekből jöhetett, álmodozó, hippi diákokra utalva, akik meseszép ideológiák és eszmék között lebegve tengették mindennapjaikat. Amikor többet mozogtam külföldön, főleg Kelet-Európában és Közép-Ázsiában, vagy amikor Örményországban dolgoztam, akkor észrevettem, hogy ez a jelenség nagyon hasonló módon jelen van a térség országaiban. Érdekes módon a posztszovjet térségben a filolog – nagyjából a nyelvészet, az irodalom és a nyelvi képzés határán elhelyezkedő szak – kapcsolódott hasonló életpályákhoz. Én a szociális képzéseket ismerem jobban belülről, és be kell valljam, ezekben nagyon egyértelműen tetten érhető valami ebb...
Tegnap reggel, miközben lázasan olvastam az otthoni híreket az apadó Dunáról és Paskról egy közösségfejlesztő rendezvényen voltam itt Szingapúrban. Asset Based Community Development..nem tudom van-e hivatalos magyar megfelelője, én talán úgy fordítanám Erőforrás-alapú Közösségfejlesztés. Miközben magam is egy iskolában oktatok hasonló dolgokat, nekem mindig van ezekkel a flipchart-os tréningekkel kapcsolatban egy ellenérzésem vagy gyanakvásom. Közösségfejlesztő tréning, peer support network, ABC modell, social capital.....tréningalsó, tréningfelső. Ezek főleg azóta szaporodtak el, amióta EUs pénzekre lehet pályázni. De nem kell ehhez az EU-ban lenni, itt Ázsiában is nyomják ezerrel. Az ellenérzést mindig az szüli, hogy ez is egy olyan dolog, amit a téma evangélikusai évtizedek óta nyomatnak, tanítanak, terjesztenek, és ezek formája legtöbbször a körbe ülős, flipchartos, máskor szabadtéri teamépítős tréning. Aztán 30 év után azért telteszi az ember a kérdést magában. Ok és akkor mo...
Pörög most a felzúdulás a KATA adózási forma kiherélése miatt. Számomra nem kérdés, hogy ismét egy célzott és előzetesen ördögi ravaszsággal bemért intézkedésről van szó, amivel a független egzisztenciára törekvő liberális szemléletű embereket akarják még szorosabb béklyóba fogni. Mintha nem lennének egyébként is minden értelemben zárványban mostanra. 400.000 ember az egy örömtelien nagy szám, az a teljes népesség 4%-a. Az biztos, hogy ebbe az adózási formába csak azok léptek bele, akik kezdeni akartak valamit. Ez még akkor is igaz, ha prekariátus, marginális munkákról van szó, akkor is igaz ha kényszerből tették (a munkáltató nem akarta őket bejelenteni) vagy ha ügyeskedésből tették. Hogy kényszerből, számításból, vagy vállalkozószellemből, de ezek az emberek egy olyan helyzetben vannak, hogy rugalmasan tudják (vagy rugalmasan kell) alakítani az életüket, a munkájukat. Egyfajta piacon, egy piacra dolgoznak, teljesíteniük kell, számolgatniuk kell és azt eszik, amit megtermelnek....
Nagyon érdekes vita zajlik Szingapúrban tulajdonképpen folyamatosan a különböző vallások egymás mellett éléséről. Eddig négy alkalommal voltam tanúja annak, hogy ez a téma a közbeszédben a felszínre jött: 1. Amikor a muszlim közösség elkezdte követelni, hogy az ápolónők a kórházakban viselhessék a fejkendőjüket . Ezt hónapokig rágták, de lehet másfél évig is és azt hiszen aztán beleegyeztek. A muszlimokkal kapcsolatban az ide belinkelt cikkben szerepel és ez nekem eddig fel sem tűnt pedig nagyon igaz: Szingapúrban jelentékeny muszlim közösség és egy csomó muszlim imahely van. Az müezinek viszont nem hangszórózhatják tele a várost napi ötször imára hívva. Forrás 2. Amikor a hindu közösség folyamatos csengetéseit (kis harangokkal harangoznak esténként) már nem bírta a kínai szomszéd és a lábast verve ment át beszállva a csengetésbe. Ebből annyi lett, hogy mém lett belőle. 3. Amikor a kínai közösség a taoista hagyományok szerint ételeket rak ki és hordók fölött papíroka...
Olyan hajnali 4 vagy fél öt körül tudtam meg. Szerettem volna fennmaradni. Körbevettem magam a telefonommal, ment rajta este 11-től a Partizán Youtube közvetítése, és némi frissítővel. De így is elnyomott az álom hajnali kettő körül, amikor pont elkezdtek jönni az adatok. A telefon bekapcsolva maradt, ciklikusan arra ébredtem, hogy mondatfoszlányokat hallok. Tudatosult bennem, hogy mi az, de nem voltak érdemi információk. Kinyitni a szemem nem volt erőm, fájóan vakít a telefon, amikor éjjel az ember ránéz. Azonnal visszaaludtam. Hideg volt, be volt kapcsolva a légkondícionáló 19 fokra. Otthon éreztem ezzel magam egy kicsit. Azt mondják tegnap esett hó. 4 óra után aztán valamivel megint arra ébredek, hogy mondatfoszlányokat hallok. Kapcsoljuk Orbán Viktor beszédét. Nem nyitottam ki a szemem. Hallgatni se, nézni meg mégannyira nem bírom ezt az embert. Amikor Zelenszki-hez ért kipattantam az ágyból. (Reuters/Bernadett Szabo) Úgy éreztem megőrülök azonnal. Forróság v...
Megjegyzések
Megjegyzés küldése