A közösségfejlesztés a túlélés záloga lehet

Tegnap reggel, miközben lázasan olvastam az otthoni híreket az apadó Dunáról és Paskról egy közösségfejlesztő rendezvényen voltam itt Szingapúrban. Asset Based Community Development..nem tudom van-e hivatalos magyar megfelelője, én talán úgy fordítanám Erőforrás-alapú Közösségfejlesztés. 

Miközben magam is egy iskolában oktatok hasonló dolgokat, nekem mindig van ezekkel a flipchart-os tréningekkel kapcsolatban egy ellenérzésem vagy gyanakvásom. Közösségfejlesztő tréning, peer support network, ABC modell, social capital.....tréningalsó, tréningfelső. Ezek főleg azóta szaporodtak el, amióta EUs pénzekre lehet pályázni. De nem kell ehhez az EU-ban lenni, itt Ázsiában is nyomják ezerrel.

Az ellenérzést mindig az szüli, hogy ez is egy olyan dolog, amit a téma evangélikusai évtizedek óta nyomatnak, tanítanak, terjesztenek, és ezek formája legtöbbször a körbe ülős, flipchartos, máskor szabadtéri teamépítős tréning. Aztán 30 év után azért telteszi az ember a kérdést magában. Ok és akkor most változott valami? Lett ezekből közösség, és közösségi cselekvés bárhol is?

A projektbeszámolók szerint persze kivétel nélkül mindig. Van aki már a résztvevők számát is impakt-ként adja el, a tisztességesebbje esetleg néhány indikátor mentén (társas kapcsolódások hálózata, formalizált kezdeményezések száma) bizonyos idő elteltével mér valamit, de a puding próbája itt is az evés. 

Merthogy egy nap, eljön az igazság pillanata. És a rossz hírem az, hogy ezek a napok egyre gyakrabbak manapság. 

Annak ellenére, hogy én évtizedek óta foglalkozom különböző témák mentén formálodó kisközösségekkel (a közösségi pszichiátria területén kezdtem), engem először igazán Észtországban vágott mellbe ez a téma, valamikor 2016 magasságában.   

Kiadott ugyanos akkoriban az észt kormány egy meglehetősen vaskos online dokumentumot, PDF formátumban, amit az ottani elektronikus kormányzati rendszeren keresztül mindenkinek elküldtek. Nekem is az emailemben landolt. Két éve foglalták el az oroszok a Krím félszigetet és álltak akkor még csendesebb de létező háborúban az ukránokkal és az észtek ezt már akkor halálosan komolyan vették. A dokumentumot az észt katasztrófavédelem adta ki, és arra készítette fel a lakosságot, hogy mit kell tenni rendkívüli helyzet esetén. 

Én elolvastam ezt a dokumentumot és rögtön valahol az elején egy mellbevágó megállapítás szerepelt. Nem lehetőségként. Tényként:

Az észt kormány arra szólította fel a lakosságot, hogy háborús helyzet, természeti katasztrófa, belső zavargások esetén nagy valószínűség szerint a központi kormányzat és a vezetési struktúra fog szétesni először, ezért az embereknek elsősosban magukra kell számítaniuk, illetve decentralizált módon egymással összefogva kell megszervezniük magukat. 

Mondták ezt egyrészt az alapján, mert minden támadó katonai doktrína alapja az ellenség vezetésének ellehetetlenítése, utána a hadsereg és az egész társadalom fejetlen csirkeként rohangál majd az udvaron. Másrészt azért, mert az ukrán tapasztalatok egészen pontosan ezt mutatták. A Donbasz térségében kialakult konfliktus első heteiben, hónapjaiban akár az ott élők életfeltételeit, sőt az ellenállást is sokkal inkább lakossági kezdeményezések biztosították mintsem a hivatalos állam. Azóta ezen a téren Ukrajna rengeteget fejlődött, de a kezdetekben teljesen életképtelen volt az állam. 

Aztán alig telt el pár év és mindannyian kipróbálhattuk azt, mennyire vagyunk egy közösség vagy egymástól elszigetelt és egymással versengő egyének. 2020 március közepén az egész világot leállította a Covid. Egyszerre láttunk szétesést és szigorú szabályokat, versenyfutást a WC papírért és megható közös éneklést az erkélyen. Hősies teljesítményeket az egészségügyben és maszkot viselni, oltást beadatni nem hajlandó kerékkötőket. Minden társadalom elszámolhat a maga halottaival. 

Most, öt évvel a COVID eseményei után már Szingapúrban élek és az alapüzenet meglepő módon ugyanaz. Külön applikáció van az itteni katasztrófavédelemtől, közalkalmazottként külön tréningen kellett résztvennünk, hogy az iskola területén egész pontosan mi a teendő, terrortámadás, természeti katasztrófa, tűzeset vagy robbanás, és háborús helyzet kezdetén. A feleségem tekerhető (kinetikusan áramot fejlesztő) tranzisztoros rádiót vett, amin még napelemek is vannak, van otthon hatalmas zseblámpa, áramfejlesztő, hatalmas zsákokban rizs. Az észt dokumentum emlékszem azt javasolta, hogy 200 liter ásványvíz legyen felhalmozva a lakásban, házban. 

Ez lett a világ. És ez még csak a figyelmeztetés, az óvatosságra intés, a tréning, a felkészülés. A reggeli tréningen, ami ugyanolyan unalmas, flippchartos tréning volt, mint bármelyik, ilyen kérdések hangoztak el. Hány olyan telefonszám van a telefonodon, akiket felhívhatsz, vagy elmehetsz hozzájuk ha baj van? Ha összedől a házad, tegye fel a kezét, akinek van legalább öt verziója, hogy hova mehetne, hol fogadnák be? 

Ismered-e a szomszédaidat annyira, hogy baj esetén képesek vagytok összfogni és megszervezni az életet? 

Ezek nem rózsaszín közösségfejlesztők széplelkű eszméi. Ezen a képességünkön múlik majd egy nap egész társadalmak sorsa. És az a nap közelebb van, mint hinnénk. Már nagyon gyakran kopogtat.